10. fejezet

A Takashima-kastélyban

A reggeli szikrázó napsütés elfeledtette az előző esti égiháborút. Enyhe szél fújdogált, megrezgetve a fák leveleit, melyek között a napfény ragyogó fénysávokban tört utat magának. A levegő most már egyre forrósodott. Egy menetoszlop tűnt fel a város felé vezető úton. A sor elején néhány szamuráj haladt, majd Ishido shounin-sama ügetett lován. Mögötte egy gyaloghintóban ült Sakura, aki mellett Sesshoumaru lovagolt. A menetet szamurájok zárták. Sakura gyenge volt még ahhoz, hogy lábra álljon, tudta, hogy még pihennie kell. Ruházata piszkos és izzadt volt, alig várta, hogy végre lefürödhessen. Halványkék darumintás legyezőjével hűsítette magát. Örült, hogy Sesshoumaru beleegyezett, hogy lábadozása alatt a kastélyban szálljon meg. Gondolatai az ébredése után történt dolgokon cikáztak. Boldognak érezte magát, mint még soha. Agyában visszhangzottak a férfi szavai. Néha meg-megeresztett egy alig látható mosolyt. Sesshoumaru rezzenéstelen arccal kémlelt előre. Ám néha-néha a szeme sarkából a lányra tekintett, aki az átlátszó fátyollal borított hintóban elmélyülten legyezte magát. Az út alatt egyetlen szó sem hangzott el köztük. A rizsföldeken dolgozó parasztok abbahagyták a munkát, és az érkezőkre nézve meghajoltak. Ishido shounin-sama elégedetten biccentett feléjük. Sakura kissé széthúzta a függönyt, és mosolyogva intett nekik. Sesshoumaru egy sanda pillantást küldött feléjük. Miután elhaladtak mellettük, éles füleivel hallotta, hogy a földművesek hálát adnak a kamiknak, hogy a hercegnő jobban van. Megérkeztek a városkapuhoz, ahol szamurájok fogadták őket.

-Ohayo gozaimasu, Ishido-sama, Hime-sama! Örömünkre szolgál, hogy jobban érzi magát.-szólt a kapitányuk, és meghajolt a többi katonával együtt. Kérdően nézett az idegenre.

-Ohayo gozaimasu, Takahashi-san! Ő itt Sesshoumaru-sama, a Nyugati területek ura. Egy ideig nálunk vendégeskedik.- felelte a pap.

-Vakatta, (értem) Ishido-sama. Sesshoumaru-sama légy üdvözölve szerény városunkban.- hajoltak meg felé a kapitány és a szamurájuk. Sesshoumaru méltóságteljes tartásban, hideg tekintettel nézett le rájuk a lóról. Aztán megérezte magán, hogy Sakura őt nézi.

-Domo.-mondta végül. Nem igazán kedvelte ezeket az alacsonyabb rendű lényeket, de nem akart a lánynak csalódást okozni. Ezután a menet elindult a város szíve, a kastély felé. Az utcák tisztára voltak seperve, nyüzsgő élet folyt. Az emberek félre állva az útjukból, mosolyogva hajoltak meg, és csodálkozva nézték a rejtélyes idegent.  A pap és a hercegnő mindenkivel váltott egy kedves szót. Végül átmentek a második városfalon, és beérkeztek a palota kertjébe. A kert tele volt különböző fákkal, virágokkal és szabályosra nyírt bokrokkal, kövekkel kirakott ösvényekkel, kisebb-nagyobb tavakkal, melyeken fahidak íveltek át, és némelyiket apró vízesések és tavirózsák díszítettek. Sesshoumaru meglepődött. Ez a város, a kert és maga a palota szépségében teljesen megközelíti a nyugatiét. Csak itt félszellemek a legmagasabb rangú élőlények.

-"Na igen, nyugaton kevés a hanyou, az emberek meg többnyire csak szolgák. Itt viszont magamon kívül csak két youkai jelenlétét érzem. Az egyik macskaszellem, a másik a sárkány."-gondolta magában. Hirtelen szolgák hada sereglett feléjük, és végigkísérték őket a kastélyba. Az egyik főbejárat előtt Ishido-sama odalépett mellé, és beinvitálta.

-Nos, Sesshoumaru-sama, gyere velem, megmutatom a palotát és a lakosztályodat.

A szellem biccentett, leszállt a lováról, melyet a szolgálók elvezettek, és követte az öreget. Sakurát a szolgálók kisegítették a gyaloghintóból és támogatták Sesshoumaruék után. Egy folyosón haladtak végig, mely két felé ágazott. Egyik része ment tovább egyenesen, míg másik rész lekanyarodott balra, amit egy shouji zárt el. Sakura és a szolgái eltűntek a tolóajtó mögött. Az öreg elmagyarázta, hogy hol mi található az épületben.

-Arra négy lakosztály van. A Sakuráé, a Kageromarué, az enyém és Sayo-chané.- mentek tovább a fával padlózott folyosón, ami megint kettéágazott, szintén egy shouji zárta el. -Erre vannak a vendégeknek kialakított szobák.-majd végetért a folyosó és egy nagy faajtó állta útjukat. Ez előtt két szamuráj őrködött. Meghajoltak, az öreg szertartásosan bemutatta nekik az új vendéget, és bementek az ajtón. Egy hatalmas négyzet alakú terembe érkeztek, melyben középen négy faoszlop volt. Szemben velük egy emelvény, selyem és brokát párnákkal. Az emelvény mögötti falra tavaszi táj volt festve. A shuojin át beszűrődött a nap fénye. A padlót itt már tatami borította.

-Ez itt a fogadóterem, balról egy terasz nyílik, mely a kertre néz-mutatott a pap a tolóajtók felé.-Jobbról a dolgozószoba, Kageromaru itt tölti legtöbb idejét. A dolgozószoba mellett könyvtár van. Ha tovább mész, a velünk szemben lévő ajtó egy folyosóra vezet. Onnan nyílik az ebédlő, mely szintén a kertre néz. Leghátul pedig a konyha van, és a szolgák szállása. Az épület többi szárnyában pedig az itt élő magas rangúak lakosztályai. A fürdőházak a kert végében vannak. A szentélyünket láthattad a kertből, egy kis lépcsősor vezet hozzá. Most pedig a szobádba vezetlek, és megnézem a sebeidet. Pihenned kell. Később lesz rá módod, hogy jobban bejárd a kastélyt.

-Yoi.- felelte a szellem, és elindultak a lakosztálya felé.

Az egyik emeleti szobában, a bambuszfüggöny mögött valaki árgus szemekkel figyelte, mi történik az udvaron. Sötét tekintete egy pillanatra vörösen megcsillant. Hosszú fekete haját felfogva viselte. Sötétzöld legyezőjével idegesen elhajtott egy kellemetlenkedő legyet. Rendkívül erős szellemi aurát érzett. A hosszú ezüst haj ismerős volt neki.

-"Nem lehet... ez nem ő...őt megölte Kikyou. Ez a szellem sokkal erősebb nála. De ki lehet ez? Mi keresnivalója van itt? Még sok bonyodalmat okozhat... Pont most... Chikusho!" -ökölbe szorította a kezét. Szája rángatózni kezdett, íves szemöldökeit összeráncolta, nemes vonásai eltorzultak. -"Minden olyan jól alakult... Sakura egyre gyengébb, szórakozott, olyan, mint Kikyou volt... szolgám simán végzett volna vele, ha ez az átkozott nem szól közbe. Karma...de nem baj, úgyis elveszejtem ezt a nőt, ha kell te is vele mész, ezüsthajú..." -felkuncogott. Ekkor egy vékony női hang kizökkentette a gondolataiból.

-Hitomi-sama, elkészült a teája, amit kért. -egy halványsárga kimonóba öltözött szolgálólány térdelt a shouji előtt. Hitomi kérdően nézett rá, azután eszébe jutott, hogy nemrég utasította ezt a lányt, hogy hozzon neki teát. Kedvesen a lányra mosolygott, akinek arcán enyhe pír jelent meg, és zavarba jött.

-Hozd csak be, Asa-ni. -szólalt meg zengő hangján, majd letelepedett az aztalkája mellé. A szolgáló meghajolt és odament hozzá. Letette a tálcát az asztalra, letérdelt, majd kecsesen önteni kezdte a csészébe a forró italt. Hófehér kezei megremegtek, ahogy magán érezte a férfi tekintetét.

-Doshita?(mi történt) Miért remegsz? -nézett rá a férfi kérdően.

-Sumimasen, Hitomi-sama, biztosan a melegtől van. -nyelt egy nagyot, és a földig hajolt.

-Valóban...Tényleg meleg van. -mosolygott Hitomi. -Köszönöm a teát, Asa-ni, elmehetsz.

-Hai. Gomen nasai. -hajolt meg ismét alázatosan a lány, majd elhagyta a szobát. Hitomi elmélyülten kortyolgatta az ochát (tea), és mosolygott tovább. Ám mosolya most már inkább ördögi volt, mintsem kedves.

-"Ez a Hitomi a nők bálványa lehetett, amíg élt... de Hitomi nem halt meg, erről csak én tudok. Akik őt látják, azt hiszik, hogy él. Engem most csak egy nő érdekel... Sakura... Most kicsúsztál a kezeim közül, de legközelebb nem úszod meg! Abban biztos lehetsz! Ha ez az ezüsthajú személy beleavatkozik, mehet veled együtt... a pokolba!!!" -ekkor zümmögést hallott a függöny felől. Felállt, és odament.

-Honto?(igaz)...Vakarimasu, rendben, menj és mondd el mindezt Minamotonak. -felelte, és a pokoldarázs elrepült, hogy teljesítse a parancsot. Hitomi visszaült az asztalához, és komor képpel bámult maga elé.

-"Ez nehezebb lesz, mint gondoltam... ez a férfi, bizonyos Sesshoumaru, a Nyugat ura... Egy kutyaszellem. So desu!(ez az) Akkor ő Inu Yasha bátyja lehet, még hasonlít is rá. Csakhogy Sesshoumaru egy daiyoukai, a legerősebb fajta, nem úgy mint, hanyou öccse, akivel könnyű volt elbánni. Sakura szerelmes ebbe a férfiba, és ez elvonja a

figyelmét a kötelességéről. Csak az a baj, hogy Sesshoumaru sem közömbös, a hajnalban történtek után... Sakura viszont csak egy hanyou. Hahh! Sesshoumaru és Sakura! Úgy látszik színre lépett egy újabb ellenfél..."-öntött magának még egy ochát. -Hmm... "Nyugat... Nyugat... Nyugat...hmmmm... az előző ura, a Nagy Kutyaszellem, ő volt az apjuk, de meghalt egy ember nő miatt. Inu Yasha szintén egy halandó miatt van a fához szögezve, és persze miattam... Hahaha! Jót alakítottam!

Ez a család szereti az alsóbbrendűeket. Sesshoumaruval körültekintőbben kell eljárni, nem állnék ki vele. Biztosan legyőzne. Egyelőre figyelem az eseményeket, azután, meglátom, mit tehetek. Egy biztos, pusztulniuk kell!!!" -kezét olyan erősen szorította ökölbe, hogy észre sem vette, hogy a csésze darabokra tört, és a szilánkok a tatamira hullottak.

Sesshoumaru, miután megfürdött és az öreg átkötötte a sebeit, mélázva nyúlt el a futonon, majd felült. Aranyló szemeit körbefutatta a szobán. Tipikus japán szoba volt. Négyzet alakú, padlóját tatami fedte, kevés bútorral. Egy alacsony asztal, körülötte párnák, egy futon, rajta takarók, párnák és egy paraván, mely téli tájat ábrázolt,- ez volt minden berendezés. A futon mögötti falra szintén kép volt festve. Csillogó tavacska, vizililomokkal, mellette egy virágba borult óriási cseresznyefa. Az ég kék, a nap süt és különböző madarak szelik az eget. Néhányat a cseresznyefára festettek. A futont átlátszó függöny vette körül, a szúnyogok ellen.  A szemben lévő falon szintén nyári tájkép volt, másik két oldalon shouji. Egyik a folyósóra nyílt, míg a szemben lévő a kertre, de ez félig ki volt húzva, hogy becsalogassa a friss levegőt. A szellem kibámult a kertre. Hófehér, tiszta hakamát és haorit viselt, a felsője azonban saját obijával volt megkötve. Ruháit és prémjét elvitték a szolgák kimosni, a haoriját, pedig megvarrni. A Tenseiga mellette hevert. Gondolt egyet, övébe fűzte a Tenseigát, és kiment az erkélyre. Nagyot szippantott a levegőből.

-Ez az... -mondta halkan. -"Az ő illata... Arra van." -elindult Sakura lakosztálya felé.

Sakura az asztalkája előtt ült, és éppen gyógyteáját fogyasztotta. Mellette öccse foglalt helyet, akinek be volt kötözve az oldala, és Sayo-chan, aki az ölében simogatta a kicsi macskaszellemet. Saya pedig hol körülöttük repdesett, hol az asztalra telepedett.

-Szóval, ez a Fehér Tigris többet nem zaklatja a környéket. -jegyezte meg Sakura.

-Vége van.

-Örülök, hogy nem esett nagyobb bajod.

-Én is annak, hogy felépültél, az a mérgesgőz halálos.

-Olyan jó, hogy megint együtt vagyunk! -lelkendezett a kislány, -Tegnap úgy féltem.

A két felnőtt mosolyogva nézett rá. Saya elkezdett fontoskodni, és csapkodott a szárnyaival.

-Ugyan, Sayo-chan, hiszen Sesshoumaru-sama vigyázott Sakura-samára! -Sakura úgy érezte, tűz szökik az arcába. Szóra nyitotta a száját, de a kislány megelőzte.

-Sakura oneesan, ugye hozzá mész Sesshoumaru-samához? Ő olyan fess és erős! Pont hozzád illik! -Sayo-chan nevetve nézett Sakurára, aki legszívesebben elbújt volna a föld alá. Kageromaru tágra nyílt szemekkel bámult a gyermekre. A szobára feszült csend telepedett. Sesshoumaru mindent hallott, és mivel Sakura nem volt egyedül, vissza akart menni a lakosztályába. Sakura érezte, hogy Sesshoumaru ott van a shouji közelében, mint ahogy a gyereken kívül mindenki. Ezért lett olyan hirtelen csend.

-Sesshoumaru, gyere be nyugodtan. -szólt utána Sakura. A szellem erre felkapta a fejét. Először elgondolkodott, hogy mit tegyen, de végül visszafordult, és belépett a szobába.

-Csak megnéztem a kertet és a virágokat. -mondta Sakurának.

-És, tetszik? -kérdezett vissza a nő.

-Igen. Nagyon tetszik. -végig Sakurát nézte, mintha csak ő lett volna a szobában. Egyedül Kageromaru értette meg, miről beszélgetnek.

-"Hát persze, hogy tetszik... A nővérem ritka szépségű virág. Ilyen nincs még egy kertben." -gondolta és magában örült nővére szerencséjének, de felfogta harmadik értelmét is a párbeszédnek.-"Kettesben akarnak maradni. Igaz, nem illő, de szerintem igaza van Sayo-channak. Hamarosan bejelentik, hogy összeházasodnak, ezt pedig nem lehet közönség előtt megbeszélni. Az őrök úgyis itt vannak az ajtó előtt, a kert felöli shouji meg nyitva van, arra meg ügyelek, hogy Kozeri, a szolgája időnként zaklassa őket."

Sesshoumaru és Sakura még mindig egymást nézték, mintha más nem is létezne rajtuk kívül. Sayo-chan hol az egyikre, hol a másikra tekintett.

-Örömömre szolgál, hogy jobban vagy, Sesshoumaru-sama. -mondta a szellemnek Kageromaru.

-Hai, domo. Úgy látom sikeresen elbántál a rablókkal.

-Hai, de a főnökük elég erős volt. -felelte Kageromaru és felemelkedett a helyéről. -Nos, gyere Sayo-chan, ideje játszani a többi gyerekkel, nekem pedig dolgom van. A dolgozószobában leszek. Saya, te meg velem jössz. Sesshoumaru, remélem még beszélünk. 

A szellem bicentett. Kageromaru kézen fogta Sayo-chant, és Sayával a nyomukban elhagyták a szobát. Sesshoumaru leült Sakurával szembe. Egy ideig elvesztek egymás tekintetében. Megállt az idő számukra.

-Sétálnék egyet a kertben, szeretnél velem jönni? -kérdezte Sakura.

-Hai. -felelte a szellem. Mindketten felálltak, és kimentek a teraszra. Megálltak egy kicsit, mert Sakura gyengének érezte magát.  Sakura megszédült és elvesztette az egyensúlyát...

folyt. köv.