7. Fejezet Sesshoumaru némán követte. Amint beértek az ajtó mögötti szobába Nakashima egy székre mutatott. Sesshoumaru leült, és közben figyelmesen nézte, hogy mit tesz a szellem. Az a fal mellett álló szekrényből elővett két gyertyát, egy füstölőt, majd mindegyiket meggyújtotta. Ezután lerakta őket a Sesshoumaru melletti asztalkára. A függönyöket behúzta, s a bordó függöny miatt tökéletes félhomály keletkezett a szobában. Ezek után leült az asztalka melletti másik székre, majd a gyertyák fölé rakta a kezeit. Elkezdett mormolni valamit, és kis idő múlva a gyertyák elaludtak. Sesshoumaru eközben némán figyelt, s mikor a gyertyák elaludtak, akkor a szellem bólintására megszólalt. - Michiyo itt vagy? - Igen… itt vagyok… Sesshoumaru – hallatszott egy női hang a szobában. - Örülök neked. Volna pár kérdésem hozzád. - Akkor tedd föl őket. Rég nem láttuk egymást. Mennyi ideje is? Már 30 éve annak, amikor kisétáltál a házunk ajtaján. - Tudom, rég volt. Szóval, miért nem engedted, hogy szóljon Taiki, mikor halálodon voltál? Miért nem akartad, hogy megtudjam, hogy mi van veled??? - Sesshoumaru… nem emlékszel? Megfogadtuk, hogy soha sem fogjuk végignézni egymás halálát. Ezért nem akartam, hogy tudj róla. - Most már emlékszek – szólt a szellem. - Egyébként mi történt veled az elmúlt 30 évben? - Hm… - Sesshoumaru tudta, hogy nem lenne szabad maradnia, de végül úgy döntött, hogy marad – megvagyok köszönöm. - Van már feleséged? Emlékszel, nekem mindig azt ígérgetted, hogy feleségül veszel – nosztalgiázott Michiyo. - Nincs. De 10 évvel ezelőtt magam mellé fogadtam egy lányt, őt szeretem. - Micsoda?! Egy ember lányt? Sesshoumaru, Sesshoumaru – kacagott a lélek – sohasem gondoltam volna, hogy apád nyomdokait követed és egy embert fogsz szeretni. Még bizonygattad is, hogy te mennyire lenézed őket, és most tessék… egy emberlány, el sem hiszem. - De ez van. Most mennem kell. - Jaj Sesshoumaru, kérlek, maradj még! 30 éve nem beszélgettünk. Egyáltalán mióta meghaltam, nem beszéltem senkivel – így kérlelte Michiyo. - Nem, bocsáss meg, de mennem kell. - Sesshoumaru… - hallatszott Michiyo hangja egyre távolabbról. Nakashima megszakította a kapcsolatot. - Elég sokáig beszéltetek – mondta a bölcs. - Remélem nem gond, hogy ennyi ideig feltartottalak, de ezt muszáj volt megtudnom - válaszolta Sessh. - Nekem nem gond, legalább nem unatkoztam, annyira ritkán vetődnek erre élő emberek vagy démonok. - Mondd csak, mit kérsz a segítségedért cserébe? – Sesshoumaru már nyúlt volna az erszényéért. - Nem kell pénz, elég annyi, amennyit az idődből rám áldoztál. - Csak ennyi? Elég neked az a másfél óra, amit itt töltöttem? - Milyen másfél óra? 9 hónapja itt vagy. Ami neked 10 perc, az a külvilágnak 1 teljes hónap. Nézz ki az ablakon! – húzta szét a függönyöket Nakashima.