2. fejezet

Másnap reggel, amikor kinyitotta a szemét, egy virágcsokor állt az asztalon és Houjou ült az ágya melletti széken.

- Szia! Mióta ülsz itt? – kérdezte Kagome.

- Jó reggelt egyetlen szerelmem! Nem olyan régóta várom, hogy felébredj. De érted egy egész életet képes lennék várni. Tegnap este felhívtak a kórházból, hogy végre magadhoz tértél. Nagyon megrémítettél, ugye tudod? – elmosolyodott és megcsókolta a lányt.

- Ennél jobban nem is kezdődhetne egy nap! Nem tudod, mikor engednek ki?

- Azt mondták, hogy délelőtt még megvizsgálnak, és aztán dől el, hogy délután hazajöhetsz-e.

Az orvosok mindent rendben találtak, így Kagome már délután otthon volt. A szobájában pihent, mert a Doktor azt írta elő neki, hogy pár napig még ne keljen fel az ágyból. Houjou nagyon aranyos volt, hogy felajánlotta a házi gondozó szerepét. Egész nap ott ült az ágya mellett és a lány minden kívánságát teljesítette. Éjszakára is ott maradt.

- Na, és most a kis beteget meg kell fürdetni! – kacagott Houjou és ölében átvitte Kagomét a fürdőszobába.

Ott már minden elő volt készítve. Forró, illatos fürdővíz, virágszirmok, gyertyák és félhomály.

- Milyen csodás! – ámuldozott Kagome – Nagyon szépen köszönöm neked. Szerintem én meg sem érdemlem, hogy ilyen kedves barátom legyen! Most kérlek, menj ki, hagy fürödjek nyugodtan!

- Nyugi, nem nézek oda! Csak engedd meg, hogy itt maradjak. Kérlek szépen!

- Rendben, de tényleg ne kukucskálj! – kacagott Kagome és elkezdett vetkőzni.

Miután már nyakig az illatos habok közt pihent, Houjou csendben felállt és elhúzta a zuhanyfüggönyt. A lány csukott szemmel relaxált és nem vett észre semmit. Csak akkor nyitotta ki a szemét, miután Houjou elkezdte lemosni a karját.

- Hmm… Nagyon kellemes! Hmm… Milyen jó érzéked van hozzá! – hümmögött Kagome.

Ezután Houjou bekérezkedett a kádba és megfürdették egymást.

- Most már tiszták és illatosak vagyunk. Én legszívesebben azonnal az ágyamba dőlnék! – mosolygott Kagome.

- Először dőlj a karjaimba, hogy az ágyba tudjalak vinni! – Houjou felkapta Kagomét – Remélem, szépeket álmodsz! Induljunk.

A fiú betakargatta és egy „jó éjt” csókot adott neki. Ezután ő is lefeküdt az odakészített pótágyra. Reggel Houjou haza ment.

Kagome az ezer éves fa alatt ült. Azért szeretett itt a fa alatt pihenni, mert valamilyen misztikus energia járta át ilyenkor. Megnyugodott, sokkal jobban tudott az adott tennivalójára koncentrálni. Remélte, a fa segít megoldást találni a problémájára. Azon gondolkodott, hogy vajon kik lehettek azok a furcsa látogatók tegnap előtt. Gondolatban kérte a fát, hogy adjon valami jelet, segítséget. „Ezer éves fa, kérlek, juttasd eszembe, hogy kik ők, és segíts megtalálni a jó kiutat ebből a tudatlanságból”. Lehet, hogy a fa varázsa volt, vagy puszta véletlen, de ekkor lépett oda hozzá Miroku és Sango.

- Te jó ég! – ocsúdott fel Kagome – De megijesztettetek. Miért jöttetek ide?

- Mondtuk, hogy segítened kell. Azért vagyunk itt, hogy mindent elmondjunk és visszavigyünk a középkorba – mondta Sango.

- Biztos, hogy nem emlékszel ránk? Nézd, itt van a Szent Ékkő, ez sem juttat eszedbe semmit? – Miroku odaadta az Ékkövet.

- Nem tudom, de ez az Ékkő olyan ismerős. Lehet, hogy már láttam valahol, de hol?

- A te testedben volt. Aztán… - Sango elmesélte az egész történetet addig az estéig, amikor Kagome visszatért a jelenébe –… Amikor visszajöttél, azt csak onnan tudtuk, hogy megtaláltuk az Ékkövet a kútnál, de te nem kerültél azután elő soha többé. Most Miroku folytasd, mert már kiszáradt a szám!

- Igen, tehát ezután Inuyasha elment Kikyoval a pokolba. Pár nappal az eset után egy idős jós érkezett a faluba, és azt mondta, hogy 3 év múlva katasztrófákkal kezdődik meg a gonosz uralma, és ezt csak a KIVÁLASZTOTT tudja megállítani. Azt gondoltuk, hogy az egész csak kitaláció, és nem foglalkoztunk vele. Pár hete egyre nagyobb károkat okoznak a viharok. Sok ember életét oltotta ki egy-egy villám sújtotta fa, vagy a rájuk omló esetleg égő ház is. Egy hete megnyílt a föld és több száz szellem kelt életre. Mi nem bírunk velük, úgy tűnik a jóslat igaz volt. Az életben maradt emberek közül többen láttak egy párt, akik szintén a pokolból léptek ki. Valószínűleg Kikyo és Inuyasha voltak azok. Ők is életben akarnak maradni, és ezért emberi lelkekre van szükségük. Legalábbis Kikyonak. Meg kell őket állítani, mert elképzelhető, hogy ők alkotják azt az ördögi párost, akik átveszik az uralmat az emberek fölött. Mi úgy gondoljuk, hogy Kikyo az értelmi szerző és Inuyasha a végrehajtó. Segítened kell Inuyashát visszahoznod, mert akkor a szellemi énje, azt a csöpp kis emberi lelket is bekebelezi, aki még benne lakozik.

- Ööö… hát… - Kagome szóhoz se tudott jutni először, de összeszedte magát-, és ti azt gondoljátok, hogy én vagyok a kiválasztott? Ez képtelenség!

- Kagome, te vagy Kikyo reinkarnációja. Te rendelkezel egyedül akkora erővel, hogy Inuyashát kijózanítsd. Itt a Szent Ékkő és ennek az ereje megsokszorozza a tiédet. De a szellemeknek erre fáj a foguk, hogy ismét halhatatlanok legyenek. Tehát legyél óvatos, sok veszély leselkedhet rád. Nos, akkor ugye visszajössz velünk? – kérdezte Sango.

- Ööö… nem tudom, de úgy tűnik, hogy muszáj. Mikor kell indulnunk? – sóhajtotta Kagome.

- Miután összepakoltál, Mirokuval előremész, de én maradok, amíg nem találok felügyelőt a 2 kisgyermekünknek. Csak nem vihetem magammal harcolni. Nem tudsz valakit, aki elvállalná a felügyeletüket?

- Szerintem anyukám szívesen vigyázna rájuk. Valamelyik nap pont mondta, hogy mennyire hiányzik neki a gyerekzsivaj. Megkérdezem, várjatok meg!

Kagome gyorsan elrohant. Kis idő múltán már a csomagokkal felszerelkezve indultak neki az útnak. Kagome sajnálta, hogy Houjout is itt kell hagynia. De majd hazajön meglátogatni, gondolta. Miután átértek a kút másik felére, háborús csatatér fogadta őket. Elmentek a faluba, ahol Shippou és Kirara várta őket. Shippou egészen megváltozott. A haja megnőtt, kb. 150 cm magas lett és már lassan kezdett komolyan gondolkodni. Szüksége is volt rá, ilyen szörnyű helyzetben.

- Kagome! Jaj, de jó, hogy újra látlak! – örvendezett- Ugye most nem hagysz itt bennünket minden szó nélkül?

- Nem, most jöttem. Ugye te vagy Shippou és ő Kirara?

- Igen, de miért kérded? Hiszen tudod, vagy nem?

- Shippou, Kagome sajnos mindent elfelejtett, ezért kérlek, vezesd körbe a környéken. Kirarát is vigyétek magatokkal! – szólt Sango.

Csendben sétáltak egymás mellett, csak Kirara fülelt, hogy nincs-e veszély. Shippou először az ezer éves fához vezette Kagomét. Elmesélte, hogy itt találkozott először Inuyashával és itt csattant el az első szerelmes csókjuk. Aztán a közeli folyóhoz mentek és Shippou csak mesélt és mesélt. Kagomét valami furcsa érzés kerítette hatalmába, miközben az erdőben sétáltak. „Már éreztem ezt az érzést nagyon régen, de nem emlékszem, hogy mi kapcsán. Vajon az az Inuyasha közelsége kelti fel ezt bennem?” Egyre beljebb jutottak az erdőben, egészen a pokol kapujáig.

- Látod Kagome, itt nyílt meg a föld és ez a pokol bejárata. Remélem semmilyen gonosz szellem nincs a közelben, de jobb lesz, ha megyünk, mert az Ékkő viselése számodra sok veszéllyel jár – Shippou megfogta Kagome kezét és visszafordultak a falu irányába.

Már majdnem kiértek az erdőből, amikor egy árnyék suhant el felettük.

- Mi volt ez? – Kagome rémülten hozzábújt a már átváltozott Kirarához.

- Csak egy árnyékszellem lehetett. Nem veszélyesek, én is elbánok velük, ha kell.