Pokoli szerelem

By wayascenyëër-girl

Kagura a fehér tollán repült Naraku kastélya felé. Még nem tudta, hogyan mondja el neki Hakudoushi halálát, bár biztos volt benne, hogy a démon már tudja. Kicsit félt, amikor belépett a kastély kapujában. Igyekezett lassan sétálni a barlangszerű, sötét folyosókon, de előbb-utóbb elért Naraku szobájáig.

  A démon az ablak előtt ült. A haja most össze volt fogva, így a hullámos fekete tincsek most a megszokottnál is dúsabbnak hatottak. Fehér-sötétkék kimonó volt rajta.

   Kagura végül sóhajtott egyet, odasétált, és leült Naraku mellé. Majd rövid hallgatás után megszólalt:

-Hakudoushi-sama-t megölte Inuyasha.

-Tudom, hiszen a szívemből készült-mondta a démon olyan fagyos hangon, hogy a nő beleborzongott

-Akkor nekd most nincs szíved?-kérdezte félénken a szélboszorkány, előre félve a választól

Naraku ráemelte izzó, vörös tekintetét, majd finom mozdulattal megragadta a nő kezét, és lassan becsúsztatta a kimonója alá, a szíve fölé.

-Érzel valamit?-kérdezte csendesen. Kagura megrázta a fejét, és elpirult egy kicsit.

Ekkor belépett a terembe Kanna.

-Naraku-sama…-kezdte, de amint meglátta nővérét és teremtőjét, elkerekedett a szeme-Bocsánat, nem hittem, hogy meg zavarok valami fontosat-mentegetőzött- Élvezzétek egymás társaságát, majd később visszajövök, ha végeztetek!

Azzal sarkonfordult, és eltűnt, mint a füst.

Kagura arca azomban ekkor már lángvörös volt, és Naraku sem maradt éppenséggel sápadt. Gyorsan elengedte a nő kezét. A széllovas elmosolyodott, és direkt lassan húzta ki a kezét a kimonó alól, végigsimítva a démon izmos mellkasát. Az egy halk nyögéssel jutalmazta a dolgot.

  Kagura eltávolodott a démontól, és alaposabban szemügyre vette.

Naraku fekete haja erős kontraszot alkotott szinte már betegesen fehér bőrével, amit mégjobban kiemelt a fehér ruha.  Egyébként szépmetszésű, finom arca volt. Kifejezéstelen, vörös szemei a boszorkányt méregeték. Kagura magában megállapította, hogy nagyon jól áll neki ez a kis piros szín az arcán, amikor Naraku vékony, rózsaszín ajkai vadító mosolyra húzódtak. Kinyújtotta a jobb kezét. Kagura pedig felkészült a fájdalomra.

 A sejtése beigazolódott. A démon kezében megjelent a szíve, és könyörtelenül összeszorította, de most erősebben és hosszabb ideig, mint eddig bármikor. A fájdalomtól könnyek szöktek Kagura szemébe.

  Amikor a démon befejezte a kínzást a szív eltűnt a tenyeréről. Megvetően nézte a szélboszorkány fájdalmas arcát. Majd ez a megvetés döbbenetbe váltott át, amikor a nő odakúszott hozzá, erőtlenül megragata a kimonója nyakrészét, és közel húzta magához.

-Miért…-suttogta csendesen-Miért teszed ezt velem Naraku?

A démon csak nézett maga elé.

-Tudod…tudod mennyire..mennyire fáj ez? Bor-zalmas…Pont olyan, mint te…Pokoli… Kínzó… Őrjítő… Gyilkos…Szörnyű, ahogy úgy érzem, hogy a szívem összeszorul, összefacsarodik, és szétrobban… De… ha te teszed ezt velem, talán kibírom…

Kagura kinyitotta a szemét. Az arcán csorogtak a könnyek. Közelebb húzta magához a még mindig meghökkent férfit.

-Te fogsz egyszer megőrjíteni…-suttogta

„Ne ilyen közel…”-gondolta rémülten Naraku-„Ha még közelebb jössz, akkor többé nem tudok parancsolni a testemnek…”

De a nő túllépte a határt. Mostmár közvetlenül a démon fülébe suttogott.

-Te leszel egyszer a végzetem meglásd… Nem az a kutyafülü korcs, nem is az a nyomorult bátyja, vagy akármelyik jó harcos… Te…

Narakuban óriási harc dúlt, érzelmes és kegyetlen fele között. A széllovas közelsége teljesen elvette az eszét.

 Végül az előbbi mellett döntött. Átkarolta a nő derekát, és szorosan magához ölelte. Most Kagurán volt a meglepődés sora.

-„Álmodom, vagy tényleg magához ölelt? De nem tudom eldönteni, hogy ez most rémálom, vagy édes álom… Milyen jó illata van! Érzem a lélegzetét a hajmon… Egyre szorosabban ölel…”

Végül a démon kicsit eltölta magától a nőt, és a szemébe nézett.

-Megnyugodtál már?-kérdezte olyan hangon, amilyenen Kagura még sosem hallotta beszélni

-„Kezdek megőrülni… Micsoda kényszerképzet! Naraku… Nagyon magányos lehetek, ha ilyeneket álmodom… Ezentúl úgy fognak hívni, hogy Kerge Kagura…”

A férfi nagyon lassan közelíteni kezdett az arca felé. Közben ő is ordított magával:

-„Térj már észhez! Nem szerethetsz bele egy részedbe!”

De Naraku már nem tudott megállni. Ajkai lassan a nőéhez értek, és gyengéden megcsókolta. Kagurát megőrítette a tudat, hogy akinek a puha, forró ajkai az ő száját csókolják, az nem más, mint Naraku. Végül a test győzött az értelem felett, és a nő átkarolta a démon nyakát, és beletúrt a hajába. A hullámos, éjfekete tincsek selyemszálként siklottak az ujjai között.

 Husszú percek után végül szétváltak.

-Na-naraku…-hebegte a szélboszorkány, és ujjai végigsimították a férfi selymes arcbőrét. Majd elnevette magát-Összerúzsoztalak!

-Nem számít-suttogta a démon, de azért letörölte a karmazsinvörös festéket a szája körül-Most csak mi ketten számítunk… Te és én… Kagura, én szere…

De a széllovas a démon ajkára tette a muatóujját.

-Shhh… Ne mondd ki, szavak nélkül is értem…Én is szeretlek…

Az ajkuk mégegyszer összeforrt. Naraku nagyon erősen ölelte magához a nőt. Egyszer csak Kagura valami nedvességet érzett a fejét. Megdöbbenve emelte meg a fejét, és még inkább meglepődött azon, amit látott.

Naraku MÉLYBARNA szemeiből csorogtak a könnyek…

-Naraku… Édesem mi a baj?-kérdezte kedvesen

-Kagura, én… Sajnálom!!!  Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked! Soha, de soha többé nem teszek ilyet!

A szélboszorkány elmosolyodott, és egyenként csókolta le a sós könnycseppeket  a sápadt arcról, majd hozzábújt kedveséhez.

-Semmi baj…-suttogta nyugtatóan

-Nem akarlak elveszíteni…

-Nem fogsz… Nagylány vagyok, tudok vigyázni magamra… De én sem akarlak téged elveszíteni… Naraku, ha egyszer meghalsz, én is megölöm magam…

Megint szenvedélyes csókolózásba kezdtek. A démon lassan lefejtette Kaguráról a kimonót, és csókkal borította minden egyes porcikáját. De rajta sem maradt sokáig ruha. Naraku becsocsáltást kért a nő testébe, és bebocsáltást kapott. Mindkettejük teste felvette az ösi, lüktető ritmust, ami egyre csak gyorsult, amíg el nem érték a csúcsot. Azután kifulladva feküdtek egymás mellett, Naraku kimonója alatt egymáshoz bújva.

-Ez… csodálatos volt…-suttogta Kagura, miközben játszadozni kezdett a férfi hajával, aki mosolyogva figyelte.

-Szerintem is… Ez volt életem legszebb éjszakája…

De ekkor a széllovas fejében szöget ütött valami…

-Naraku?

-Mond édesem…

-Mi van azzal a Kikyou nevű miko papnővel?

-Szörnyülködik, hogy hagytad, hogy ez a mocsok alak beszennyezze a tested…-sziszegte egy harmadik, női hang az ajtó felől.

Naraku úgylátszik nem volt szégyenlős, mert a maga meztelen valójában állt a papnő elé.

-Mit akarsz Kikyou?

-Megölni téged!-azzal egy pillanat alatt előrántotta az íját, és már célzott is. De Kagura sem volt rest. Felkapta a legyezőjét. Repült a nyíl, a széllovas pedig lendítette a legyezőt. A nyíl egy pillanat alatt 180 fokos fordulatot vett, és a papnő tetébe fúródott. Kikyou fesikoltott, ahogyan a holt lekek elhagyták a testét. Egy másodperc múlva már csak egy kupac föld és néhány csont maradt a helyén. Kagura egy hanyag legyintéssel kisöpörte a szobából a maradványokat, és összezárta a legyezőt.

-Köszönöm-hálálkodott Naraku, és egy csókkal köszönte meg kedvesének az életmentést…

*

Egy hónap telt el azóta. Naraku töretlenül szőtte az újabb és újabb terveket Inuyasha megölésére, és ezekben legtöbbször Kagura is segédkezett.

 De az éjszakákat minden nap együtt töltötték. A kis Kanna pironkodva fogadta a szobából olyankor kiérkező hangokat, de különben áldását adta rájuk.

Egy napon Naraku elérkezettnek látta az időt a végső összecsapásra. Kagura és Kanna is vele tartott. Egy hatalmas forgószél közepedte jelentek meg a kis csapat előtt. Hamarosan a démonsereg és a darazsak is megérkeztek.

-Kukuku… Inuyasha, most véged!-nevetett gúnyosan Naraku, és intett a démonoknak, akik erre rátámadtak Inuékra. A félszellem a Tetsusaiga-val írtotta a sereget, Sango csontbumeránggal, Kagome a nyilaival, Miroku a szent cédulákkal, Shippo pedig rókatűzel.

Eközben Kagura, Kanna és Naraku is támadásba lendültek. De nem bírtak egymással…

Végül Inuyasha felkiáltott:

-Most van ebből a cicázásból elegem, Naraku!

Egy csapással előhozta a Bakuryuuha-t. A támadás telibetalálta Narakut, aki elterült a földön.

-Narakúúúú!!!-kiabálta Kagura, és odarohant a férfihez. Az még életben volt, de látszott, hogy már csak percei vannak hátra. Kagura az ölébe vette a fejét-Naraku! Istenem! Mi lesz velem nélküled mondd?

-Ka-kagu-ra-nyögte nagy nehez a démon-Emlékszel? Azt mon-mondtad, hogy u-utánam halsz, ha me-megölnek…

-Emlékszem…-mosolygott keserűne, könnyes szemmel a nő-Még mindig az életem legszebb éjszakája…És tartom az ígéretem…. Kagome!

-Mit akarsz Kagura?-kérdezte gyanakodva a lány

-Kagome, kérlek, lőj egy nyílvesszőt a hátmaba!

-Ez valami csel?

-Annak tűnik? Szerinted lenne kedvem veled szórakozni, amikor NARAKU A HALÁLÁN VAN??? Csináld már az isten szerelmére!

Kagome szemei megteltek könnyekkel, és bólintott. Felhúzta az íjat. Egy pillanat múlva Kagura hátában már ott volt a nyílvessző. A nő egy pillanatra felsikoltott, majd rádőlt szerelme mellkasára.

-Látod? Követlek még a halálba is…-suttogta, és megcsókolta Narakut. A férfi vérének kesernyés ízét érezte a szájában

-Kagura…-Naraku megfogta a kezét, és ugyanúgy a kimonója alá csúsztatta, mint egy hónappal ezelőtt-Érzel valamit?

A nő meglepetten felkiáltott.

-Naraku, neked újra van szíved?!

-Visszanövesztetted-mosolygott Naraku-Ég veletek, Kanna, Kagura, és ég veled is!

Itt Kagura hasára tette a kezét.

-Te honnan tudod hogy…?

-Féldémon vagyok, megérzem az ilyesmit!-biccentett a férfi, és még utójára megcsókolta a széllovast, aztán örökre lehunyta a szemét.

Kagura egy pillanatra lecsukta a szemét, majd újra kinyitotta. Meglepő dolog történt…

A nő szemének írisze mogyoróbarnává színeződött, és a közepén feltűn a pupillája. A szeme úgy csillogott, mint még soha. Utójára símogatta meg halott kedvese arcát, majd örök álomra hajtotta a fejét anak mellkasán.

A többien döbbenten nézték  Naraku és Kagura haláltusáját.

Hirtelen fény csapott ki a halott pár testéből, aranyba vona mindkettőjüket. Majd a testük fénygömbökké vált, majd a gömbök szanaszét szálltak a világban. Egy-egy belerepült Sangoba és Mirokuba, és egy-egy Kagoméba és Inuyashába.

-Mi a fészkes fene volt ez?!-kiabálta Inuyasha, és végignézett a többieken, hátha azok választ tudnak adni a kérdésére. Kagome és Sango arcén csorogtak a könnyek, és Miroku is igen szomorú arcot vágott. Végül a válaszaó nem más volt, mint Kanna.

-Ezek a gömbök Naraku és Kagura szerelme.Mindenki, aki beteljesületlenül szerlmes, kapott egy kis rész ebből a mérhetetlenül nagy és tiszta érzésből.

-Feh, méghogy Naraku szerelmes? És hogyan is lennének neki tiszta érzései?

-Inuyasha, nézd!-muatot Kagome arra a helyre, ahol pár perccel ezelőtt még a pár feküdt. Ott hever az ékkőszilánk. És mindenki meglepetésére tiszta fény áradt belőle…

-Ugyem megmondtam!-mosolyodott el Kanna-Naraku Kagura iránti érzései megtisztították a nála lévő ékkövet.

-Veled most mi lesz?-kérdezte Kagome, letérdelve a kislány elé

-Megtisztulok, és normális életet kezdek.-felelte a lány, és valóban azt tette. Becsukta a szemét. Különös, túlvilági fény lengte körül, és felemelkedett. A haja színe lassan sötétedni kezdett, míg végül a feketénél állt meg. Amikor leért a földre, kinyitotta a szemét, ami kislányosan boldogan csillogott.

-Használjátok jóra a nővérem és a teremtőm szerelmét!-azzal elment

Sangoból és kagoméből pedig egyszerre tört ki a zokogás.

-Istenem, ez olyan gyönyörű volt!-nyögte Sango

-Sosem láttam még ennél romantikusabbat…-helyeselt Kagome

Miroku szó nélkül odalépett Sangohoz, és szorosan a karjaiba zárta. Szegény Kagome pedig igyekezett elapasztani a könnyeit, miközben átadta Inuyashának az ékkőszilánkot, aki eddig mélységesen megvető arccal nézte a jeleneteket.

-Tessék… a te dolgod, hogy mit csinálsz vele…Csak egyet kérek, még vigyél vissza az időmbe!

Inuyasha elvette az ékkövet, és elgondolkozva nézte egy darabig. Majd Kagoméra pillantott, és elfogta valami különös érzés. Az ékkő nélkül soha többé nem fogja látni a lányt…

Egy hirtelen ötlettől vezérelve átölelte.

-Kagome… Döntöttem.

-És mi a döntésed?

-Az ékkőből mindenknek adok egy darabot, így tudunk közlekedni a te időd és a mi időnk között! A maradék követ pedig megőrizzük, jó helyen lesz ez itt.

Azzal már csinálta is amit mondott. Letört öt szilánkot az ékkőből, majd Kagome kezébe adta a maradékot.

-Úgyis te vagy az őrzője-mosolygott, és megcsókolta a lányt.

Mirokuék is hasonlóképpen tettek.

Nem is sejtették, hogy a túlvilágon Naraku és Kagura töretlenül imádják egymást, és hogy nyolc hónap múlva babasírás töltötte be a másvilágon épített kis kunyhójukat.

Úgy bizony, megszületett az első túlvilági gyermek, akit boldog szülei, nevezetesen Kagura és Naraku Sorának, vagyis japánul menyországnak kereszteltek el. A kis Sora kislány volt.

A valós világban is családok alapultak. Sango betartotta az ígéretét, és hat gyermekkel lepte meg Mirokut. Kagome az iskola végeztével az egész családjával a múltba költözött, és két csöppséget szült Inuyashának. És boldogan éltek, amíg meg nem haltak :)

The End!