A Ramadar
By Kagome-girl
Gyönyörű nyári nap volt. A nap hétágra sütött, a madarak vidáman csiripeltek. Minden szép és jó volt a középkori japánban. Egy lány azonban összetört szívvel rohant egy rozoga kút felé. Könnyek potyogtak a fűre miközben futott. Egy kő azonban útját állta és mielőtt beleugrott volna a kútba elesett. Nem volt ereje felállni, hanem úgy zokogott. Majd egy idő után rászánta magát. Pont állni akart fel, amikor elájult. Arra ébredt, hogy bősz tanácskozás folyik felette.
- Nem kéne felébreszteni?
- Már próbáltuk… nem reagál rá…
- Talán, ha megfognám…
- Miroku!!!!!! Te perverz!!!
PUFF!!!!
Kagome kinyitotta a szemét.
- Kagome? Jól vagy? – kérdezte rögtön Sango.
- Jól, bár a fejem az zsong. Mi történt?
- Elájultál…
Kagomének hirtelen eszébe jutott mindent. Ahogy látta Inuyashát Kikyoval…Az arca elkomorodott.
- Tudom, hogy ez most fáj neked Kagome. Egy kisebb lelki traumát is okozott. Jobb lenne, ha egy darabig nem találkoznátok Inuyashával. – szólalt meg Kaede.
- Nincs semmi okom, hogy elmenjek! Elvégre Inuyashával nem vagyunk szerelmesek! Nem érdekel hogy mit csinál! – próbálta játszani Kagome a kemény nőt.
„Na persze nekem meg tollas a hátam” – gondolta Kaede.
- Pihenjél csak… addig maradsz itt, ameddig akarsz. – szólalt meg végül és elindult kifelé.
Kagome azonban túl büszke volt. Éjjel magához vette az íját és a nyilait.
- Inuyasha azt hiszi rá vagyok utalva… hát nem! Nem érdekel, hogy mit csinál az a tuskó, egyedül is megkeresem az Ékkőszilánkokat. Ő meg enyelegjen csak Kikyoval! – morogta magában.
Ezzel elindult be az erdőbe, de bár ne tette volna! Inuyasha és Kikyo ismét a szokásos helyükön találkoztak. Kagome pont előlépett az egyik bokor mögül, amikor meglátta a mikot és Inuyashát csókban összeforrni. Nem bírta nézni, így ájultan esett a bokrok közé. Inuyasha odakapta a fejét, de csak egy zöld rongydarabot látott az egyik ágon.
- Mi volt ez?
- Ne is törődjünk vele, szerelmem.
- De akkoris… - Inuyasha elindult a bokor felé, majd meglátta az ájultan fekvő lányt. – Hiszen ez Kagome!
Inuyasha rögtön kiemelte a lányt a bokrok közül. Nem ébredt fel, a légzése nagyon lassú volt.
- Kikyo! Mi történt vele?! – Inuyasha odasietett a lánnyal a papnőhöz.
Kikyo sóhajtva lehajolt és elkezdte vizsgálni a lányt. Ám ekkor hátrahőkölt. Kagoméból óriási fénysugár csapott elő és felemelkedett. Gyönyörű, hófehér ruha lett rajta, néhol igazgyöngy és arany berakással. A fülében és a nyakában szintén igazgyöngyből készült ékszer csillogott. A fején pedig ugyanilyen tiara. Még két kis szárny is tartozott hozzá, emellett a haja is sokkal hosszabb lett. Még hosszabb mint Kikyoé. Amikor a lány földet ért, hatalmas szemekkel nézett végig magán.
- M-mi történt?
Kikyo még mindig nem akart hinni a szemének.
- Ez lehetetlen… egy Ramadar lenne?
- Ramadar? – kérdezte egyszerre Inuyasha és Kagome.
- A Ramadarok a született jók. Mindenkivel kedvesek és mindenkinek segítenek. Nagyon hosszú életűek, de ha a szívük összetörik abban a minutumban meghalnak. Él egy legenda az elveszett hercegnőről. A vőlegénye még most is keresi, hogy egybekeljenek és együtt uralkodjanak. És amikor a két test először egybeforr a jóság győz mindenek felett. Persze senki nem tudja ki az a vőlegény és, hogy ki a hercegnő. De úgy látom a hercegnő már megvan… - Kikyo hangjában érezhető volt egy kis féltékenység is.
- Na jó, ez hülyeség… nekem nincs vőlegényem és nem is akarok. Éppen elég nekem Kouga… Sőt már ő is sok. Na én mentem… - ezzel elindult, de a hosszú ruhában alig tudott lépni.
- H-hogy vőlegény?! És összeházasodnak?! – Inuyashában felment a pumpa.
- Mi a baj Inuyasha? – kérdezte Kikyo.
- Ez a legostobább jóslat amit életemben hallottam! – őrjöngött a hanyou.
- Úgy látom…ez a lány túlságosan is sokat jelent neked. – mondta Kikyo lehajtott fejjel. – Hát ég veled Inuyasha.
A miko eltűnt a fák között. Inuyasha nem foglalkozott különösképpen vele, inkább ment Kagome után.
- Nevetséges, méghogy nekem vőlegényem… - morogta a lány.
- Kagome! – futott utána Inuyasha.
- Mit akarsz?! Menj vissza, nyugodtan romantikázzatok csak Kikyoval! – mondta bosszúsan.
- Én most veled akarok menni.
- Na persze! Hagyj engem békén!
- FEKSZIK! – kiáltott Kagome, mire Inuyasha a földbe ágyazódott.
Inuyasha nem sokat törődött most vele, rögtön felpattant.
- Kagome! Én nem szeretem Kikyot! – bökte ki Inuyasha, de Kagome addigra már messze járt.
- Gyűlölöm! – fakadt ki egy tó mellett Kagome, de aztán észbe kapott. – Nem… éppen ellenkezőleg. Jobban szeretem mint az életemet.
Ekkor hangot hallott a tó felől.
- Kislányom…Kagome…
Kagome ijedten fordult a tó felé, ahol a víz felett egy nő lebegett. Rajta is fehér, földig érő ruha volt. A haja fekete volt mint Kagomének, de az idő és a kor apró pókjai már gondosan szövögették a fehér hajszálakat. Mindemellett gyönyörű nő volt. A hajában egy gyönyörű korona csillogott.
- K-ki maga?
- Az édesanyád vagyok. A nevem Naoko.
- De az én édesany…
- Tudom mire gondolsz. A te édesanyád a jövőben van. Nos, ő is félig meddig az édesanyád. De én vagyok az, aki megszültelek. Tudod ez egy hosszú történet. Gyere ide. – nyújtotta a kezét Naoko.
- A vízen keresztül?
- Csak gyere…
Kagome felállt és csodák csodájára pár centivel a víz felett elkezdett járni, majd odajutott anyjához.
- Bizonyára már mondták, hogy Ramadar hercegnő vagy. Én pedig a királynő vagyok. A Ramadarok nagyon érzékeny lények. Csak azzal lehet megölni őket, ha a szívüket összetörik. Nos, én így jártam. De még megvártam, amíg te megszületsz, hogy legyen, aki egyesíti a népet. Mindennek már több mint 200 éve.
- Akkor te nem is élsz?
- Nem. Kaptam lehetőséget, hogy átjöjjek a másvilágról és ezt elmondjam neked. Figyelj, kislányom. Mikor megszülettél eljegyeztek egy hatalmas démon fiával. Egymásra kell találnotok! Ti vagytok a trón örökösei. Együtt kell uralkodnotok, a szerelmetek minden ártó gonoszt legyőz.
- És hogy találom meg?
- Meg fogod érezni, csak ő lehet az igaz szerelmed. Egy csók kell és mindenre fény derül. Mindig veled leszek kicsim, a szíved mélyén. De ezt szeretném odaadni. Ez a bizonyíték a származásodra. – mondta végül Naoko és a lánya nyakába akasztott egy nyakláncot, melyben gyémántokból kirakva egy angyal csillogott…ezután eltűnt a nő.
Kagome megbűvölve állt a tó közepén. Majd észbe kapott és visszament a partra, de anélkül hogy egy csepp víz is érte volna a testét. Elindult vissza a faluba. Már kezdte megszokni a hosszú ruhát, bár azért hiányzott neki a régi egyenruhája.
„Nagyon messze van a falu, jó lenne fentről körülnézni, hogy merre menjek.” – gondolta és ekkor megmozdultak a szárnyai.
Elkezdett velük legyezni és felrepült. Meg sem állt a faluig, ott mindenki hatalmas szemekkel nézett rá. Nemcsak azért, mert repülve jött, hanem a kinézete miatt is. Olyan volt mint egy angyal. Kagome kicsit elpirult. Kaede odament hozzá.
- Kagome? Mi történt?
- Hát…kiderült, hogy Ramadar hercegnő vagyok.
- Ramadar? Úgy tudtam kihaltak.
- Nem. Itt vannak közöttünk és anyám szerint meg kell találnom a vőlegényemet akivel csecsemőkoromban eljegyeztek. És mi együtt fogjuk egyesíteni a Ramadarok népét.
- Értem. És tudsz valamit erről a fiúról?
- Csak annyit, hogy egy hatalmas démon fia és csak ő lehet az igaz szerelmem.
Erre mindenki Inuyashára nézett, aki elvörösödött.
- Most mit bámul rám mindenki???!!!!
Erre az egész falu egyszerre sóhajtott.
- Hallottam egy jóslatról. – kezdte Kaede. – Ami egy Ramadar hercegnőről szól. Menjetek el a levéltárba, ott megtaláljátok. De most menjetek lefeküdni, holnap nehéz napotok lesz.
Inuyasha erre csak morgott. De aztán végre minden elcsendesült. Senki nem gondolta, hogy valaki figyeli őket. Egy rejtélyes idegen egy tükrön keresztül nézte az alvó Kagomét.
- Drága hercegnőm… hamarosan újra együtt leszünk.
Reggel mindenki új erővel ébredt. Felszerelkeztek és indultak.
- Kagome, hogyan fogod megtalálni a vőlegényedet? – kérdezte Sango.
- Anyám azt mondta egy csók kell és mindenre fény derül.
- Értem.
- Hogy az a… - kezdte Inuyasha az átkozódást.
- Mi a baj Inuyasha? – kérdezte Kagome, ekkor megjelent Kouga.
- Ez a baj. – morogta Inuyasha.
- Drága Kagomém! Gyönyörűbb vagy mint máskor, már ha ez lehetséges! Ebbe a ruhába olyan vagy mint egy tündöklő angyal!
- Köszönöm Kouga. – mosolygott Kagome, majd gondolt egyet és megcsókolta a farkast.
Inuyasha majdnem rosszul lett. Kouga élvezte a helyzetet és átkarolta Kagome derekát. Ám mivel a lány nem érzett semmit eltávolodott a fiútól.
- Sajnálom Kouga.
- De mit? – vigyorgott a farkas. – Istenien csókolsz.
- Azt sajnálom. Nem lehetek az asszonyod, mivel… - ezzel Kagome elmondta neki az egész storyt.
Kouga fülei szabályosan lekonyultak.
- Nem érdekel Kagome… Én akkor is várni fogok rád, amíg nem látlak egy kisbabával járkálni. Akkor hajlandó vagyok elfogadni, hogy másé lettél.
Kagome elvörösödött, Kouga pedig intett egy pát és eltűnt.
- Akkor folytassuk utunkat. – szólt végül Sango.
Csakugyan elindultak. Alkonyatkor ott voltak a levéltárnál és be is engedték őket. Inuyasha és Kagome a szoba egyik felén, míg Miroku és Sango a másik felén kutatott. Egyszercsak Kagome felkiáltott.
- Azt hiszem megtaláltam!
Erre a többiek körégyűltek, Kagome pedig elkezdte olvasni, még maga sem tudta mit.
„Szóljon e jóslat két népről
Két nép két ifjú sarjának szerelméről.
Egek dicső népe, ó Ramadarok!
A hercegnőtök köztetek nem maradhatott
Anyja elküldte a távoli jövőbe
Hogy majd egyszer visszatérjen saját idejébe.
Démonok s szellemek, kik a földet uraljátok
A ti népetekből is lesz egy ifjú kiválasztott
Egy hatalmas szellem fia lesz ő
Hanyou bár, de benne sok a démoni erő
A fiú és a lány szerelme sok próbát kiáll
Féltékenység, veszekedés, de emellé igaz szerelem jár
Jegyesek is ők, csecsemőkoruk óta
Beteljesedik szerelmük az esküvő után hosszan
A két szívből és testből egy lészen
De vigyázz hanyou, légy készen!
Óvd szerelmedet, amíg ártatlan
Ügyelj, hogy te érj hozzá először ágyában
Ha nem, mindketten elkárhoztok
S a gonoszság fog uralkodni a világon”
Inuyashát elöntötte a méreg. Nem bírta volna elviselni, ha valaki hozzáér Kagoméhoz és az a valaki nem ő.
- Hát, ebből megtudtuk, hogy senkinek nem szabad hozzád érnie úgy. – mondta Sango nyakig vörösen.
- Legalább tudnánk, hogy néz ki a vőlegényed. – sóhajtott Miroku.
Erre előjött a levéltár vezetője.
- Véletlenül meghallottam miről beszélgettek. – a kezében egy tekercs volt. – Van egy kép a hercegnőről és a jegyeséről. – Kagomére nézett, majd Inuyashára. – Meg fogtok lepődni azt hiszem. – és átadta a tekercset Kagomének.
A lány kibontotta és elsápadt, majd elvörösödött. A többiek is odagyűltek köré, pontosabban Miroku és Sango, mert Inuyasha nem volt hajlandó látni, annak a mocsoknak a képét. Miroku felkiáltott.
- Tudtam!
- Inuyasha, gyere gyorsan! – kiáltott Sango.
- Nem érdekel ki a jegyese.
- Pedig érdekelhetne, ugyanis nagyon közeli ismerősöd.
Erre Inuyasha morogva de odament. A kép ezt ábrázolta:
Inuyasha ugrálni tudott volna örömében. Ő is elvörösödött.
- Ti vagytok! Kiköpött másotok!
- Igen. – szólalt meg a levéltárvezető. – Ahogy kinéztek kiskorukba, az alapján vázolták fel a portréjukat.
- Azért meg kéne tudni, tényleg igaz e. – vigyorodott el Miroku. – Csókoljátok meg egymást.
Erre Inuyasha és Kagome is elvörösödött.
- Na gyerünk, mindenki tudja, hogy szeretitek egymást. Inuyasha, ne félj, Kagome is szeret.
- És Kagome te se, mert Inuyasha is ugyanúgy viszonozza, nem Kikyoba szerelmes már régen, hanem beléd.
A két szerelmes egymás szemébe nézett. Inuyasha közelebb lépett a lányhoz és megcsókolta. Ebben a pillanatban mindketten felemelkedtek vakító fehér fény kíséretében. Inuyasha átkarolta Kagome derekát, Kagome pedig Inuyasha nyakát. Inuyashán olyan ruha lett, mint amit a portré ábrázolt. Majd megnyílt egy kapu. Inuyasha és Kagome elengedték egymást. A kapun túl csodálatos vidék terült el.
- A Ramadarok földje. Teljesítsétek be a jóslatot. – szólalt meg a levéltárvezető, és Inuyasha kezébe nyomta a portrét a jóslattal együtt. – Ez titeket illet. – azzal kiment a könyvtárból.
Kagome barátaihoz fordult.
- Mi legyen?
- Mi lenne! Megyünk veletek! – kiáltott Miroku.
Kagome elmosolyodott, majd Inuyashával együtt átléptek a Ramadarok földjére. Sango és Miroku követték őket, végül az ajtó bezárult. Gyönyörűséges vidéken mentek keresztül. A fű selyemként simult a földhöz, míg a közeli patakok kristálytiszta és friss vizükkel kényeztették a partokat. Mindannyian elámultak. Majd egy domb tetején megláttak egy várost. Hatalmas palota emelkedett a domb tetején, körülötte pedig barátságos házak. Hőseink megszaporázták lépteiket. Pár óra múlva be is értek a városba. Minden szem rájuk szegeződött, pontosabban Inuyashára és Kagoméra. Megálltak a palota előtt, Inuyasha pedig tartotta a karját belekarolásra. Kagome elfogadta. Az őrök megállították őket a kapunál.
- Ide tilos a belépés idegeneknek.
- Nem vagyunk idegenek. A nevem Kagome, az édesanyámat Naokonak hívták, ő volt a Ramadarok királynője. Egy dimenziókapunk jutottunk át.
- Azt majd eldöntik…gyertek velem.
Ezzel az őr bevezette őket a kastélyba. Egyenesen a trónterembe vitték őket, ahol a trónon egy fiatal nő ült. Talán 2 évvel lehetett idősebb Kagoménél. Hosszú barna haja csigákban omlott a vállára, száját vérvörössel, szemeit pedig feketével hangsúlyozta ki.
- Felség, egy újabb hercegnő. – hajtotta meg magát az őr.
A nő elmosolyodott.
- Egy újabb Kagome a vőlegényével. Érdekes. Te elmehetsz.
Az őr újra meghajolt és elment.
- Szóval azt állítod, te vagy Kagome.
- Igen, ő pedig Inuyasha.
- Ez mind szép és jó, de tudod bizonyítani?
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
