A Rokonok

I. fejezet:

            Egy apró falu melletti réten gyerekek játszadoztak. Az egyik kisfiút elvakította a déli nap fénye és egyenest beleszaladt négy idegenbe. Felnézett és észvesztve rohant a falujába. A többi kisgyerek megszeppenve figyelte az eseményeket.

-Feh! Jellemző.- mondta az egyik idegen. Egy másik, egy nő az idegenek közül elnéző pillantást vetett sértődött társára és ezt mondta:

-Minden esetre, azért nézzünk körül a faluban.- Tehát négy idegen, két nő és két férfi a falu felé vette az irányt. Ott már várta őket egy öregember a botjára támaszkodva. Ráncos volt és a háta is erősen előre görnyedt. A szél nehézkesen mozgatta durva anyagból készült ruháját.

-Állj félre az útból, öreg, ha jót akarsz magadnak!- kiáltott rá a sértődött idegen. Ekkor félősen kikukucskált az öreg mögül az a fiú, aki elfutott az imént. Pici barna szeme most nagyra tágult a kíváncsiságtól. Hosszú fekete haja elhanyagoltan hullott inkább rongynak nevezhető ruhájára.    

-Feh! Hát te is itt vagy? Most nem futsz el?

-Inuyasha! Csillapodj le, kérlek!- mondta egy férfi a sértődött Inuyasha társai közül.

-Te egy szellem vagy?- kérdezte az öreg teljesen nyugodt arccal.

-Hát persze hogy, az vagyok! Mégis mit gondoltál???- válaszolta Inuyasha aki a méltatlan kérdést halva csak még jobban megsértődött.

-Akkor velem kell, hogy gyere. Valakivel találkoznod kell!

-Nagypapa ugye mondtam hogy, ő egy hatalmas kutyaisten. -mondta büszkén a félős kisfiú nagyapja biztonságosnak tűnő háta mögül. Egyszerre tört ki a nevetés Inuyasha útitársaiból. Ő maga, pedig bele is pirult ebbe a kijelentésbe. Az öreg elvezette őket egy fakunyhóhoz, amely lényegesen nagyobb volt a többinél. Az ajtóban megállt, hirtelen megfordult és egy kézmozdulattal megállította a mögötte menetelőket. Aztán jelentőségteljesen a magasba emelte régi rücskös botját és hármat koppintott az ajtóra. Bent mintha mozgolódtak volna… és kitárult az ajtó. Ott állt egy nő. Haja hosszú ezüstszínű volt és hátul összefogott. Hegyes hátra nyúló füle miatt le se tagadhatta volna, hogy szellem. De a legfigyelemreméltóbb a szeme, amely olyan kék volt, mint a legmélyebb tenger, és úgy is szikrázott a napsütésben. Ez tette őt annyira megnyerővé. Magas, karcsú testét egyszerű fehér köntös fedte.

Körbe nézett a társaságon és a csillogó szeme egyből meg is akadt Inuyasha-n.

-Nahát!!! Milyen aranyos fülecskéid vannak!!- látszott rajta hogy, alig tudja leküzdeni a vágyát és nem odamenni,  megtapogatni a kutyafüleket. A másik idegen férfi az ajtóban álló lány elé akart lépni de az egyik női társa egy jól irányzott ütéssel a gyomrába még időben megakadályozta.

-Arról ne is álmodj Miroku!- mondta.

-Nem értem, hogy mire gondolsz Sango.- nyögte Miroku a fájdalomtól alig kapva levegőt.   

-Ugyan! Tudod te jól!- mondta unottan Sango.

-Milyen édesek!- kiáltott fel az ajtóban álló tündérszép nő.- Gyertek be! Szeretnék veletek beszélgetni.- kérte őket. Sorban mentek be az ajtón követve a titokzatos nőt. Bent kellemes füstülő illata terjengett. A termetes szoba közepén égett egy takaros tűz. Azt ülték körbe. Egy ideig csendben a tűzbe feledkezve ültek… aztán a vendéglátójuk türelmetlenül megtörte a csendet.

-Mutatkozzatok be, kérlek!

-Ohh! Bocsáss meg! Teljesen belemerültem a tűzbe. Majd én bemutatom a társaimat. Ő itt mellettem Inuyasha, ő Miroku, mellette ül Sango és én Kagome vagyok. Te ki vagy?

- Hmm.. Szép nevek. Az én nevem Inumara.

-Nagyon emlékeztetsz valakire, de nem tudom hogy, kire.- mondta Inuyasha.

-Hát igen! Sokan mondják hogy, a megszólalásig hasonlítanék Inutaisho-ra ha fiú lennék- büszkélkedett Inumara. 

-Hogy kire??- hökkent meg Inuyasha.

-Hát Inutaisho-ra! Azt hittem te hallottál róla, hiszen te is kutyadémon vagy. Az aranyos fülecskéid elárulnak akkor is, ha csak félig vagy az. Valójában én Inutaisho-t keresem és azt hittem te, hallottál már róla. Azért indultam el olyan messziről hogy, megnézzem magamnak azt a hatalmas szellemet, akire én állítólag annyira hasonlítok.- a társaság mélyen hallgatott és mind Inuyasha reakcióját figyelték.

-Ezzel már elkéstél!- mondta lassan, Inuyasha.

-Ezt meg mégis miért mondod?- lepődött meg Inumara.

-Mert egészen biztos vagyok benne, hogy őt nem fogod látni már soha!

-Azt majd meglátjuk!- makacskodott a lány.

-Nem! Úgy látom, nem értesz. Azért nem láthatod az apámat, mert már régen meghalt! -Inuyasha felállt és kiment.

-Az apját? De hiszen akkor mi rokonok vagyunk!- mondta Inumara csodálkozva.

- Hogy, rokonok?– kérdezte elkerekedett szemekkel Kagome.

-Én azért hasonlítok rá, mert szegről, végről a rokonom. Ha ő Inuyasha apja, akkor mi másod, harmad, negyed, ötöd vagy tudja a fene hogy, hányad unokatestvérek vagyunk. Nahát! Eljövök otthonról hogy, találjak egy nagybácsi féle démont, erre találok egy unokatestvér félvért. Igazán boldog vagyok… ez sokkal, de sokkal jobb!! Kagome, menj ki érte, kérlek. Szeretnék vele még beszélgetni. –Kagome egy szó nélkül a fiú után ment. Miért is szólt volna, hiszen úgy is azt tervezte, hogy kimegy hozzá. Ő egy fán ült. Ezüstös haját a szellő finoman lebegtette. A messzeséget fürkészte. Más a kemény tekintetéből azt hihette, hogy, borzasztóan dühös. De Kagome tudta már jól hogy, csak bántja valami.

-Inuyasha! Mondanom kell valamit, amit tudnod kéne.- A hanyou rémült arccal nézett a lányra, azt hitte most valami bensőséges fog következni. Ez a mondat még azt is elfeledtette vele, hogy keménynek akar látszani. Leugrott és mindenre elszántan nézett a lányra. Már felkészült arra, hogy most aztán őszintén elmond mindent...  

-Tudod kiderült hogy, Inumara a te rokonod.- előzte meg a félvér vallomását Kagome.

-Hogy mim nekem?- Inuyasha annyira meglepődött, hogy nem az a jelenet jött, amire számított, hogy kedve lett volna megfojtani Kagomét. De nem tette, mert fel kellet fognia azt, amit mondott neki.

-Gyere be, mert szeretne veled beszélgetni.

-Már nem kell, hogy bejöjjön.- szólt egy fa mögül kilépve Inumara.- Most magamra hagynál a rokonommal?- vigyorodott el Inumara.

-Hát persze. Én addig visszamegyek a többiekhez.- a rokonok még nézték ahogy, Kagome eltűnik a lemenő nap fényében.

-Nos, kedves, nem tudom hányad unokatesóm mesélj nekem magadról.

-Hogy? Mit mesélhetnék magamról. Egyáltalán honnan tudjam, hogy megbízhatok-e menned?

-Hmm.. Kutya becsszóra! Megbízhatsz bennem.

-Te mindig így vigyorogsz?- kérdezte Inuyasha.

-Persze! Nem is baj az, ha az ember kimutatja, ha boldog. És miért is ne lennék boldog, amikor megtaláltam az egyik rokonomat.

-Nah, látod, ebben különbözünk….- és egy hosszas-hosszas beszélgetésbe kezdtek, amely a csillagos éjszakába fulladt. Amikor visszamentek a házba a többiek már aludtak. A padló recsegésére viszont Kagome felriadt és kérdőn nézett rájuk. Inumara rákacsintott. A lány látva, hogy minden rendben visszafeküdt. Inuyasha nagyon megkönnyebbült hogy valakinek ennyire őszintén kibeszélhette a legmélyebb, legtitkosabb vágyait és félelmeit. Lefeküdt Kagome mellé és arra gondolt, hogy ilyen nyugodtan régen nem aludhatott már ebben a világban.