Régi Ismerős VII.
ivicicamica 2007.01.22. 18:45
7. Fejezet: „Gondolatok”
Értetlenül nézett a lányra és ösztönösen megfogta a felé nyújtott kezet. Érezte ahogy a izmok megfeszülnek a kreol bőr alatt amikor felhúzzák. Most hogy jobban megnézte, úgy találta szép bőre van. Egyenletes sötét, puha és valami részegítő illat sugárzik belőle. Megrázta a fejét hátha így kiverheti a fejéből a furcsa dolgokat. Kábán belenézett a smaragdzöld szempárba ami szintén hiba volt. Elveszett egy feneketlen mélyü zöld színű tengerszemben. Elakadt a szava. Nira közben a másik kezével lazán beletúrt a lapockáig érő fekete hajába, a hollószín tincsek ugyanúgy visszahullottak a vállára és felvették eredeti hullámos alakjukat. Megbabonázva nézte az egészet, újabb fejrázás következett. Valahogy meg kell tisztítani ettől a lánytól a gondolait. Teljesen összezavarja. Ez így nagyon nem lesz jó, villan át Hiei agyán. Valamit tennie kell mielőtt csak e körül a lány körül fognak forogni a gondolatai.
- Minden rendben?
- Persze – válaszol a lánynak.
- Akkor menjünk végre… - Kurama kezd türelmetlenkedni. – Ránk esteledik…
Erre Nira és Hiei is kilép. Kurama valamiért nagyon ingerült. Lehet nem tetszik neki, hogy a legjobb barátját szúrtam ki. Gondolja Nira. De nincs mit tenni. Ha megtörténik a végzetes megpillantás nincs megállás. Ez nem az első esett és nem is az utolsó. Lesz még ilyen a Földön nem is egyszer. Mindenkinek el kell ezt fogadni. Még ha nehéz is.
Hiei a kezére nézz ahol Nira megfogta. Furcsa bizsergető érzés járja át a testét. Ilyet soha nem érzett még. Kellemes, de valahogy földöntúli. Megfoghatatlan. Talán ez a szerelem? Vagy csak a szenvedély?
Mindegy ez most nem lényeg. Tiszta fejjel kell gondolkodnia. De mégis hogy tudna amikor így néznek rá?
A lány fürkészően méregeti a fiú arcélét. Kicsit furcsállja azokat a dolgokat amik eszébe jutnak. Majd elfordítja a tekintetét és előre megy a bátyjához.
- Jól harcoltál. Büszke vagyok rád.
- Ez most dicséret?
- Határozottan.
- Akkor köszönöm. – rámosolyog a lányra. – Furcsa harcmodor.
- Erősebb volt tőlem…
- Értem. Máskor ne állj ki. Majd mi megnyerjünk a hármat.
- Most is nyertem. Miért ne álljak ki?
- Nem szeretném, ha az egyetlen és persze legszebb kis húgomnak valami baja esne.
- Miattam csak ne aggódj. Zűrös gyerekkorom volt. Zűrösebb, mint hinnéd. – szomorkás mosolyt ereszt meg a bátyjára. – De reménykedtem. Benned. Végig.
- Majd mesélsz.
- Mikor majd?
- Este.
|