5. FEJEZET

Miyoko elkezdett énekelni. Egészen közel a rácshoz. Az őrök persze egyből odanéztek és mikor látták hogy rabuk kiszabadult közelebb mentek. Miyoko csak erre várt. Hiszen itt az alaklom. Az őrök lassan közeledtek. Lassan és vészjóslóan ki akarták élvezni a „helyzeti előnyüket”. Azt hitték van. Pedig a lány nagyon-nagyon sok meglepetést tartogatott magában. Ezer és egy mód közül mit kitervelt a szabadulásra csak ez az egy volt megvalósítható. Ehhez is kellet az alkalom ami most adta is magát. De hát hogy szavam ne felejtsem ott tartottunk, hogy: az őrök csak közeledtek és közeledtek. Amikor már mindkettő a rácsnál járt az egyik megszólalt:

-         Te lány miért énekelsz?

-          Hát, mert- „kitűnő amit most mondok azt be fogják venni ez jól jön amúgy nehezebb dolgom lenne”- szóval nagyon hányingerem van. Kaphatnék egy kis vizet?

Közben Inuyasha  agykerekei forogtak: „mit tervezel Kagome ez egyedül nem fog menni hogy bírsz el majd mind a 2 őrrel? Régen nem voltál ennyire vakmerő… Mit forgatsz a fejedben? Na mindegy tudom hogy biztos terv nélkül nem vágnál bele. Ugye? Te lány ha valami bajod esik én még el is náspángollak. Persze akkor csak finoman…. Egyáltalán lehet úgy? Ezen még gondolkodnom kell…..”

De térjünk vissza:

-         Nem.

-         Kérem szépen…- Miyoko igézően rebegtette a pilláit.

-         Na jó most az egyszer…. - Az egyik melák megfordul és elindul a folyósón bekanyarodik egy sarkon és onnantól elveszik a lány szeme elől. De közben Miyoko sem tétlenkedik. Keze lesújt. És az őr rögtön el is ájul. Nem a szerencsén múlik. Gyerekként a falu fiúi sokat gúnyolták és verni is akarták de ő persze visszaütött. Egész ügyes volt. Álmában Inuyasha sokat magyarázta neki hogy kell. S a templomban is tanulta a harművészetet, egy paptól. Inuyasha ebből az egészből csak annyit lát hogy az őr elterül. Nem érti a dolgot. Közben visszatér a másik melák:

-         Te lány mit csináltál a társammal?

-         Én? Én ugyan semmit.

-         Hm, igaz- közel lép a rácshoz és megfogja lány arcát Miyoko izmai összerándulnak az undortól legszívesebben már ütne de az őr még egy kicsit messze van. Így meg kell várnia amíg közelebb lép.- Igaz-igaz te nem lennél képes rá…-és meg történik az a bizonyos tétova lépés a cella felé. A lány rögtön lecsap. Először ökle a katona gyomorszájába fúródik mire az rögtön elengedi az arcát. A következő ütéssel kézéllel a nyakat veszi célba. És talál a másik őr is ájultan fekszik a lábai előtt. Kiszedi a zsebéből a cella kulcsokat és gyorsan távozik ideiglenes lakhelyéről. Átlép a másik cellához. Egy-két hosszúmásodpercig némán nézik egy mást. Majd Miyoko kap előbb észbe és már nyitja is a fiú celláját.

 A hayano nem érti hogy egy teljesen idegen lány miért akarja őt is kiszabadítani. Most jött rá hogy ez nem Kagome. Nem ismeri fel a paplányt.

         De hiába van nyitva a cella a neheze még csak most jön. A láncok és a lávaárok. A lány hív magához egy két lélekrablót. Olyanokat mint Kikiyo szokott. Azok a dereka köré tekerednek és átrepülnek vele az árkon. Gyorsan ráfog a négy láncra, azok semmivé lesznek a félszellem kiszabadul. De még ő sem tudná átugrani az árkot. A papnő nem is akarja hogy azt megpróbálja halk parancsot mormol mire a lélekrablók két harmada a fiú dereka körül ékeskedik. Átrepítik a két szökevényt az árkon csak most mernek szót váltani egymással:

-         Miért szabadítottál ki?- kérdezi Inuyasha

-         Oh, szóval nem is emlékszel rám? Ez nem lep meg hiszen régen volt…

-         Miért kéne?

-         Úgy is mondhatjuk. De majd később elmesélem. El kéne mennünk mielőtt...- a lány hirtelen elhallgat, látomása támad látja, hogy a harmadik őr aki –bár most csak egy közeli cellához jött váltani egy társát- a szökésekor ép a másik folyosón volt, megneszelt valamit. Sejtette hogy így lesz. De arra nem számított hogy a palotaőrségének nagy részét kirendelik ellene. Inuyashának nem értette miért hallgat el ilyen hirtelen a lány:

-         Mielőtt?

-         …Ideérnek. - és ahogy ezt kimondta már a fegyveresek első hulláma tódult le a lépcsőn.