13.    Fejezet: „Boldog pillanatok”

           Az éjszaka gyorsan eltelt, ahogy a másnapi pihenő is. Tudták következő este lesz a nagy meccs. Most dől el túlélik-e ezt. Nira és Hiei félt az ezután jövőtől, nem tudták látják-e még a másikat valaha. Remélték igen. Remélték, hogy Kurama, ahogy azt szeretné, megkapja a lány gyámságát. Nira se akart visszamenni a nevelőszüleihez. Nagyon megszerette Hiei-t és a bátyját. Meg persze a többieket is. Nem akart elmenni.

          A meccs előtti délelőtt volt. Mindenki céltalanul ténfergett a folyosón. Nira, aki most jött ki Kuramától hangtalan léptekkel rótta a lépcsőt. Gondolataiba merülve, szinte vakon ment… neki Hieinek.

          - Bocsánat – fel se nézett indult volna tovább. Ám ekkor egy erős kéz           markolta meg a karját.

          - Elmennél mellettem? – a hangra felnézz a lány, elmosolyodik és átöleli a           fiú mellkasát.

           – Dehogy is.

-        Akkor?

-        Én csak… nem figyeltem. Megütöttelek?

-        Dehogy. – a szellem szája sarka mosolyra húzódik.  – Hova indultál?

-        Sétálni.

-        Nem jössz át inkább beszélgetni? – ellenállhatatlan szemekkel nézz re a lányra, akinek a térdei ettől elkezdenek gyengülni.

-        Mehetek éppen. – elindul a fiú után. Nézi a széles hátat, miközben mennek halkan kicsit szégyenlősen megszólal: - Majd nagyon vigyázz magadra.

-        Ne aggódj, – magához öleli a lányt a derekánál – nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen.

-        Reméltem is! – megajándékozza a fiút egy sugárzó mosollyal. Közbe beértek a szobába. Hiei némán becsukja mögöttük az ajtót és a lány felé fordul. Eszébe jut mennyire is tetszik neki így, ahogy a napsütésben fürdeti az arcát, az ablakban. Mögé lép és erős karjai a Nira dereka köré fonódnak, aki erre a fiúhoz simul. A szellem érzi, hogy megint kifut a vér a fejéből. Már húzódna el, de ekkor a vágy eluralkodik rajta. Sóvárgó sóhajjal a lány nyakába csókol. Nira egy percig tétovázik. Szeretné is meg nem is. Fél. Tudja nagyon jól mi lesz ha most enged a fiúnak és bár be van biztosítva ez ellen, mégis aggódik.

-        Szeretnéd? – Hiei hangja rekedt a szenvedélytől.

-        Hát…

-        Félsz – nem lehet eldönteni ez kérdés vagy kijelentés volt. – nem akarom erőltetni.

-        Csak egy kicsit. – érzi, hogy a fiú már lépne hátrébb hogy azt a „bizonyos problémát” palástolja, amit a szenvedély okozott. – Ne! Nem kell – kezd el zavartan motyogni – Én szeretném… csak… hát… kicsit félek… de nem akarom hogy elhúzódj… - félénken felnéz a fiú arcára, aki mosolyog. Igazi, őszinte, megkönnyebbült a mosolya:

-        Majd vigyázok rád – súgja a lány fülébe. És átölte, majd hosszan csókolóztak.

          Ez plusz 18:

          Utána a dolgok egymást követték. Hiei keze elkalandozott a lány felsője alatt. Szépen, lépésenként leküzdve a távolságot, közeledtek az ágyhoz. Nira ajkait halk, nőies sóhaj hagyta el, ami csak még jobban feltüzelte a szellem vágyát. Hosszan megcsókolta a lányt, miközben vakon próbálta kigombolni a smaragdszínű blúzt.

           Nira se volt tétlen. Kutakodó ujjai a fiú hátán vándoroltak. Élvezte, ahogy a fiú izmai a keze alatt vibrálni kezdenek.  Hiei férfiasan felnyögött.

-        Megőrjítesz – suttogta a lány bőrébe.

          Mintha bizonyítani akarná a lány hogy nem viszonzatlan, odasimult a fiúhoz és lassan érzékien kigombolta az ingét. Egyénként, minden gomb helyére adott egy csókot, ami bizony még jobban feltüzelte a fiú vágyát.

          Hosszan csókolták egymást, ujjaik a másik testével ismerkedtek, incselkedtek. Hiei lassan elkezdett lejjebb haladni a csókokkal. Először csak a lány nyakát, aztán már a vállát, a mellét a melltartó vonala körül, a hasát és fokozatosan haladt a nadrág dereka felé.

          18 –as rész vége:

          És ekkor kopogtattak, de nem valami szolid kopogás. Igazi fél dörömbölés, szétzúzva a pillanat varázsát. Nira ijedten kapja maga elé a fölsőjét.

-        HAHÓ!!! GALAMBPÁR!!! MENNÜNK KEEEEEL! – ez egyértelműen Kuwabara hangja.

-        Megölöm. – Hiei most nagyon morcos.

-        Hagyd csak. Nem tudhatta.

-        Akkor is. Utálom. Elegem van. Miért most? – közbe a lány már rendbe is rakta magát.

-        Akkor menjünk… - felsegíti a fiút.