Visszavitték Misanát a lakásába, ahol Kurama ellátta a sebeit.
-Sajnos...eléggé súlyos az állapota. Amit tudtam megtettem, de nem biztos, hogy...hogy túléli...-mondta Kurama.
Kurama Hieire nézett, aki némán ült Misana mellett.
-Gyertek-mondta halkan a többieknek.
-Miért?-kérdezte értetlenül Kuwabara.
-Hagyjuk őket magukra.
Bólintottak, majd kimentek. Hiei észre se vette távozásukat. Folyamatosan csak Misanát nézte. Egyik pillanatba akarva-akaratlanul, de megfogta a kezét.
-Mis...nem akarom, hogy meghalj...
Misana halkan felnyögött, majd megszorította Hiei kezét.
-Kezd magához térni-mondta halkan.
Misana lassan kinyitotta a szemét.
-H...Hi...Hiei...?
-Igen...
Lassan Hiei felé fordíttota a fejét.
-Mi...Mi tör...történt? Annyira em...emlékszem, ho...hogy egy bar..barlangban vol...voltunk...hi...hideg volt...és...semmi másra...
-Goshi ránktámadott a barlangban. Megpróbáltuk kette nfelvenni vele a harcot, de hamar fegyvertelenné váltunk. Aztán jöttek Yusukéék segíteni. Téged Goshi kiütött ekkor. Még egy ütést akart rád mérni, de megakadályoztam, és levágtam a bal kézfejét...de az visszanőt. Majd együttes erővel sikerült megölnünk...a barlang magába temette...egyébként-hátrafordult.-Ez a te kardod. Kicsit ugyan véres...de majd megtisztítom
-Mi...mitől lett...vé...véres?
-Két karddal küzdöttem. A tieddel és az enyémmel.
-Ér...értem-mondta, és megpróbált felülni.
-Ne mozogj!-mondta Hiei, és óvatosan hátradöntötte Misanát.
-Mi...milyen gon...gondos...gondoskodó le...lettél-mondta mosolyogva.
Hiei elvörösödve elfordult.
-Ééén egyeltalán nem...csak...csak nem akarom...hogy súlyosabb legyen a...a...a sérülésed.
-Rend...Rendben...És gon...gondolom csak...csakis amiatt fo...fogod a kezem, hogy ne...nehogy súlyo...súlyosabb le...legyen a sebem-mondta, szinte már vigyorogva.
Hiei ránézett a bal kezére, és ráeszmélt, hogy tényleg még mindig fogja a kezét. Gyorsan elkapta onnan.
-Dehogy...csak...csak...
-Nem kell...min...mindenhez kifo...kifogást találnod...-mondta, és jobb kezét végigsimította Hiei arcán, aki ettől teljesen elvörösödött.
-Mis...azt sajnos elfelejtettem mondani...hogy...hogy Kurama szerint az állapotod nagyon súlyos...de mindenki reménykedik a gyógyulásban...
-Mi...micsoda? Súlyos...? Va...vagyis ak...akár meg is...hal...halhatok?
-Sajnos...igen...-mondta Hiei lesütött szemekkel. Felállt, és hátatfordított Misanának. Csak azt akarta, hogy szerelme ne lássa könnyeit.
-Hiei te...te sírsz?-kérdezte meglepve...
-Nem...
-Ha...hallom...Még te...mon...mondtad, hogy ne for..forduljak el tő..tőled...Akkor kér...kérlek te se tőlem...
Hiei megfordult. Arcán könnyek folytak végig.
-Hiei te..te miat...miattam ej...ejtesz könnyet...?
Hiei lesütötte a szemét, majd bólintott. Misana meghatva nézte, és úgy érezte, az ő szeme is könnyes.
-Hiei...
Felnézett.
-Kérhetnék vala...valamit?
Hiei megtörölte a szemeit.
-Igen...Mi lenne az...?
-Vala...valami olyat sze...szeretnék kér...kérni, amit az...azért kérek, mert le...lehet, hogy....szó...szóval...tudod...
Bólintott.
-Mi szeretnél?
-Hiei...kérlek...csó...csókolj meg...
Hieit ez eléggé meglepte, de semmi olyat nem mondott, vagy tett, ami azt fejezte volna ki, hogy ellenkezik. Misana ágya fölé hajolt. Két kezével megfogta a lány arcát, és közelebb hajolt hozzá. Gyengéden megcsókolta. Misana lehunyta a szemét, és érezte, amint valami melegség szétárad a testében. Hiei úgyszintén. Azt akarták, hogy soha ne érjen véget ez a pillanat, de egyszer mindennek vége kell hogy legyen. Hiei felállt majd ismét hátatfordított.
-Tudod...-kezdte-Amióta csak kiszabadultunk másfél éve a fogságból, azóta szerettelek volna megcsókolni...és másfél év után sikerült is...
Visszafordult, és leült Misana ágya szélére. Misana Hiei kezére tette a sajátját.
-Ennyire sze...szeretsz...?-kérdezte.
Bólintott.

-Kurama, hallasz valamit?-kérdezte Kuwabara.
-Egy szót se. De biztos, hogy beszélgetnek. Sajnos akármekkora poharat ahszbálok, egyikkel se hallok semmit sem. Túl halkan beszélnek. Hát te Yusuke? Látsz valamit a kulcslyukon át?
-Nem nagyon, mivel benne van a kulcs.
-Szerencsétlen egy társaság-mondta Kuwabara.
-Tessék, csináld te!-mondta Kurama, és Kuwabara kezébe nyomta a poharat. Az az ajtóra tette, és elkezdett hallgatózni.
-Tényleg semmit se hallani.
-Na, ki a szerencsétlen?

Misana elmosolyodott.
-Mis...
-I...igen...?
-Kérdezhetek valamit?
-Per...persze...
-Meg...megcsókolhatlak...mégegyszer?
Misana bólintott. Hiei ugyanúgy tett, mint az előbb. De ezúttal Misanának sikerült átkarolnia a nyakát. Hiei visszaült.
-Fáradtnak látszol...
-Az is va...vagyok...
-Aludj egyet. Addig kimegyek.
-Ne...kérlek...ne menj ki...-és megfogta Hiei kezét.
Hiei elmosolyodott, majd gyengésed megszorította Misana kezét.
-Rendben...
Misana elaludt. Hiei a szabad kezével a szájához kapott.
~Még mindig érzem a csókját...~gondolta.~Ha belegondolok, hogy mindig is ezt szerettem volna...és most meg is kaptam~és Misanára nézett. Hiei a szabad kezével elsöpört pár tincset Misana arcából, és végigsimította a bal karját.

Folyt. Köv.