2. FEJEZET

-         Na hajlandó vagy nekem átadni a képességeidet?- kérdezi Naraku.

-         Nem. Soha nem hódolok be neked. Mélyen megvetlek… Te szörnyetek! Te Zsarnok!- szól vissza Miyoko és a démon lábára köp. Dermesztő látvány ahogy ez az alig tizenhat éves lány összeverve megkínozva is ellen tud állni a varázslatnak. Pedig a templom főmikója és a herceg mindent megtesz a cél elérésének érdekében. Kínoznak, hízelegnek, vernek, varázsolnak, szidnak, átkoznak. Mindent megcsinálnak ami valahogy teljesen mindegy hogy hogy de rábírhatná a lányt arra, hogy az erejét átadja.

Máshol

-         Kagome! Kagome mi a baj?- a lány egy fának görnyedve szendved a többek aggódva figyelik

-         O-olyan – dadogja- mint ha éppen most talált volna telibe Naraku egy átka.

-         De hát nincs is itt Naraku- szólal meg „élesszeműen” Shippou. A vak is látja hogy ellenség közel-távol sehol sincs.

-         Shippou ezt mi is tudjuk-torkolja le Sango.

-         Jól van na!- vonul el sértődötten a kölyök.

Mindeközben Inuyasha és Miroku aggódva nyüzsög Kagome körül. A lány nagyon rosszul néz ki fal fehér. Szédül, hányingere van és hörögve veszi a levegőt.

-         Mi lehet?- néz kérdőn Inuyasha Mirokura

-         Hát, van egy feltevésem de valószínűleg butaság. De jobb magyarázatott viszont nem igen tudok adni. - kezdi a szerzetes- Azt mindannyian tudjuk hogy Kagome nem lehet megátkozva. Ovastam valahol valami olyasmit: hogy ha az ember hasonmásával…. Az lehet ikertestvér is de egy tök igdegen ember is. Történik valami az kihat mind két másolatra.

-         Ezek szerint nekem van egy…?

-         Minden bizonnyal- vág a szavába Miroku.

-         Ma semmiképp sem mehetünk tovább- jelenti ki teljesen váratlanul Inuyasha.- Van az erdő közepén egy barlang. Ott éjszakázunk.

-         Ezt te honnan tudod?- néz rá kérdő szemmel Sango

-         Gyerekkoromban sokat játszottam erre.

-         Te játszottál valaha is- most Shippoun van a megrökönyödés sora, de válaszként csak egy jó nagy pofont kap.

Máshol

-         Hát jó… Ha nem beszélsz akkor mész le a tömlöcbe. Majd ott megjön az eszed.- kezdi a páviánbunás szellem

A lány nem szól és nem is néz a „hercegre” csak konokul hallgat. Ernyedve tűri hogy lehúrcolják a pincetömlöcbe. Lassan minden lépcsőfokon koppan egyet a lába. De akkor sem hajlandó megmozdulni. Mozdulatlanul tűri hogy bevigyék egy patkányokkal teli cellába. Tűri azt is hogy a kezére bilincseket csatoljanak. De amikor a katonák évelődni kezdenek vele:

-   Na majd most kis liba megtanulod ki az úr- szól az egyik férfi. És pofonvágja.   Mindenki arra vár –hisz nem láták amit fönt tett-, hogy a lány már sírva fog fakadni a bántalmazástól. De ő juszt se akarja megadni nekik ezt az örömöt. Nem és nem! Tudja avval tudna igazán visszavágni ha nem hagyná el magát. Így az a kis mikoji ereje ami van (hisz ő csak a töredékét ismeri) megmaradna. És igen eszébe jut. Hogy tartotta régen magában a lelket. Egy kis dallal.

-   Ugyan. Nagyon szép ez a hely.- mondja negédesen- ilyet még úgysem láttam. Külömben is… Szeretem az egereket.- látja hogy a katonák hümmögve bezárják a cella ajtaját. Ő elkeseredettségében élnekelni kezdi-

Messzi Inen

Túl a vízen

Élt egy lány.

S, a lány

Igen a lány

Minden reggel elment

Minden reggel elment

El a faluba.

De egyszer ó borzalom egy idegen kifürkészte miközben dalolt

Hangjai messzire szálltak:

Mily szép ez az élet,

Ha nyílnak a viráágok

És zölldell a réten

A sok kicsi fű száll

Mennyei szél fújdogál.

És én éneklem az ősi dalt:

Mily szép ez az élet,

Ha nyílnak a viráágok

És zölldell a réten

A sok kicsi fű száll

Menynei szél fújdogál.

S lám egy árny se vetül szét

Ó boldog élet…

És Miyoko csak énekelt és énekelt…

Máshol

-         Hova mész Kagome?- kérdezte Inuyasha

-         Téged kereslek. Beszélni szeretnék veled.

-         Miről?

-         Gyere és majd elmondom. - szólt a lány tökéletesen látta a fiú fölött a figyelő tekinteteket. Mirokuék nem nyugodhattak. Mindig mindent tudni akartak… Ezért a félszellemet szinte vonszolva húzta be az erdőbe. Sokáig mentek amíg lerázták Mirokuékat. Amint egy csöndes tisztásra értek Kagome belekezett a mondandójába