10. fejezet: Kouga Kaguya ellen

Kaguya öltözete megváltozott. Ruhája vörössé vált, fejéről
is eltűnt a pikkelyszerű dísz, miközben szemeire fenyegető
sötétség borult, amint eltűnt róla a tennyo szerű
ártatlannak vélt, szelíd kinézet. A nő Ayaméra pillantott:
-Hamarosan felragyog a hold. Tudtam, hogy nem fogja
megmenteni. Tudtam, hogy nem teszi meg. Egyetlen dolgot sem
szerzett meg.
-De igen, tudom hogy értem jön.
-Sosem szerettem az érzelgős szellemeket.
-Szörnyeteg vagy.
-Mindig azok a szörnyek a legveszélyesebbek, amik emberi
alakot öltenek. Ha feljő a hold, és hozzá érsz a tükörhöz, a
tested az enyém lesz. Természetesen te is látod majd,
legbelül, amint a saját kezeid fognak végezni a fiúval.
Akkor derül ki igazán, hogy mennyire szeretett téged. Vajon
képes lesz-e megölni, de ha meg is öl, nem baj. Halhatatlan
tennyo vagyok. A testemet elpusztíthatod, de a szellememet
nem.-mosolygott.
Kaguya az égre pillantott. Az égboltra lassú, sötétedő árny
terült szét, a messzi hegyek hófödte sipkáit lilás színűre
festette az ébredező hold első sugarai. Hirtelen a fák
recsegve kettészakadtak. Kaguya a betolakodó felé
pillantott. Ayame szemei megcsillantak:
-Kouga?
Hara rontott elő a sűrűből. Kaguya arca eltorzult a mosolytól:
-Nem tudom ki vagy, de megbánod, hogy betörtél.-azzal
kinyújtotta kezeit.
A tükörből előrobbantak a fényes sugarak, mik Hara fele
kezdtek el csapkodni. A lány nem találta vonzónak Harát. A
férfi jóképű és erős volt ugyan, de inkább a fejét használta
volna, mint mérhetetlen erejét, ami sokkal bölcsebb lett
volna egy olyan ellenféllel szemben, aki tulajdonképpen
nincs is itt. Hara nyáladzva ordítozott:
-Elpusztulsz, amiért bántani akartad az asszonyomat!
-Asszonyod? Tehát nem az övé a lány, akkor biztos nem jön
el...-nevetett Kaguya.
-Az a taknyos kölyök, engedte, hogy ilyne helyzetbe
kerülj?-kiáltott fel Hara-Ha az én asszonyom lennél, nem
kellene ilyenekkel foglakoznod. Nem kellene főznöd, se
takarítanod!-üvöltözte lovagiasan a szellem.
Ayame mosolyogni kezdett, mintha hajladozni kezdett volna a
csábító ajánlat fele, de Hara agyatlan izomkolosszus révén
folytatta hősies beszédét, miközben továbbra is ugrált az
ostorként tekergő karok elől, mi a lány vörösödő arcára
fagyasztotta a sugárzó mosolyt:
-Semmi dolgod se lenne, sak sok kis kölyöknek életet adni.
Ayame szemei kigúbbadtak erre a mondatra, de ezt Hara nem
vette észre, s folytatta nevetve csábító, ellenálhatatlan
szavait a lány fele:
-Te lennél a falka királynője, a falkámé, mit együtt
csinálnánk. Minden hímet Harának hívnánk és minden nőstényt
Ayaménak. Ugye milyen pompás ötlet? De több fiút szüljél,
mint lányt. Kell az erő a többi falka ellen.
Kaguya kissé sértődött képpel, feszülten figyelte a
fénycsóvák elől menekülő szellemet, mintha elvették volna
tőle a főszerepet. Hirtelen Kaguya újabb fénycsápot lövelt
ki, ezúttal Ayame felé. Hara arca eltorzult, lábai
autómatikusan megfeszültek és elrugaszkodtak a földtől. A
lány elé vetette magát. Hara teste megrázkódott, végtagjai
körül tekeregve sziszegett a maró fényvihar, mi a földre
terítette. Hara húsa füstölögni kezdett, mi gomolyogva
szállt fel, miközben eszméletét vesztve Ayame elé esett.
Kaguya nevetett:
-Olyan kiszámítható voltál. Miért is akarnám bántani a
jövendőbeli testemet?
A tennyo a magasba pillantott. Felragyogott a hold, mint egy
kinyílt, szikrázó szem. Ayame sikítozni kezdett. A testét
körbefonó gyökértenger elindult a tükör fele. A lány remegő,
könyörgő szemeivel belebámult Kaguya ében pupillájába,
miközben a tennyo kinyitotta száját, miből a szavak mellett
valami fekete, hullámzó sötétség is elősziszegett:
-Eljött az idő.
Ayame becsukta a szemeit. Hirtelen furcsa verset hozott a szél:
-Hegyek, tengerek
határtalan útjait
bejártam végig,
és e kőcsésze miatt
véres könnyeim hulltak.
Kaguya szemei felvillantak. Ajkai mögé visszaömlött a
sötétség, az helyett vers hagyta el száját:
-Lenne legalább
egy harmatcseppnyi fénye –
akkor elhinném.
Ugyan mit kerestél te
a ködös Ogura hegyen ?
Kouga lépett elő. Ayame szemei ragyogni kezdtek:
-Kouga?
A fiú mindent átgondolt. Először is dicsérni kezdte azt a
nagy tudású bölcset, akihez elment, hogy megtudakolja,
hogyan győzhetné le Kaguyát. A tennyonak számtalan kérője
volt a múltban, bozonyosra vette, hogy nem tudja megállni
azt, hogy ne válaszoljon verseire. Míg e versek elterelik
Kaguya figyelmét Ayaméról, addig szemeivel megkeresi a
közelbe fúródott ékkövet. Ha megtalálná és elvinné innen,
Kaguya újra legyengülne és újra álomba zuhanna, hisz a szent
ékkő egy darabja ébresztette fel. Nem tudja elpusztítani, de
még túl járhat az eszén. Egy pillanatra az eszméletlen
Harára tekintett. Az ész erejével kell legyőznie Kaguyát. A
nő szemeire langy köd borult, mintha nem is tudta volna,
hogy kivel beszél. Fejét oldalra billentette, várva a
következő verset. Kouga arcán forró verejték csorgott alá,
miközben szavakat formált nyelve:
-Magam törtem e
drágakövekkel ékes
gyönyörű ágat,
meghaltam volna inkább,
semhogy nélküle jöjjek.
Kaguya megbabonázva válaszolt:
-Téged hallgatván
egyre azon tűnődtem:
valódit látok?
De bizony nem ékkövek
ezek, csak szóvirágok.
Kouga szemei kétségbeesetten szelték át a területet. Hol
lehet az ékkő? Meddig tud még Kaguyával játszani? Bár itt
lenne Kagome...A fiú tudta, nem pihenhet, nem akadhatnak meg
benne a szavak, mert akkor mattot kap. Még megnyerheti ezt a
játszmát. Míg megbabonázva tartja a nőt a versekkel, van
esélye. Kouga folytatta a verset, amit Kaguya egykori kérője
szavalt:
-Ím ez a bunda
mérhetelen szerelmem
lángján sem ég el.
Ruhám ujja megszikkadt –
magamra öltöm még ma.
Ekkor megpillantotta a fiú az ékkövet. Kaguya tükrének
keretjébe volt beágyazódva. Jó ég, hogy fog oda eljutni?
Közben a tennyo ártatlan szavakkal válaszolt a versre:
-Ha tudtam volna,
hogy a láng elemészti,
dehogy aggódom!
Tűztől tisztes távolban
tartva szemléltem volna.
Kouga tett egy lépést. Hangja remegett, de nem akadt meg,
miközben rámeredt Ayaméra:
-Haza vánszorgó
utamon meg-megállva
visszarévedek,
mert hiába hívattam,
nem jöttél, te Kaguya hime.
Kouga viszonozta a lány mosolyát, ami hirtelen az arcára
fagyott. Újra Kaguyára meredt. Saját, sápadt arcát látta meg
a villogó pupillában:
-Ügyes...-mosolygott gonoszul, dicsérően a nő.-De elrontottad!
Kouga hirtelen elrugaszkodott a földtől. A tükörből
fenyegető fényvihar szikrázott a fiú fele, de ő ügyesen
kitért a csóvák elől. Kouga sebesen vágtatott, miközben
kinyújtotta karmait. Ayame máris szabad volt. Kaguya szeme
fehér lett, amint dühtől szikrázó pupillája szinte
belebámult saját testébe, amint méregtől ében tekintetét a
feléje közeledő szellemre szegezte:
-Nem állítasz meg!!!!!!!!
A tennyo hosszú haja elborította az egész tükröt, miközben
ajkai fenyegető grimaszba torzultak. A tükör vibrálni
kezdett. Kaguya sziszegett:
-Végzek veled!!!!!
Kouga kitárta kezét a tükör keretje fele. Kaguya szeme
ragyogni kezdett, haja vadul arcába csapott. Ayame
kétségbeesetten felsikoltott:
-KOUGA!!!!!!!!!
A tükörből mindent elöntő fényvihar tört elő. Még
meglehetett pillantani, amint Ayame átöleli a fiút, ki
beleugorva a fénybe mosolygova farkasszemet néz a vibráló
szemű tennyoval:
-Ég veled!
A fényvihar elborította a területet, majd hirtelen kialudt...

11. fejezet: A megmenekülés

Ayame letérdelt a fiúhoz. Kouga szája eltorzult a
fájdalomtól, kiközben remegő lábai a földre terítették. A
fiú kissé üveges, remegő szemeivel a tükörre meredt, mi
összezsugorodott, annyira, hogy csak a tennyo feje látszott
benne, kinek vicsorgó alakja lassan szertefoszlott.
Könnyedén megölhette volna Kougát, de valamiért nem végzett
a fiúval a támadás. Ayame gyengéd kezeivel szorosan átölelte
szerelmét, ki fáradt, szelíd szemeivel rámeredt a lányra.
Kouga felemelte kezét és megtörölte Ayame szemeit, mert a
belőlük csordogáló könnyek elöntötték az arcát. A fiú lágy
hangon simogatta a lány nedves arcát:
-Mielőtt elkezdődött volna ez az egész, kértél tőlem
valamit. Most én kérek valamit tőled. Kérlek, ne
sírj.-mosolygott-Jól vagyok, csak pihenek.
-Jól vagy?-szipogott a lány.
-Valami, vagy inkább valami megvédett Kaguyától. Te voltál.
-Oh, Kouga.-azzal ráborult testére. Könnyei lassan
felszáradtak, amint hozzádörgölődzött a bundához. Lassú,
szerelmes mosoly csillant fel Ayame arcán, miközben
vágyaktól remegő ujjakkal kényeztette a fiú fájó izmait.
Kouga felkelt és megfogta Ayame kezeit:
-Menjünk...
Hirtelen Kaguya tükre ragyogni kezdett. A pár ijedten kapta
fejét a szikrázás fele. Vérfagyasztó, visszhangzó nevetés
ömlött ki belőle, miközben, mint egy közeledő árny, kezdett
kibontakozni Kaguya alakja, kinek felvillantak gonosz szemei:
-Lehet, hogy kivetted az ékkövet a tükörből, de még van itt
egy-két szép darab, minek a közelsége ébren tart. A benned
és Harában lévő ékkődaraboknak köszönhetően még itt vagyok.
Csak úgy győzhettek le, ha eltűntök innen. De ez nem fog
menni. Örökre itt maradtok. Ez a hely lesz a
sírotok!-nevetett Kaguya.
Hirtelen a tér szűkülni kezdett és az egész egy barlangba
szorult, minek sziklái fenyegetően magasodtak a pár feje
felett, miközben minden darabról rájuk ömlött Kaguya ördögi
kacaja. Kouga a kijárat fele tekintett. A fény nem volt
távoli. Eközben a tükör másik, ismeretlen oldalán a tennyo
kimérten közeledett. Hirtelen vörös, hullámzó, gyökérszerű
tenger zárta el a kijáratot. Kouga arca eltorzult. Keze
megfeszült, ökle a földbe csapódott, miből a tarajos sziklák
a csáptenger fele csaptak vakító fény kíséretében. Nem tudta
áttörni a karokat. Eközben Kaguya közeledett a tükör
túloldalán. A fa virágszirmai lassan hullottak alá, majd
lassú örvényt kavartak, mint egy rózaszín forgószél. De a
szirmok pengeélessé váltak. A fiú látta, amint hozzáérnek a
sziklákhoz, azok felhasadnak. Ayame határozottan Kougára
meredt, miközben kezeit összecsapta furcsa, elégedett mosoly
kiséretében:
-Mutassuk meg neki.
A fiú arcára is kárörvendő mosoly kúszott fel, majd a
lánnyal együtt a fekete árnyként gomolygó tennyora meredtek.
Kaguya hunyorogni kezdett. Közben a virágszirmok egyre
nagyobb örvényt alkottak. Kouga bólintott. Ayame
búcsúintésre hajlította peckes kezeit. A kavargó
virágszirmok alakot formáltak. Hullámozva Kaguya dühös arcát
rakták össze, miközben egyre sebesebben forogni kezdetek
maguk körül, mint millió, vérszomjas kis penge. Kouga a
hátára kapta az eszméletlen Harát és ő is nagyképűen
rávigyorgott a hunyorgó virágfelhőre. Ayame és Kouga
egyszerre csapták az öklüket a földbe. Vakító, tiszta fény
robbant a kijáratot elálló csáptengerre, mi cafatokra
szakadt szét. A kijárat fénye elöntötte a pár arcát. A
dühtől „véres” virágszirom felhő, mi Kaguya arcát formálta,
kinyitotta száját, hogy elneyelje a menekülőket, miközben
belőle borzongtató, sziszegő, artikulátlan rikácsolás tört
elő. Kouga mosolyogva elbúcsúzott a „szeretett” tennyotól.
-Jó éjszakát!
Kouga és Ayame egyszerre indultak meg. Lábaik eltaszították
a talajt. Már szinte nem is futottak, hanem repültek a talaj
felett, amint kinyújtott lábaik sebesen rúgták el maguktól a
földet. A fenyegető virágfelhő megindult, miközben szája
hatalmasra tárult. A pár hallotta, amint mögöttük suttognak
a tépő szirmok. Ayame és Kouga torkából az üvöltés vihara
tört elő, miközben hátuk mögül erősödő, kétségbeesett
sipítás ömlött a fülükbe. Hirtelen a feléjük tátogó
rózsaszín felhő elvesztette alakját. Bekapta őket...Kaguya
tükre fekete lett. A hunyorgó szempár szertefoszlott. A pár
nyakába simogató virágeső hullott. Lihegve megálltak.Nem
pihentek meg. Egymás karjaiba borultak a körülöttük kavargó
virágeső függyönyében.

12. fejezet: Kaguya ébredése...

Kouga átölelte Ayamét. A lány érezte az erős, feszes
izmokat, amint hozzá simulnak az ő gyenge testéhez, mi
annyira kívánta a fiú minden porcikáját. Ayame felemelte a
fejét és a fiúra tekintett:
-Hogy csináltad?
-Mit?
-A vers. Honnan tudtad? Honnan tudtad, hogy Kaguyának kérői
voltak és azok ilyen verseket szavaltak?
-Egy bölcs szellemtől kértem tanácsot. Miyouga a neve.
-Megmentettél. Újra. Köszönöm.
-Ne köszönd. Nélküled nem tudtam volna kijutni a barlangból.
-De bele kerülni se tudtál volna.-mosolygott.
Kouga a tükör keretjéből megszerzett ékkőszilánkra
pillantott. Ujjai közt megcsillant a levegőben. Hirtelen,
mintha a semmiből érkezett volna, egy darázs szállt alá és
elragadta az ékkövet. A fiú dühösen feltekintett. Darazsak
hullámzó függyönye mögött Kagura mosolygott:
-Van nálad valami lány, amit most elveszek az életed
mellett. Pengetánc!-lendítette meg fenyegető legyezőjét.
Az égből alá záporozó pengék esője elől ügyesen kitért
Ayame, minden egyes mozdulatában volt valami kecses, kihívó
mozgás, ami eszméletlenül szexissé tette Kouga számára, ki
tátott szájjal figyelte a lány táncát. Az egyik penge csupán
megkarcolta a lányt, de ez is elég volt. Ayame hátából
kiesett az ékkő, amiért máris mohón elrepült az egyik
darázs. Kagura arcára rosszindulatú vigyor burjánzott fel:
-Meghalsz az ékkő nélkül.
De a mosoly ráfagyott a nő megdöbbent arcára, Ayame ugyanis
határozottan állt és meredt rá kihívóan. Kagura egyik szeme
megrebbent, miközben a meglepettségtől eltorzult ajkai mögül
alig hallható suttogás buggyant ki:
-Ez lehetetlen. Meg kellene hallnod. Már nincs a hátadban ékkő.
-Meglepetés!-nevetett kárörvendve Ayame.
Kagura szemeire sötét felhő borult, miközben mosolyt
erőltetett képére:
-Így, vagy úgy, de meghalsz, te bolhás korcs.
Hirtelen előtekeregtek a csápok. A pár látóterét elöntötték
a sipító karok, mik tekeregve kitárták borzalmas
állkapcsukat, mikből nyálas, éhes sipítás süvített elő.
Ezúttal megpillantották az ezer fej középpontját is, ami egy
visszataszító húskupac volt, mi csipkézett csőrrel tátogott
feléjük. A karok förtelmes visítása elöntötte a mindenséget,
mintha veszekedtek volna egymással a két fenséges
húsdarabon, mi ott állt előttük, de hirtelen fenyegető
morgásuk megerősödve elcsitult és fényes semmibe fulladt.
Kagura oldalra pillantott. Szent nyilvesszők zápora söpörte
el az ezer, tátogó csápot, miknek görcsbe ránduló teste
porrá hamvadt el. Az egyik nyílvessző a boszorkányt vette
célba, de nem találta el. Kagura dühösen morgott:
-Átkozott.
A boszorkány elmenekült. A toll lassan kezdett
összezsugorodni, majd egybe olvadt a felkelő nap első
sugaraival. Kouga a bozót fele tekintett. Ott volt az
idegen, kinek ruhája csendesen lobogott a szélben, miközben
körülötte tekeregtek a féregszerű lények. A fiú rámeredt a
nőre, ki lassan megfordult, hogy újra eltünjön. Kouga
kíváncsian megszólalt:
-Kagome?
Az idegen hátra pillantott üveges szemeivel:
-Ne merj hozzá hasonlítani...-azzal eltűnt az őt körülvevő
lényekkel a sötét sűrűben.

Naraku furcsa szemekkel maga elé meredt:
-Óriási erőt éreztem. Egyszer az enyém lesz...-mosolygott.
Mögötte Kanna nézte őt a semmi szemeivel meredve rá.

Hara a felkelő nap sugaraira ébredt fel. Nem emlékezett
Kaguyára, sem arra, hogy mit mondott Ayamének. Emlékezetében
csak akkor derengett fel valami, mikor elolvasta a neki írt
üzenetet, mi a földbe volt karcolva:
Sajnálom Hara, de még túl fiatalnak érzem magam arra, hogy
saját falkát alapítsak. Már másnak ígérkeztem el.
Ayame
Hara büszkén felbámult, majd szó nélkül elindult a sűrű
fele. Soha többé nem találkozott a lánnyal...

Kouga kézen fogva sétált Ayamével. Egy dombra értek fel,
melyről letekintve megcsodálták a fenséges tájat. A lemenő
nap vörös sugaraival rápislantott a gönyürű párra, kik
csillogó szemekkel egymásra néztek és egymáshoz simultak.
Mikor újra találkoztunk zavarban voltam és büszke. Nem
akartam elismerni a múltat, de most már tisztán látok
mindent. Van egy lány, aki viszont szeret és kitart
mellettem. Mikor gyerekkorában láttam először, esetlennek
véltem, de már tudom, hogy tévedtem. Nem látja az
ékkőszilánkokat, nem jár furcsa ruhában. De bele lát a
lelkembe és én is az övébe és ez a fontos. Szeretném azt
hinni, hogy örökre együtt maradunk. Falkát alapítunk és
véget vetünk a törzsek közti viszálynak, de tudom, ez sosem
fog megvalósulni. Én egy másik harcot vívok. Nem akarom,
hogy velem tartson, mégis, vágyom arra, hogy mellettem
legyen. Azt akarom, hogy boldog legyen. Sok mindent tartogat
az élet, szépet és rosszat. Nem tudok mindig melletted
állni, de tudom, te mindig mellettem leszel.
Kouga kinyújtotta a kezét. A lágy szellő mindkettőjük haját
melobogtatta, amint a fiú átadta neki a Kék íriszt.
Nem tudom miz hoz a holnap. Nem tudom milyen veszélyeket
tartogat még. De mindig lesz hely számodra a szívemben...




Néhány héttel később
Kanna tükre fényt nyújtott a barlangba. Kagura először
eltakarta szemeit, mert égette azokat az erős sugár, mi
beömlött a nyirkos helyre. A fényvihar lassan csitulni
kezdett, majd Kanna üres hangjaival versikét mondott el.
Hirtelen a barlang fekete mélyéből lilás fény villant fel.
Kagura és Kanna a tükör elé lépett, miben lévő fekete alak
lassan megfordult.
Kaguya elégedetten mosolygott...

Vége
Szerző: Ashikaga