12. FEJEZET

            Mint két árnyék úgy surrant a fal mellett a hayanou és a miko. Csendben nesztelenül lépkedtek és amint alkalmas helyet találtak észrevétlenül besurrantak a várudvarra. Szótlan búcsú következett és ki-ki indult a dolga után. Miyoko csendesen haladt le a várbörtönbe. Találomra indult el a kanyargós folyosókon, hogy kiszabadítsa Inuyasha barátait. Tekintete ide-oda cikázik celláról-cellára, minden sarkon megáll és óvatosan bekémlel mielőtt a következőre lépne. Fél. Érzi, ahogy hideg futkos a hátán. Legszívesebben sarkon fordulna és elszaladna, de tudja ezt nem teheti. Nem tudna tovább élni a tudattal, hogy cserben hagyott másokat egy ilyen szörnyeteg karmaiban.

            „Merre lehet, azt se tudom, hogy nézz ki. Legalábbis az a Sango… Honnan is tudhatnám és elfelejtettem megkérdezni…”

-        Sango! Itt vagy? - suttog, hangja a falakról mégis szinte kiáltásként visszhangzik.

-        Kagome? – hiába a háttal kiláncolásnak is meg vannak a hátrányai például az, hogy az embernek fogalma sincs ki áll a háta mögött. – Kagome? Tényleg te vagy az? Hogy találtál rám?

-        Én nem Kagome vagyok- csendben kiveszi a tolvajkulcsot a zsebéből és elkezd babrálni az ajtón. Pár perc és halk kattanás hallatszik, a zár megadta magát. – Ez az kicsim. Ügyes voltál. – zsebre teszi a tolvajkulcsot és belép – Miyoko vagyok. Úgy tudom még nem ismerjük egymást. Ugye te vagy Sango? A szellemírtó? – választ se várva folytatja – Sokat halottam rólad.

-        Az vagyok. De én még mindig nem tudom azt, hogy te ki vagy. Bár meglehetősen hasonlítasz…

-        Egy Kagome nevű lányra. Igen, tudom. Miyoko vagyok. Inuyasha egy barátjára. Jöttünk, hogy kiszabadítsunk titeket. – ezzel a mondattal el is porlasztja Sango láncait. – Gyere velem.

            Máshol

-        Inuyasha! – hökkent meg Miroku – Mit keresel te itt? Azt hiszem elszöktél. Nem hittem, hogy vissza mersz jönni. Egyedül ez öngyilkosság.

-        Ezért nem is jöttem egyedül – leteszi Shippout a válláról, majd nemes egyszerűséggel kiveszi az ajtót a helyéről. – Szabad az út. Gyere.

-        Hogy kerül ide Shippou?

-        Út közben érte is beugrottam. Bár megkísértett a sors csak nem hagytam ott…

-        Inuyasha!!! – Hallani a kis szellem hangján, hogy méltatlankodik. Amit valljuk be őszintén valahol meg is tudunk érteni. Persze ő is tudja, hogy Inuyasha ezt nem gondolja komolyan, de akkor sem a legjobb érzést ezt hallani.

            Csendben mennek a kihalt folyosókon. Miroku egyenlőre azon gondolkodik ki lehet az akivel a félszellem idejött. Bár nagyon kíváncsi a kilétére nem akarja zavarni a hayanou gondolatait. Inkább –kivételesen- csendben halad. És igyekszik nem nagyon lemaradni. Pár perc hallgatás után Shippou teszi fel a kettőjüket foglalkoztató kérdést.

-        Tulajdonképpen kivel jöttél?

-        Egy régi barátommal, Kagome hasonmásával, egy mikoval, aki Midoriko reinkarnációja. Miyokonak hívják.

            És együtt indultak Kagome megkeresésére. Sokáig baktattak a kihalt csendes folyosón amikor hangokat hallottak. Naraku hangját:

            - Utoljára kérem mond meg hol vannak…