3. Fejezet: A meglepő hír

A menny felhői lassan nyíltak meg. A nap szikrázó sugarai
elöntötték a dombokat. Shippou furcsa, aggódó szemekkel
Kagoméra nézett, majd az előttük ballagó Inuyashára:
-Nagyon furcsán viselkedik. Olyan halk. Mi bánthatja?
-Nem tudom. Nem mondja el. Nem erőltetem, ha nem akar
beszélni róla. Hogy telt a te karácsonyod
Shippou?-mosolygott fel a lány.
-Jól. Miroku Sangot nyaggatta állandóan, valamilyen ajándék
miatt, de ő nem akarta elfogadni. Azt mondta durva lenne egy
kölyök előtt. Nem értem, milyen az az ajándék, amit egy
gyerek nem láthat.-mondta kissé sértődötten.
Kagome arcára halvány pír szökött fel. Hirtelen Inuyasha
megállt. Haját csendesen lobogtatta a szél. Egy alak állt a
fák közt. Arany szemei csendesen szikráztak, mindegyik
fényben volt valami hideg parázs, mitől felállt a félszellem
hátán a szőr. Sesshomaru lassan lépett elő. A szellem
érzéstelen szemeivel a párra tekintett. Shippou félelmében a
lány mögé bújt. Mintha jeges vízzel öntötték volna nyakon,
Inuyasha felébredt a csendes állapotból, amint állkapcsa
dühödten remegett, miközben félelmetesen higgadt bátyára meredt:
-Mit keresel itt?
-Megéreztem a szagod.
-Mit akarsz? Gondolom nem azért jöttél, hogy boldog
karácsonyt kívánj!-tekergett kárörvendő mosoly arcára.
-Az emberek és a nyomorult kis ünnepeik tökéletesen hidegen
hagynak. Anyád vére folyik az ereidben félig-meddig.
Természetes, hogy te is vonzódsz ezekhez a szokásokhoz, de
nem kellene dicsekedned velük. Szégyent hozol apánk vérére.
-Bocsáss meg Sesshomaru, de nem az én hibám az hogy te szív
nélkül jöttél a világra.
-Megöllek...
-Sokszor hallottam már ezt, mondj valami újat.
Sesshomaru megindult. Rebbenés nélküli arccal vágtatott a
félszellem fele, miközben féktelen keze kegyetlen
„grimaszba” torzult. Az ostor, mint egy tekergő, vérszomjas
kígyó csapott fel a magasba, majd sújtott le a Tetsuigára.
Inuyasha kissé hátra esett a nagy erejű támadás miatt, de
nem hátrált meg. A ragyogó ostor újra lecsapott, olyan
erővel, hogy a belőle kipattogó szikrák megcsípték a fiú arcát.
-Inuyasha!-sikítozott Kagome.
A szellem előrántotta a Toukijint. A kardok ádázul
csapkodták egymást. Összeütközésükkor éles, fülsüketítő
sipítás hallatszott, mintha sírtak volna, amint egymást
marcangolták az erőteljes csapások miatt. Az ostor továbbra
is tekergett a szellem ujjai közt, mik fogták a kardot is,
mint egy önálló életet élő kígyó, ott suhogva Inuyasha feje
körül, mintha meg akarná harapni. A két küzdő hamarosan
eltűnt Kagome látóteréből, szemei is szinte csak két
egymásba belekapó foltot tudtak kivenni. Utánuk szaladt. A
levegő megtelt a süvítő kardok hangjával. Sesshomaru most
ereje tejében volt. A lány újra megpillantotta őket.
Inuyasha egy kisebb szakadék peremén küzdött a szellemmel,
alattuk befagyott tó tátongott. A lány észre vette, hogy a
fiú már csak védekezni tud, alig tud ellenállni Sesshomaru
gyilkos csapásainak, kinek fegyelmezett arcára most egy
apró, elégedett mosoly villant fel. A Toukijin a magasba
emelkedett, vérszomjas pengéjén megcsillant a nap.
-FEKSZIK!-sikított fel a lány.
Inuyasha a mélybe zuhant. A kard célt tévesztett. Jeges
csobbanás hangja töltötte meg a levegőt, amint a fiú áttörte
a jégpáncélt. Sesshomaru csalódottan hunyorogni kezdett.
Arcára vibráló, fenyegető árny terült szét, amint pengeéles
körmei ragyogni kezdtek. Hirtelen arany sugár kíséretében
jégdarabokkal telt meg a levegő. A szellem látóterét
elöntötték a széthulló „cafatok”. Sesshomaru utat nyitott a
csillógó víz ragyogó fátyola közt, de már elkésett.
Áldozatai már eltüntek.
-Hol vagy Sesshomaru nagyúr?-kiabálta Jaken.
A kis démon szemei felragyogtak, amint megpillantotta
szeretett nagyurát, de hirtelen a vidámságtól sikítozó Rin
gázolt át rajta:
-Sesshomaru nagyúr!
-Rin...
-Sesshomaru nagyúr, mit csináltál? Miért hagytál úgy el minket?
-Volt egy kis elintézni valóm...-azzal a szellem sarkon
fordult a lánnyal és Jakennel a nyomában.

Inuyasha a földön hasalt Kaede kunyhójában. Verejtékző hátán
kisebb sebek tátogtak, mik azonnal kezdtek beforradni.
Dühös, éles tekintettel meredt maga elé, de az arcán ragyogó
furcsa, fegyelmezett magatartás nem tűnt el. Kagome vizes
ruhával borogatta a fiú hátát, hogy lehűtse a verejtékező
izmokat, mik izgatóan hullámoztak ujjai alatt. A lány
gyengéden megtörölte Inuyasha testét sejmes kezeivel, miket
próbált lenyugtatni, hogy ne kezdjenek el remegni a kéjes
vágytól, amit az az élvezet nyújtott számára, hogy ujjai
hozzá érhettek a félszellem bőréhez. De nem engedhetett a
mámorító csábításnak. Sango és Miroku is ott voltak, kik
kíváncsi szemekkel nézték őket, miközben a szerzetes
eltakarta Shippou szemeit. Kagome próbálta elrejteni arcáról
a pírt és próbálta elfojtani a szemeiben derengő kéjt.
Inuyasha nem törődött a lánnyal. Mintha nem is érezte volna
a lány kényeztető kezeit, meredt maga elé, majd lassan
megszólalt:
-Az az átkozott...Majdnem megölt.
-Ne törődj vele.
-Sosem tanul. De félek, hogy egyszer nem fog hibázni.
Kagome bólintott. A lány ijedten észrevette, hogy már puszta
kezeivel simogatja a fiút. Kezeit gyorsan elkapta. A
félszellem tekintetét a lányra szegezte:
-Mi a baj Kagome?
Hirtelen Kaede lépett be a kunyhóba:
-Attól tartok nem sok időtök van a pihenésre.
-Mi történt Kaede anyó?-kérdezte Sango.
-Egy vérszomjas szellem garázdálkodik a környéken. Ártatlan
embereket mészárol le, falukat tesz a földdel egyenlővé. De
ez nem minden. Ami sokkal nyugtalanítóbb az az, hogy a
szellem, az egyik túlélő elmondása szerint kíértetiesen
hasonlít valakire.
Néhány másodperc vészjóló, fenyegető szünet következett,
majd Kaede öreg ajkai lassan elszakadtak egymástól. A szó
félelmetes, kegyetlen hanglejtéssel buggyant ki a szájából:
-Sesshomarura...
-MI?-ugrott fel Inuyasha ökölbe szorítva kezeit.
-Öregeket, gyerekeket, férfiakat, nőket ölt meg. Ártatlan
embereket.
-Az a bolond. A történtek után? Együttes erővel legyőztük a
Souungat. Azt hittem drága bátyám némi változáson esett át,
de ahogy a mondás tartja, vérszomjas, embergyűlölő kutyából
nem lesz öleb. Tudtam, hogy nem tagadja meg a vérét.
-De Inuyasha? Mi van, ha csapda?-kérdezte aggódva
Kagome-Lehet, hogy nem Sesshomaru a tettes, hanem...
Hirtelen halk nyögés hallatszott fel. A lány az ajtó fele
tekintett. Két férfi egy sérült harmadikat cipelt a vállán.
A sebesült ruhája mocskos volt a vértől, ami hosszú,
kíméletlen tócsákban fröcsögött, jelezve azt az utat,
ahonnan jöttek. Sápadt arcát lassan felkapta és üveges
szemeivel Inuyashára meredt. Remegő ajkai mögül habzó nyál
csorgott alá, mibe vérfagysztó vörösség is vegyült, miközben
nyelve mögül halálhörgét nyögött:
-A fé.....hold.....Azo... a szeme..azo... a sága, hidegggg
szeei...
Inuyasha kirontott a kunyhóból és az erdő fele vette az
irányt. Kagome utána nyúlt, de nem érte el. A fiú még
visszakiabált feléjük, mielőtt eltűnt volna a sűrűben:
-Ne kövessetek!


4. Fejezet: A vérszomjas szellem

Akimoto vacogva feküdt a lovasszekér alatt. A nő verejtéke
ragadós, forró masszaként hatolt a ruhája alá. Fogai
kétségbeesetten kopogtak szájában, kezei tehetetlenül
rázkódtak a félelem miatt, miközben remegő szemeit, mik
könnyekkel teltek meg, a kerekek fele szegezte. Tompa
sziszegést hallott. Látta, amint óriási karmok csapódnak a
földbe. Levegőt sem mert venni, vörösödő arca elfojtott
sikítását takarta el. Hallotta, amint a szörnyeteg morog,
majd a levegőbe szippant. Biztos megtalálja, és akkor
széttépi! Darabokra fogja tépni! Fagyos csend következett. A
szörny megállt, szimatolását abbahagyta. A csendet kimért,
éhes sziszegés borzolta meg. Akimoto ruháját nedves forróság
öntötte el. Lassan elkezdett hátrálni, hogy ki tudjon törni
a szekér másik oldalán. Közben a szétmarcangolt lovakra
tekintett. Jó ég...Hirtelen a bestia förtelmes,
krokodilszerű pofáját a szekér alá csapta és rideg
hüllőszemeivel a nőre meredt. A feyegető állkapocs az orra
előtt csapódott össze, de nem érte el. A nőből kétségbeesett
sikoly tört elő. A szörnyeteg szája újra kitárult, elöntve
Akimoto látóterét, ki már a fogakat se látta, csak a
tekergő, húsos nyelvet és magát a lény gyomrát. Készült
arra, hogy az agyarak belemélyednek a húsába, de hirtelen a
szörnyből fájdalmas sipítás tört elő. A nő végre kijutott a
szekér alól. Látta, amint a bestia holtan elterül a földön
és kigúbadt, elvörösödött szemeivel rá mered. Akimoto az
erdő fele tekintett. Fehér hajú alak állt a szélben. A nő
kezeit kitárta, hogy köszönetet mondjon megmentőjének,
miközben szemei hálás csillagokkal teltek meg:
-Köszönöm!
Az alak kinyújtotta vibráló kezeit. Akimoto arcára fagyott
mosolyáról halk suttogás hallatszott:
-Ne...