7. fejezet: Naraku karmaiban

Kouga eszeveszett futásba kezdett. Haja ádázul lobogott a
dühödt szélben, miközben hátra zúdultak elfojtani akart, de
mégis előtörő könnyei, mik ragyogtak a borús időben. A fiú
arca a féktelen méregtől torzan vicsorgott, amint elméjében
kavarogtak a tépő gondolatok:
-Naraku...Te szemét, széttéplek, szétszaggatlak.
Lemészároltattad a családomat, nem fogsz az újjal végezni.
Kouga a magasba tekintett, mi vibrált a pokol darazsaitól.
Mutatták az utat Narakuhoz. A fiú tudta hogy csapda.
Ösztönei tomboltak libabőrös testében, de nem engedett az
óvó hangoknak. Dühödt vígsággal futott bele a vérvörösségbe.

Az erdőt férfi járta barna farkasbundában. Hara mélyet
szippantott a levegőbe:
-Naraku...Ayame?

A palota udvarának sötét, gomolygó romlottságában fehér alak
körvonalai rajzolódtak ki. Mellette vörös szemű nő csapkodta
türelmetlenül legyezőjét a kezére:
-Naraku. Biztos hogy eljön érte?
-Amit Kanna tükrében láttam nem kétséges. A farkasfiú
szereti ezt a lányt. Eljön érte. Légy türelmes Kagura. A vad
mindjárt becsusszan a hálómba.
Naraku mosolygott. Hirtelen robbanással betört a kapu.
Naraku a hang irányába tekintett elégedett szemeivel. A
gomolygó füst folytogató burjánzása mögül Kouga rontott elő
vadállati elszántsággal és kegyetlenséggel, kitátva száját,
miből dühödt üvöltés tört elő, mintha el akarná harapni a
gonosz torkát:
-NARAKU!!!!!!!!!!
Kouga kinyújtotta izmoktól majd szétrobbanó kezeit, de útját
hirtelen acsargó szellemek hada állta el. Kettécsapott a
fenyegető hullám közt, ám mire végzett velük Naraku már
eltűnt. Kouga véres tekintetét a tető fele szegezte. Ott
volt a szörnyeteg, ki vicsorogva mosolygott rá a jelmez mögött:
-Mégis csak eljöttél?
-Te féreg.
-Intézzük ezt el nyugodtan és békésen.
-Ne nevettess, te és a békesség. Hol van Ayame?
-Az a lány?-azzal kinyitotta egyik kezét.
A másik Kék írisz csillogott mergező ujjai közt. Kouga
felmordult:
-Mit akarsz tőlem?
-Ne légy nevetséges. Mit akarnék tőled? Az ékkőszilánkokat.
-Tégy le róluk. Mást ajánlok. Add vissza Ayamét és akkor
gyors és kíméletes halált adok neked!-üvöltötte Kouga azzal
elindult Naraku felé vadul, veszetten, nem törődve életével.
-Kellene valami pajsz, ugye Kagura?-mosolygott a gonosz.
Hirtelen Ayame jelent meg Naraku előtt. A fiú fájdalmában a
földre rogyott. A lány piszkos volt, gyönyörűséges arcán a
föld repedezve hámlott le a vörös, mocskos bundájára, mi
csomókban meredezett, miközben üveges, halvány szemeivel
,miben alig szikrázott valami élet, a fiúra meredt és száraz
ajkai mögül kétségbeesett nyögés hallatszott:
-Kouga...
Ayamét láncok tartották, mik kegyetlenül fonódtak teste
köré. Ayame szeme derengeni kezdett. Szempilláira hatalmas,
sós buborék hízott, melybe langy vörösség tekergett bele, s
eközött a kegyetlen burjánzás közt ott ragyogott a fiú
sápadt arca is. Kouga nyelt egyet. Azt hitte megfullad,
annyi minden dülemlett fel benne. Kagura zombiaira gondolt,
de Ayamén látszott hogy nem csak egy üres, foszladozó báb,
hanem él. Naraku kimérten mondta ki a szavakat:
-Egy ékkőszilánk tartja életben. Ha kiveszem belőle, azonnal
meghal.
Kanna is megjelent a háttérben. Kouga fogai remegni kezdtek
a dühtől:
-Te szörnyeteg.
Könnyei sebesen öntötték el arcát.
-Add ide az ékkőszilánkjaidat Kouga és vissza adom a testét.
Ha nem...
A sötéből előtekeregtek a csápok, tátogva, éhesen, készen
arra, hogy egy mozdulattal széttépjék a lányt.
-Nos?-vigyorgott Naraku.
-DÖGÖLJ MEG!-ordítozta Kouga.
-Rossz válasz...
Kanna tükre lilás fénnyel felvillant...
A csápok leterítették a fiút. Kouga már semmit sem látott,
csak a mindent elöntő zöld testeket és a nyáladzó fogakat,
aztán már azokat se, csak a tekergő, bűzlő sötétséget. Ugyan
ebben a pillanatban Ayamét is elöntötték a karok. Naraku
mosolygott, ám az elégedett grimasz hirtelen ráfagyott az
arcára. A csápok saját magukat macangolták szét fröcsögő
húshalmazzá változtata egymást.
-Mi? Hova tűntek?
Kanna hátra fordult és elindult a palota fele. Tükre újra
felvilant, ezúttal azonban a vakító fényvillanásban egy
szempár körvonalai is kivehetők voltak