9. Fejezet

Eltelt 4 év, Rin és Sesshoumaru boldogan éltek Itoevel a kutyadémonok falujában, ahol annak idején letelepedtek és összeházasodtak.

Egy gyönyörű nyári nap hajnalán, Rin álmatlanul forgolódott az ágyban. Már napok óta rosszul aludt, „Talán a meleg miatt” gondolta. Felkelt, bekukkantott Itoehoz, hogy alszik-e. Ugyanis ő is rosszul viselte a nagy hőséget. Miután megbizonyosodott róla, hogy minden rendben van, kiült a kertben lévő nagy fa alatti padra. Nézte, ahogy a nap első sugarait szórja a tájra és hallgatta a madarak lágy dallamát. Észre sem vette, hogy Sesshoumaru is felkelt és kiment hozzá.

-         Jó reggelt! Mióta ülsz itt? – kérdezte a szellem, miközben leült felesége mellé.

-         Jó reggelt neked is! Nem tudom, nem bírtam aludni, olyan fullasztó meleg van bent. Aztán kijöttem, olyan kellemes ilyenkor reggel az idő.

-         Értem, Itoeval minden rendben? Ő nem kelt fel?

-         Megnéztem és békésen aludt.

-         Akkor rendben. Majd jövök – felállt, adott egy csókot Rinnek, majd eltűnt a házban.

Rin is bement kid idő múlva, elkészíteni Itoe és Sessh reggelijét. Ezután felkeltette Itoet, aki kivételesen nem volt nyűgös emiatt. A mai napra azt tervezték, hogy elmennek a közeli tóhoz, és ott töltik az egész napot.

Csak estére értek haza. Amikor beléptek a házba borzalmas látvány fogadta őket. Minden felborítva állt, a ruhák szanaszét hevertek a földön, és a falra valaki felfestett egy nagy agyart.

-         Ez meg mi?! – kérdezte hitetlenkedve Rin.

-         Még nem tudom – válaszolta Sesshoumaru, miközben beleszagolt a levegőbe. – Nem érzek semmit, valami port szórhattak szét a szobában, ami elnyomja a betörő szagát. Az lesz a legjobb, ha megyek és szólok Taikinek. Kérlek, ne nyúlj semmihez! – azzal Sessh elment a vezetőhöz.

Miután visszatértek Taiki sem érzett semmit, viszont a falra festett agyar nagyon emlékeztette valamire, de nem jutott az eszébe, hogy mire. Ezután Rin összepakolta a szétdobált holmikat, amíg Sesshoumaru ellenőrizte, nem vittek-e el valamit a betörők.

-         Minden megvan – mondta Sesshoumaru – semmi sem hiányzik.

Másnap reggel a vezető behívatta Sesshoumarut.

-         Igen, miért parancsoltad, hogy haladéktalanul jelenjek meg előtted? – kérdezte a szellem.

-         Már tudom, hogy hol láttam ezt a jelet. Álmomban sikerült felidéznem – mondta Taiki.

-         Tehát?

-         Sesshoumaru… ez a jel, Michiyo jele. A nagy háborúban ez volt a serege zászlaján is.

-         Micsoda? Michiyoé?

-         Igen, ahogy mondom. Nem tudom, ki akar tréfát űzni veled, de eléggé ismer téged.

-         Értem. Köszönöm. Most már elmehetek? Szeretném minél előbb megtalálni ezt az illetőt, aki felforgatta a házamat – Sesshoumaru meghajolt, majd távozott.