7. Fejezet: Egy szenvedélyes éjszaka

Inuyasha valami puha dolgot érzett feje alatt. Mikor remegő
szemei kinyíltak egy gyengéd kezet pillantott meg, amint
végigsimítja a mellét olyan szelíden és érzékien, hogy a fiú
görcsösen megborzongott az ágyékánál. Mikor tekintetét
felkapta Kagome szemeibe nézett. Inuyasha és a lány arcára
vörös pír burjánzott fel, miközben valami rózsaszínes
felhőben fürödtek. A romantikus csodát Inuyasha törte meg,
ki makacsul felült a lány öléből és a bekötözött sebeire
tekintett:
-Ura voltam a helyzetnek!
-Láttam...-mondta sértődötten a lány-El ne felejtsd
megköszönni, hogy megmentettelek.
-Nincs szükségem rá!
Egy barlangban voltak, miben a lány által bíbor színű tűz
lobogott. Kinn esett az eső, az egész erdőt egy elmosott,
zöldes masszává változtatva. Inuyasha kimeredt:
-Igazad volt. Nem Sesshomaru a tettes.
-De akkor ki sebesítette meg azt az embert?
-Nem tudom.
A fiú felállt és a kijárat fele indult. Kagome dühösen utána
kiabált:
-Nem mehetsz ki ilyenkor így! Még pihenned kell!
-Nincs szükségem a tanácsodra.
-FEKSZIK!
Inuyasha nyögve a földre omlott. Tekintetét dühödten a
lányra szegezte, szája kinyílt, de minden sértő szó
visszafolyt a belsejébe. A lány kecses, szépséges lábaira
tekintett. Arcát elöntötte a pír, érezte, ahogy ruhájához
feszesen odasimul férfiassága, de próbálta elfojtani kéjes
vágyait, mik lángra lobbantották verejtékző testét. Kagome
lehajolt és átnyújtotta Inuyashának a ruháit. A fiú és a
lány keze néhány pillanatig összeért. Valami nyugtató, mégis
heves bizsergés öntötte el mindkettőjük kalapáló szívét.
Inuyasha készült felvenni a kimonóját, de a parázsló
fájdalom miatt mozdulata félbe szakadt. A lány gyengéden
felsegítette a fiúra a ruhát. Megérintette Inuyasha hátát.
Kagome ujjai bizseregni kezdtek, amint hozzá értek a feszes
izmokhoz. A félszellem lassan megfordult és arany szemeit a
lányra szegezte:
-Ne haragudj...Nem akartalak megbántani.
-Nem haragszom...
-Tudom, néha megbántalak, és ez nem helyes. Ezen nem tudok
változtatni. Én sajnos ilyen vagyok.
-Sajnálom, hogy én sem tudok többet adni neked.
-Többet? Mellettem vagy, láttalak, amint megsirattál, és
tudom hogy mindig mellettem álltál.
-Kikiyo többet tett...
-Mi?-kapta fel döbbenten fejét Inuyasha.
-Kikiyo feladta érted korábbi életét. Elárulta saját
magát...Aztán meghalt...Vajon én is fel tudnám áldozni magam
miattad?
-Jaj, Kagome, így is sok mindent feladtál értem. A normális
életedet. Ne gondolj ilyenekre.
Inuyasha megérintette a lány kezét. Kagome szemei ragyogni
kezdtek. Mindjárt...
A fiú zavarban volt. Mindjárt olyan dolgot tesz, amit később
meg fog bánni. Hirtelen Inuyasha átölelte a lányt és a
földre terítette. Kagome szemei kigúbadtak a gyönyör miatt,
majd szempillái átölelték egymást, olyan érzékien, mint
ahogy a fiú tette.
-Ez nem helyes...-suttogta a lány.
-Tudom...-lihegte mosolygova Inuyasha.
A fiú mohón megsimította a lány combját. Kagome
szenvedélyesen letépte Inuyasháról a ruháit vágyaktól
kábultan végigsimogatva a kéjtől lihegő félszellemet.
Inuyasha ajkait ezután a lány nyakára tapasztotta szelíd
csókok tengerébe fürösztve meg a lihegő Kagomét, kinek
remegő szája mögül parány sikoly buggyant ki. A fiú mohón
megnyalta a lány melleit, mik csábítóan dodorodta ki ruhája
alól, mitől a félszellem megszabadította. Szabadok voltak és
őrülten szerelmesek. Inuyasha nyelvével örömet okozott a
lánynak, amint kitárta Kagome lábait és érzéki csókjaival
lángra borította a lány ágyékát. A fiú ajkairól édes nektár
csorgott alá, mit kéjesen lenyalt magáról. Kagome vágytól
remegve megfosztotta Inuyashát minden ruhájától és kezébe
vette a fiú lüktető férfiasságát. Kagome könnyezni kezdett
örömében, amint ajkai megízlelték a félszellemet. Inuyasha
arcát forró verejtékek öntötték el, torkából elfojtott
nyögések süvítettek ki, miközben ujjaival Kagome testét
simogatta. Utána az ölébe ültette a lányt. Kagome ajkait a
fiú füleire tapasztotta. Valamiben meg kellett kapaszkodnia,
hogy ne ájuljon el a boldogságtól, amint érezte azt a
forróságot, mi remegő lábai közt csorgott végig.

8. Fejezet: Hayu találkozása Inuyashával

Inuyasha és Kagome egymás mellett feküdt. A fiú erős
kezeivel gyengéden átölelte a lányt. Mindketten
gyönyörködtek a sziklákról lepergő esőcseppekben. Egymásra
tekintettek derengő szemeikkel. Az eső lassan elállt.
Utána...Az történt amit a lány várt és amiben remélt.
Inuyasha peckesen felkelt, mintha megsértette volna a lány
és felvette a ruháit. Kagoméét is odadobta a lányhoz. Mintha
semmi sem történt volna. Inuyashát legbelül elöntötte a
szégyen, de büszke szemeire nem vetült ki. Ezek után is,
hogy a lány odaadta neki a testét, ez után az éjszaka után
is felmerengett valaki az emlékezetében. Kikiyo...Hirtelen
sziszegő hang borzolta fel őket, mi kegyetlenül ömlött rájuk
visszahangozva a barlang szikláiról:
-Szem sosem láthatja. Végső nyughelyét ki őrzi titkát soha
fel nem fedi.
Inuyasha dühödten a kijárat fele tekintett. Mint egy
kísértet, mintha a semmiből érkezett volna, egy fehér alak
jelent meg, ki rideg tekintetét a párra szegezte. Hayu
vérszomjas szemei megrebbentek:
-Te vagy Inuyasha?
-Ki kérdezi?-üvöltött fel.
-A nevem Hayu. Nicsak...Ahogy sejtettem...Egy ember...
Inuyasha arca dühödt grimaszba torzult. A nő fagyos ajkai
lassan szakadtak el, mintha megfagytak volna:
-Olyan vagy mint apád...Pontosan olyan szánalmas és olyan
gyenge vagy, mint amilyen ő volt. Beleszerettél te is egy
közönséges halandóba.
-Hah...Pont úgy beszélsz mint a bátyám.
A fiú csak ekkor vette észre a nő homlokán ragyogó
félholdat. Hayu arca jeges volt:
-Gyenge kis lények. Mi szellemek magasan felettük állunk. Mi
egy magasabb szintet képviselünk. Ők ott csúszkálnak a
porban, mint a férgek...Mi a felhők közt járunk...És
te...Félszellem...Sose érheted el az eget, mert a por
visszatart, amiben nyomorogsz, ami miatt saras a véred.
-Fogd be! Tehát te vagy az a gyilkos szellem, kit
keresünk!-üvöltötte el magát Inuyasha.
-Apád saját magát is bemocskolta, mert egy emberrel hált.
Ebből a mocsokból születtél te.
Hayu arca nem rebbent meg, a szavakat a legnagyobb
hidegséggel ejtette ki. Inuyasha arca remegett a dühtől. A
nő parányan elmosolygott:
-Korcs vagy...
Inuyashában újra felderengtek az emlékek. Labdázott és az
emberek kigúnyolták. Korcsnak nevezték, és ő nem tudta mit
jelent...Nem tudta...Ő nem...De az annya igen. Akkor nem
tudta miért sír, hogy mit takar az az ezüstös folyó, minek a
forrása a szeme volt. De már tudja...
A félszellem elrugaszkodott a földtől és dühödten
kinyújtotta kezeit, miközben szájából hátra zúdult a nyála:
-PUSZTULJ!!!!!!!!!
Hayu peckesen kinyújtotta kezét és játékos könnyedséggel
elkapta Inuyasha nyakát. A fiúból meglepett hörgés buggyant
elő. Kagome szemeit közben elvakította a mocskos fény. Hayu
teste tele volt ékkőszilánkokkal. Tehát ezért támadott
most...Az ékkövek segítségével...Várt, hogy elég erős legyen.
-Már régóta figyellek Inuyasha és elég információt szereztem
rólad.-azzal ujjait a félszellem szeme fele emelte.
-Szem sosem láthatja, végső nyughelyét ki őrzi, titká soha
fel nem fedi...-suttogta Hayu.
Inuyasha szeméből kipattant a fekete gyöngy, mire a nő
azonnal lesújtott Jaken ellopott varázsbotjával. Az átjáró
megnyílt, feketén, derengve, mint egy éhes kísértetszáj.
-A sír...-nyögte a földön Inuyasha.-Miért akarsz apám
sírjába bejutni! Már megszereztem a szent kardot. Elkéstél,
a Tetsuiga már az én tulajdonom!
Hayu gonosz szemeivel rámeredt a fiúra nagyképű,
magasabbrendű grimasz kíséretében:
-Ki mondta, hogy a kard kell nekem?
A nő nem habozott, alakját elnyelte a tátongó feketeség.
Inuyasha dühösen Kagome fele fordult:
-Te maradj itt. Túl veszélyes!
Kagome megvetően rámeredt a fiúra. Kezét csípőre tette:
-FEKSZIK!
A félszellem a földre omlott. Mikor fejét felkapta, már csak
Kagome hátát látta meg, amint a lány belemerült az ében
átjáróba. Inuyasha utána rohant...