5. fejezet

Az új érzés

Sakura nemsokára visszatért. A szellem rögtön felébredt.

-Nem akartalak felébreszteni. Kimosom a kimonódat, és megvarrom, elég sok helyen elszakadt.

-Csak tessék- válaszolta a férfi. Miután Sakura kiment, egy tíz év körüli kislány lépett be a barlangba. Farkasszemet nézett a démonnal, majd elszaladt.

-Sakura hime! Sakura-sama! Várj meg!- kiabált a nő után, aki hátrafordult:

-Sayoko, te mit keresel itt?

-Az a szellem, ugye nem bánt? Ő a szerelmed?

-Sayo-chan...gyere inkább segíts nekem, és ne kérdezz ilyen butaságokat.- mondta a nő elképedve. Mindketten a folyó felé vették az irányt. Ám Sesshoumaru mindent hallott.

-"Érdekes, még a nevét sem kérdeztem meg...Sakura...egy hercegnő...nem éppen úgy bántam vele...de akkor is csak egy félszellem, alsóbbrendű..."- elmélkedett magában, majd elaludt. Sakura és Sayo kimosták a ruhákat, majd a barlang közelében egy kötelet feszítettek ki két fához, és kiterítették a férfi ruháit. Ekkor egy lovas közeledett. Takemaru volt az.

-Sakura-san! Mit csinálsz te itt?- kérdezte a férfi, mikor melléjük ért.

-Konnichiwa, neked is! Miért kérsz így számon?

-Bocsáss meg, Sakura-san, én csak aggódok érted.

-Egy sebesültet ápolok.

-Értem, akkor én megyek.- ellovagolt.

-Félek ettől az embertől, Sakura-sama, pedig mindig kedvesen bánt velem. Olyan furcsa mostanában, mintha valami zavarná, olyan mintha szerelmes lenne beléd, te viszont ezt a szellemet kedveled.- mondta a kislány.

-„Miért mond ilyen nyilvánvalókat? Ez a gyerek mindent észrevesz?”- Ne beszélj ilyen butaságokat, te gyermek! Honnan szeded, hogy én kedvelem ezt a férfit? Ő egy szellem, én pedig csak félig vagyok az.- felelte a nő.

-Annyira aggódsz érte…

-Nem jobban, mint bárki másért, Takemaru-santól, pedig nem kell félned, ő jó ember, most pedig gyere, szedjünk gyógynövényeket a teához.

-„Csak nem egy kérő? Pedig ez a férfi csak egy ember, pár évtized múlva megöregszik, nem tudom, mit is akarhat egy ilyen Sakurától.”- gondolta a szellem, mert természetesen minden szót hallott. A nap lenyugodni készült, a tájat narancssárgára festette. Ekkor a szellemnek látogatója érkezett. Az öreg pap volt az.

-Hogy érzed magad, Sesshoumaru?

-Honnan tudod a nevem, mikor én nem ismerlek?

-Apádat ismertem.

-Az apám mindenféle emberekkel és félszellemekkel jóban volt…ebben szánalmasnak tartom, egy olyan hatalmas szellem, mint ő…

-Úgy látom, csak külsőleg hasonlítasz rá…-felelt tűnődve a pap.

-Nem mintha érdekelne, de mi közöd volt neked az apámhoz?

-Inu no Taisho és Sakura apja, Osamitsu, aki szintén nagy erejű szellem volt, nagyon jó barátságban álltak egymással. Osamitsu pedig elvette a lányomat. Pár évvel később, akkor már a gyermekeik is megszülettek, a nagy kutyaszellem Osamitsut csatába hívta. Az ellenfél Ryuukotsusei volt, egy óriás sárkány, mely egy ideje háborgatta a lakosságot. Osamitsu életét vesztette, mikor apád elé ugrott. Végül apád odaszögezte a sziklafalhoz a szörnyet, de ő is súlyosan megsebesült. Még elhozta Osamitsu holttestét és fegyvereit. Marasztaltuk, mert nagyon vérzett, de ő menni akart, mert akkor született a második fia. Ám még aznap meghalt ő is.

-Hm, ez érdekes…

-Kivel harcoltál?

-Egy tigrisszellemet öltem meg.

-Sebeidet elnézve elég kemény ellenfél lehetett.

-Csak egy söpredék volt, széttéptem.- felelte a szellem, de ekkor belépett Sakura a kis Sayoval. Kezében egy köteg gyógynövényt tartott.

-Nagyapa, nem is tudtam, hogy itt vagy.- mondta, és nekilátott a tűzrakásnak, hogy megfőzze az esti gyógyitalt a kutyaszellemnek.

-Megnéztem, hogy érzi magát Sesshoumaru, de már megyek is vissza a kastélyba, késő van már.

-Vidd magaddal kérlek, Sayo-chant is, mert már sötétedik, nemsokára megyek én is.

-Hai, gyere, Sayo-chan.- szólt a pap, és kézen fogta a kislányt, nemsokára az alakjuk eltűnt a sötétben.

A szellem némán feküdt, arcát megvilágították a lángok, a nőt figyelte, ahogy az háttal neki a gyógyfőzetet kavarta össze. Egyszer csak megszólalt:

-Hmm...Sakura...

A lányba, mintha villám csapott volna, megrezzent,és csodálkozó arckifejezéssel lassan a férfi felé fordult. Tekintetük találkozott.

- Nan desu, ka? (mit mondtál?)

-Iie (nem, semmi)- felelte halkan a férfi, és elfordította a tekintetét, jelezve, hogy ehhez a témához nincs több hozzáfűznivalója. Sakura még mindig a szellemet nézte, majd visszatért munkájához.

-"A nevemen szólított, pedig meg sem kérdezte...biztos nagyapa mondta neki...de akkor ez furcsa...dehogy furcsa, boldog vagyok, eddig mindig csak korcsnak, meg szolgának szólított."

-Ez mindjárt kész, de addig megnézem a sebeidet- mondta Sakura, és a vizestállal a férfi mellé térdelt. A felelet egy bólintás volt. A lány levette Sesshoumaru felsőtestéröl a vértől átázott kötést. Óvatosan kimosta a sebeket tiszta vízzel, majd bekente a gyógynövényekből készült kenőccsel. Ezután újra bekötözte a férfi felsőtestét. Közben kész lett a tea. A lány kiöntötte egy tálkába, és a férfinak nyújtotta.

-Ezt idd meg!

A válasz egy mordulás volt, de végülis megitta. Tudta, hogy a nő csak segíteni akar neki, semmi rossz szándék nem vezérli, hiszen szerelmes, ezt a vak is látja rajta.

-Akkor én megyek is. Pihenj, holnap reggel visszatérek. Oyasuminasai!- köszönt el és lassú léptekkel elindult a kastély felé. Kilépett a barlangból a gyönyörű tisztásra.

A csillagok szemet kápráztatóan ragyogtak. Nem sietett, gondolkozni akart a ma történtekről. A dombtetőröl szépen lehetett látni a városka fényeit. Minden békés volt. Enyhe szellő hűsítette a tavaszi éjszakát. Felnézett az égre, és elmosolyodott.

-"Hála Buddhának, újra találkoztam vele...és a nevemen szólított...milyen gyönyörű férfi...bárcsak viszonozná az érzelmeimet..."- közben megérkezett a városkapuhoz, de annyra elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette. A kapunál őrködő szamurájok köszönése zökkentette ki, akik egy emberként üdvözölték őt.

-Konbanwa, Hime-sama!- és meghajoltak, Sakura a fejével biccentett, és becsukodott mögötte a jókora vasalt gerenda kapu, a nagy keresztgerenda a helyére csapódott.

Átsétált a lalóházak között, majd egy újabb kapu következett, újabb szamurájokkal, de ez már a kastélykertre nyílt. Ezen kellett átvágni, hogy az ember beérjen a palotába. Sakura fáradtnak érezte magát, de még bement a szentélybe. A falnál egy hatalmas Buddha szobor állt, ezelött egy oltáron volt a Meido-Goutan kristály, mely akadályt húzott a város felé. Vetett rá egy pillantást, majd a lakosztályába sietett, fellépett az erkélyre, és elhúzta a shoujit, lehúzta a zoriját(alacsony talpú, gyakran bambuszból készült papucs), végigsétált a tatamin(a japán házak padlóját ezzel burkolták), és levetette magát az ágyul szolgáló futonra. El is aludt. Álmában egy  virágzó cseresznyefa alatt állt, a csillagos éjszakában, és egy ezüsthajú férfi lépett hozzá. Sesshoumaru volt az. Hosszan néztek egymás szemébe, hajukat meglebbentette a szél, majd a férfi átölelte.

-Sakura...-hallotta a szellem vágytól rekedt hangját.

-Sesshoumaru...

 Arca közeledett az övéhez, míg végre ajkuk találkozott, és szenvedélyes csókban forrtak össze. A lány elmosolyodott álmában.

*

Sesshoumaru nézte a lány távolódó alakját.Teste mindenütt sajgott a fájdalomtól, a gyógynövényes tea hatására elnehezült, és lassan álomba merült. Álmában  éjszaka volt. Egy alacsony vízesést látott, ami az alig egy méter mély tavacskába zuhant alá, a tó felszínét tavirózsák tarkították. A tavat bokrok vették körül, meg két fűzfa és egy hatalmas virágzó cseresznyefa. Besétált ebbe a kis ligetbe, egy szellő futott végig a tájon, és virágszirmokat fújt a tavacska felé. Az egész kis ligetben, mint apró lámpások, úgy világítottak a szentjánosbogarak. Megállt a cseresznyefa alatt, a vízesés felé nézett. Egy nőalak lépett ki a vízfüggöny alól, és elindult egyenesen felé. A kis fényekben kivehetővé vált, hogy az illető Sakura. Sesshoumaru szemei elkerekedtek, ilyen szépséggel még nem találkozott. A lány derékig állt a vízben, hosszú haja pont elfedte bájait. Ajkai halvány rószaszínre voltak festve, kék szeme ragyogott. Aztán a férfira mosolygott,egyik karját kinyújtotta, ahogy közeledett felé. Ő erre megfogta a lány kezét, és magához húzta.

-Sesshoumaru...- a nő hangja fátyolos volt a vágytól.

-Sakura...-mondta, miközben a nő átölelte a nyakát, és magához húzta a fejét, majd megcsókolta. Mennyei érzés volt. Felriadt. Az álomkép szertefoszlott. Testét borzongás járta át, de ezúttal nem a fájdalomtól, hanem a vágytól.

-Mi van velem?- kérdezte félhangosan magától- miért álmodom vele? "Nem akarok tőle semmit, ez rangomon aluli. Legszívesebben megölném,mert még álmomban sem hagy békén. De mit érnék vele, ha meghalna? Hiányozna a jelenléte...igen...most is jó lenne, ha itt lenne velem...De mi ez az érzés a szívemben? Nem is tudtam, hogy nekem olyan is van. Az anyámat nem ismertem, és apámon kívűl senki iránt nem éreztem semmit. Apámat is csak tiszteltem, ő volt a legméltóbb személy, akivel megküzdhettem volna...Jakent meg elviselem...de ez? Megbabonázott ez a nő...szellem vagyok ugyan, de férfi...

Folyt. köv.