3. Fejezet - Sesshoumaru… eressz… el! - megpróbálta ellökni magától a szellemet, de az nem hagyta magát. – Ez fáj! Ne szoríts! A szellem enyhített a szorításon, de még mindig nem engedte el a lányt. Rin próbált szabadulni, de nem sikerült neki. „Jaj, miért is kellett jártatnom a számat, most vajon mit fog velem tenni? Hidegvérrel megöl?” Ilyen rémképek villantak Rin agyába. „Olyan jó volna Rin málnaszínű ajkaihoz érni. Csak kicsit. Nagyon kicsit. Úgy kívánom.” Sesshoumaru egyfolytában a lány arcát fürkészte. Ebben a pillanatban pont egymás szemébe néztek. Mind a ketten meglepődtek, ahogy a másik szeméből ugyanazt az érzést sikerült kiolvasniuk. Nem szóltak semmit, csak ajkuk közeledett egymás felé gyors tempóban. Percekig álltak egymás karjaiba fonódva, önfeledten csókolózva. - Sesshoumaru… kérlek… hagyjuk abba. Vissza kell mennünk Jakenhez. Nem szeret egyedül lenni, még a végén meglép és elviszi Ahunt is. Kérlek, most menj el, szeretnék megfürödni – Rin eltolta magától a szellemet, majd megvárta, míg az elmegy. „Igen, megcsókolt! Ő is szeret! Szeret!!! Ezt el sem bírom hinni! Ahogy átkarolt izmos karjaival… egyszerűen olvadoztam.” Rin újra és újra felidézte a csókot, és mindannyiszor megbizonyosodott róla, hogy nem álmodta az egészet. Mikorra visszatért, már csak Sesshoumaru volt ébren. Rámosolygott a lányra, majd magához hívta. Rin meglepődött ezen a viselkedésen, de azért odaült a szellem mellé. Nem szólt egyikőjük sem, szavak nélkül is értették egymást. Rin nekidőlt Sesshynek, majd a karjaiban aludt el. Másnap reggel érezte, hogy fázik. Résnyire nyitotta a szemét, de Sesshoumarut sehol sem látta. Felkelt, és elindult, hogy az erdőben reggelire valót gyűjtsön. Amikor a patakhoz ért, óvatosan körülnézett, nem akart magának kellemetlen perceket szerezni. Egy kicsit vágyott arra, hogy megleshesse szerelmét, de csalódnia kellett, Sesshoumaru nem volt ott. Így nekilátott halászni egyedül. Pár perc múlva hangokat hallott a bokrok közül. Nagyon megrémült, és félelme nem is volt alaptalan, mert egy rablóbanda jött a patakhoz, megitatni a lovaikat. Rin elbújt, de nem volt elég ügyes, ezért észrevették. Hiába menekült, a férfiak elkapták. - Eresszetek el! – kiabálta rémülten. - Nocsak, itatni jöttünk és milyen csinos, formás leányzóba botlottunk – vigyorgott az egyik bandatag. - Nem visszük el a nagyúrnak? Biztos kedvére való lány lenne. Minket pedig bőkezűen megjutalmazna, hogy milyen ajándékot hoztunk neki! – elmélkedett egy másik férfi. - Ne! Eresszetek el! Úgyis megbánjátok! Sesshoumaru megöl titeket egytől egyig, ha nem engedtek szabadon! - Ki az a Sesshoumaru? Talán valami koszos parasztember? Úgysem tud elbánni velünk – elkezdett kacagni a férfi. - Valóban úgy gondoljátok? – szólt egy mély és hűvös hang a férfi háta mögül. - Sesshoumaru! – csillant meg Rin szeme. - De… de… hiszen ez egy szellem! Meneküljünk! – adta ki a parancsot a banditák vezetője, de már késő volt. Sesshoumaru előkapta a Toukijint és egy suhintással végzett a rablókkal. Rin megkönnyebbülten szaladt hozzá, és ölelte át. Azt hitte, hogy a Nagyúr már sohasem jön érte, és a rablók áldozatává válik. Együtt indultak vissza a táborba. - Rin, jól vagy? – kérdezte Sesshoumaru. - Igen, hála neked. Megmentetted az életemet… megint. Miután visszaértek, összepakoltak és folytatták útjukat. Napok múlva elérték a kitűzött célt, egy szellemek lakta falvat az Északi-hegyek közt. Itt éltek a kutyadémonok és családjaik. Sesshoumaru kis csapatával a falu vezetőjéhez ment először. A vezető háza kitűnt a többi közül, magasabban feküdt, egy dombtetőn. A ház külsején arany kutyadémonok harcát alacsonyabb rendű szellemekkel megörökítő metszett volt. Bent szintén arannyal díszítettek mindent. A vezető egy hatalmas teremben várt rájuk. - Üdvözöllek Sesshoumaru. Mi járatban vagy errefelé? Már régóta nem láttalak. Ha pontos akarok lenni, 30 éve. Bemutatnád a kíséretedet is? – fogadta őket a vezető, aki egy idősödő, magas termetű szellem volt. Neki is szintén aranyszínű szemei, hátközépig érő, összefogott ezüstös haja volt és mélykék kimonót viselt aranyszínű, vastag övvel. - Én is üdvözöllek, nagy InuTaiki – Sesshoumaru meghajolt - Hosszú úton vagyok túl, amíg elébed járulhattam. Egy démont keresek. Neve Michiyo. Hallottál róla valamit? A kíséretem, a szolgáim Jaken és Rin.