14.     Fejezet

          A reggel gyorsan eljött és a próba is hamar eltelt. San és Yuri hatalmasat alakított a gumi kötelekre fel függesztett gerendákon. Holnapr már csak egy jelenet maradt kidolgozásra. A jégen való menekülés. Utána még négy hosszú napuk lesz a premierig. Bőven elég lesz az összpróbákra.

          San, Hin, Yuri és Leon jó hangulatban beszélgetnek a színpadnál. Régen volt minden ilyen nyugis a társulaton belül. Ekkor megszólal Hin telefonja:

-        Pillanat és jövök, gyere San biztos az otthoniak lesznek- a két lány feláll és kisétál a széksorok közül.

-        Na mi megint kimaradunk valamiből…- nézz Yuri Leonra.

          Hin veszi fel a mobilt:

-        Ki az? – egy géphang felel neki.

-        Jártam a gardróbodban. Láttam az új ruhád. Nem tetszett. Kicseréltem – a lány kezéből kiesik a telefon. – emlékszel cica? Ha cafatokban is, de enyém leszel – hallatszik a földről. San rögtön a füléhez kapja majd kinyomja.

-        Szólnod kell Leonnak.

-        Miről is? – jelenik meg az említett a lány háta mögött.

          Később mind a négyen Kalos irodájába ültek. Hin zavartan babrálta a ruhaujját.

-        Sajnálom – nyögi ki végül.

-        Nem a te hibád – nézz rá Yuri.

-        De, ha nem érzed biztonságban magad és el akarsz menni, nem hibáztatunk – na igen a kedves főnök néha túlságosan is gyakorlatias tud lenni.

-        Maradnék, ha nem baj…-nézz a lány Leonra.

-        Engem nem zavarsz…

-        De veszélyes…

-        Nem baj.

-        Viszont…-szólal meg Yuri- jogunk van az előzményekhez – mintha nem tudná…

-        Hát a késelés előtt szakítottam vele. San szerette, én meg rájöttem nem szeretem. Meg akarta kérni a kezem. Nemet mondtam. És most itt tartunk – fejezte be majd játszotta nekik le  a felvételt.

-        Ez ijesztő… - összegzi mindenki véleményét Leon.

-        Nekem mondod? – most először a jég kék szemekben mosoly bujkál.

-        Na dologra! – int Kalos – még sok a dolgunk.

          Mindenki megy haza. Elég csendes a társaság, főleg Hin. Bár ez érthető, azok után amit történt. Nagyokat pislog: nem és nem sírja el magát. Nyel egy nagyot érzi, hogy kapar a torka. Fél. Nem is alaptalanul. Tudja mennyit köszönhet Leonnak, hálás is érte és bízik benne, de utál függeni. A hideg kirázza attól, hogy egy másik ember jóindulatára és segítségére rászoruljon.

-        Haragszol?- nézett fel Leonra. Hosszú percek óta most szólalt meg először.

-        Nem. Persze, hogy nem. Miért haragudnék?

-        Hát az egész hűhóért…

-        Nem a te hibád.

-        De miattam van.

-        Ugyan már ne hibáztasd magad. Egyébként talán nem sokat jelent de beriasztóztam a házat.

-        Miattam?

-        Igen.

-        Köszönöm – szól elérzékenyülve és átöleli a fiút.