6.     Fejezet: A pillangók tarkasága

            Párszor találkozott Sesshoumaru a lánnyal, de egyoldalú találkozások voltak ezek. Csak nézte a lányt, mindig maga előtt látta, ahogy áll a vízesés alatt és zubogtatja az arcára a hűs habokat, ahogy alszik, edz. Soha nem ment oda. Nem tudja miért mindig bele feledkezett a  látványa. Ha nem ismerte volna magát, azt mondta volna, hogy szerelmes, de persze jobban ismerte, akkor viszont mi baja?

-        Jaken. –nézett a szolgájára. – Ma este vigyázz Rinre, majd jövök. – ezzel eltűnt a fák között.

            A lány egy erdőben ült, egy holdfényes tisztáson, körülötte színpompás lepkék keringtek, szivárványos fényükkel megvilágítva az anyagot, amin dolgozott. Furcsa szaga volt, a lányon is kesztyű volt, mintha emberbőr lenne. Sesshoumaru elkergette a furcsa gondolatot, miért is kellene egy ilyen szépségnek emberbőr.

            Dacosan összeszorított szájjal készítette ki az anyagot, majd cérnát fűzött egy tűbe. Gyakorlott mozdulatokkal varrni kezdte. Percek múlva egy ing kezdett kibontakozni, a földön lévő tűzzománc gombok közül kiválasztott egy skarlát pirosat és felvarrta az első gomb helyére, ezt egy éjkék követte, majd újra piros, és kék. Amikor ezekkel megvolt gyöngyöket vett elő, 2-3 óra múlva az inget mindenhol gyöngyhímzett virágok díszítették, sziromhullásig nyílt liliomok, szép munka lett.

-        Nézd csak Sango! – Kagome egy divatlapot nyomott a barátnője orra alá. – Erről beszéltem. Ugye milyen szépek? – a képeken egy fiatal lány képe volt, mellette sok-sok gyönyörű lány, ugyanolyan furcsa anyagból készült, dekoratív ruhákban.

-        A ruhák? Milyen anyag ez? – kérdezte és közelebbről is szemügyre vette a képet.

-        Ez az amit senki nem tud, az egész divatvilág találgat. Szerinted mi lehet?

-        Biztos emberbőr –ironizált Inuyasha.

-        Inuyasha! Ilyennel még viccelni se szabad! – ripakodott rá a miko – bár az igaz, hogy annyit elárult, hogy valami új különleges csupasz állat bundája ez. És nézd milyen szép maga a tervező lány is… Jaj úgy irigykegyek.

-        Keh! Mint egy gyerek… - nézte meg Inuyasha is- és milyen furcsa a szeme. Türkizkék. Biztos szellem.

-        Ugyan már! Az én világomban nem léteznek szellemek. Az csak kontaklencse lesz.

-        Az mi? – meresztett nagy szemeket Shippou

-        Az egy pici néha színezett üveglap, amit a szemhéj alá raknak. Vagy arra szól, hogy a rossz látást élessé tegye, vagy divat miatt, mint szerintem itt ahol a szemszínt változtatja meg.

-        Aham. Nem értem – keseredett el a kis szellem.

-        Ne búsulj, valamikor majd mutatok neked. Lényeg ami lényeg, nagyon befutottak a ruhái. Ez a misztikusság pedig kitűnő reklám neki. Jaj én is úgy szeretnék egy ilyen szoknyát, de azt nyilatkozta, hogy nem tervezi piacra dobni, csak meg akarta mutatni a másik új cégnek a Blutterflynek, szerinte gusztustalanak a ruháik. Pedig azok is szépek – párat lapozott – tisztára mintha pillangószárnyból lennének, csak hát ekkora pillangók nem léteznek – a papírról színpompás kelmékbe öltözött lányok mosolyogtak az őket nézőkre.