Nincs vége V.-by Iwiiiii
Iwiiiii 2005.10.07. 20:41
5. fejezet
4 hónappal később…
- Vigyázz Miroku! Mögötted van! – Sango a csontbumeránggal ezt a szellemet is kettéhasította – Így ni! Eggyel kevesebb! Mikor lesz már ennek az egésznek vége? Egyre csak gyűlnek és gyűlnek a szellemek, soha nem fogják feladni?
- Egyszer mindennek vége szakad! Talán nemsokára ennek is. Meg kell találnunk a módját, hogy visszazárjuk őket a pokolba egyszerre – válaszolt Miroku.
- Talán Kikyot kell legyőzni ahhoz, hogy az egésznek végre vége legyen. Csapdába kell csalni, hogy harcoljon, és aztán le kell győzni! – Kagome kilőtt egy nyílvesszőt, ami száz szellemet pusztított el egyszerre.
Shippou és Kirara is harcoltak. Pár órával később, már csak csontvázak hevertek a porban. A kis csapat fáradtan baktatott hazafelé. Egy nagy porfelhő közeledett feléjük.
- Szia Kouga! Milyen rég nem láttuk egymást! – köszöntötte negédesen Sango.
- Sziasztok! Meneküljetek, ha nem akartok bajba kerülni, mert az erdő közelében egy hatalmas szellemsereg táborozik. Kikyot keresik, és azt mondták, hogy mindenkivel végeznek, aki az útjukba keveredik, majd Kikyot is megölik, hogy ők uralkodjanak a szellemek és az emberek fölött egyaránt. Én is alig tudtam meglépni – lihegte.
- Mi nem futamodunk meg előlük, hanem kiállunk ellenük! – csattant fel Miroku – Te meg jobb lesz, ha mented a szűrödet. Menekülj csak!
- Valami bajod van a stratégiámmal? Egyébként meg milyen jogon határozol, hogy Kagomét előtte meg sem kérdezed? Neki is joga van döntéseket hozni! Nem akarom, hogy a gyermekeim leendő anyja veszélynek legyen kitéve!
- ELÉG!!!!!!! És te milyen jogon döntöd el, hogy kinek fogok gyereket szülni???!!! - Kagome rettentően elpirult – 4 hónapja semmit sem hallok felőled és most azt várod, hogy a nyakadba ugorjak, és nemsokára gyereket szüljek neked?! Teljesen megbolondultál? Én először járni akarok a pasimmal, aztán évekkel később jegyben járni, aztán meg pár év múlva összeházasodni. Csak aztán jöhetnek a gyerekek. Nem szeretnék elhamarkodott döntéseket hozni…
Kouga teljesen össze volt törve a hallottak után. De eszébe jutottak a szellemek és búcsúzásul megcsókolta Kagomét és figyelmeztette, hogy nemsokára, úgyis az ő asszonya lesz majd elrohant. A többiek meglepődve figyelték a veszekedést, majd Sango ocsúdott fel először.
- Hát… izé… - nagy levegőt vett-, szóval jobb lesz, ha megyünk és megnézzük azokat a szellemeket.
Mire odaértek már semmit sem találtak, csak a felperzselt pusztaságot. Ekkor egy hatalmas szörnyre lettek figyelmesek, amely épp mellettük landolt. Három alak ült rajta.
- Sesshoumaru! Te meg mit keresel itt? – Dermedt meg Sango és Miroku.
- Khöm, hallottam hírét, hogy a szánalmas öcsém visszatért a pokolból és világuralomra készül törni. Jöttem, hogy megakadályozzam. Jaken! Vidd Rint biztonságos helyre, majd főzz valamit!
- Igenis Sesshoumaru nagyúr! Már megyek is! Gyere Rin, indulás!
- És ti, miért jártatok erre? Talán vártatok? Ha-ha-ha! – felkacagott.
- Gondolhatod, hogy nem pont téged vártunk! Nem csatlakozol hozzánk? Mi is épp a gonoszt akarjuk legyőzni. Kikyot – állt elé Shippou.
- Ha-ha-ha! – kacagott újból Sesshoumaru. – Azt hittem, ennél még te is okosabb vagy. Én nem szövetkezem egyszerű halandókkal. Kikyo a gonosz? Azt gondoltam, hogy a nagy szerelmével Kagomével szőtték a világmeghódítás tervét…
Kagome ekkor előlépett a társai takarásából.
- Én soha nem tennék ilyet!!! – Áradt a düh belőle. - Hogy képzelhetsz ilyet? Amint látod, nem én vagyok Inuyasha nagy szerelme! – nem bírta tovább és sírni kezdett.
- Nocsak! Kit látnak szemeim?! – Sesshoumaru végig mérte Kagomét - Tehát elhagyott az a féleszű Inuyasha. Meg akarod ölni? Szívesen rendelkezésedre állok!
- Nem kell tőled semmi! Meg egyébként is azt mondtad, hogy halandókkal nem harcolsz egy oldalon…
- Az az igazság, hogy veled hajlandó vagyok kivételt tenni. Mert majdnem olyan erős vagy, mint egy szellem.
- Akkor sem akarom, hogy Inuyashát megöld. Nem ő a gonosz, hanem Kikyo. Most bocsáss meg, de van még pár dolgunk, ezért indulnunk kéne – sarkon fordult és elment.
A többiek most is, megdöbbenve nézték az eseményeket. Ezután Kagome nyomába eredtek.
- Kagome! Mi van ma veled? Először Kouga, most meg Sesshoumaru. Jobb lenne, ha inkább holnap vívnánk meg azokkal a szellemekkel. Menjünk haza, vegyél egy meleg fürdőt és pihend ki magad! – javasolta Miroku.
- Én jó ötletnek tartom! Kagome, mit szólsz hozzá? – kérdezte Shippou.
Kagome megvonta a vállát és elindult a falu irányába. A kádban ülve azon gondolkozott, hogy miért zaklatja őt mindenki. Inkább hagyják békén, és törődjenek a saját dolgukkal. Neki is megvan a saját baja. Először is, meg kell fékeznie a gonosz szellemhadat, aztán be kell zárnia a pokol kapuját. De ott van még Kouga, akinek nem tudja, hogy mondja meg, hogy nem érez iránta semmit. Meg persze Inuyasha, akinek pont ellenkezőleg, hogy valljon szerelmet. „Nehéz a sors útját járni, de még nehezebb a kerülők csábításának ellenállni. Vajon képes leszek mindent megoldani?” Továbbmerengett volna, de egy koppanás kizökkentette a mélázásból. Sangot és Mirokut hallotta veszekedni, hogy Miroku már megint kukkolt.
Másnap megkeresték a szellemhadat. A szellemek épp azon mesterkedtek, hogy Kikyot mivel tudnák magukhoz csalogatni. Sok minden felmerült, hogy menjenek oda, küldjenek futárt, ejtsék foglyul, öljék meg Inuyashát, mert Kikyo biztos bosszút akarna állni érte. Az egyik szellem ekkor felvetette azt az ötletet, hogy a Szent Ékkővel csalogassák magukhoz. Felajánlják, hogy odaadják neki, és cserébe csak egy kis földet kérnek, amin uralkodhatnak. De ekkor megtámadják és megölik. Mindenkinek tetszett az ötlet, csak nem tudták, hogy hol az Ékkő. A kis csapat már egy ideje hallgatta, hogy milyen ármánykodást szőnek a szellemek, amikor úgy gondolták, ideje közbelépni.
- Csak nem ezt keresitek? – Kagome előugrott a bokorból és egy nyílvesszőt lőtt közéjük.
- Megtámadtak! Ott az Ékkő, vegyétek el tőle! – adta parancsba a szellemek vezére!
- Ahhoz nekünk is lesz egy-két szavunk – Sango és Miroku is harcba szállt.
Hosszas csata vette kezdetét. A szellemek egyre csak fogyatkoztak, de kis csapat t6agjai is elszenvedtek pár sérülést. Néhány óra elteltével már csak egy maroknyi szellem állt szemben a sebzett társasággal. A főnökük rimánkodott, hogy hagyják meg a csapata életét, de Miroku könyörtelenül beszippantotta őket a tenyerén lévő lyukba. Mert nincs kegyelem semmilyen gonosz, ártó szellemnek sem.
- Vége, ez volt az utolsó – sóhajtotta Miroku – Bárcsak az egész egy rossz álom lenne! És mihamarább felkelhetnénk belőle!
- Nézzétek! Ott arra! – mutatott Shippou a fény irányába.
|