20.  Fejezet: Lepkeszünet

-        Most meg fogsz halni? – kérdezte rekedt hangon Sesshoumaru.

-        Szerinted?

-        Nem tudom.

-        Jól választottam. – a válasz csak egy megkönnyebbült mosoly, és egy kicsit erősebb ölelés. – Most mosolyogsz először. Örülök – morogja a lány a férfi bőrébe és elnyomja az álom.

            Másnap

            Mindkét táborba nyúzottan ébred mindenki. Inuyasha semmit nem aludt. A többiek álmát vigyázta. Kagome sokáig hánykolódott az elhatalmasodó sötétséggel a lelkében. Miroku se volt nyugodt. Nisan is aggódott. Hőseink felé valami rossz közeledett csak ők még nem tudták, hogy mi.

            Nisan álmosan kelt és nézte a halakat kergető Rint. Ő bezzeg gondtalan volt. Nem félt semmitől és nem kellett semmiért aggódnia. És senkiért. Elmosolyodott a gyereken. Most odarohant hozzá:

-        Nisan!!! – nézett rá mosolyogva-  Megcsinálhatom a hajad? – a lány már tudta mi fog ebből kisülni. De mit lehet erre mondani?

-        Persze. – nézett a kislányra és kiengedte a haját. – azt csinálsz vele amit szeretnél – sejtette, hogy ezt a mondatát még később meg fogja bánni, de egy frizura… túléli. Rin felbátorodott a dolgon és szorgosan elkezdett ügyködni a frizurán. Ekkor Nisan rájött, hogy ez az amit soha nem akar elveszíteni. Megvédi. Bármi áron.

            Kagome feküdt a napon és a játszó Kirarát és Shippout nézte. Aranyosak voltak így együtt. A meleg sugarak jól estek a bőrének, lehunyta a szemét. A balsejtelmek nem múltak el. Fáradt volt. Egész éjjel ezeken gondolkodott. Igyekezett elcsöndesíteni a fejét.  Nem ment túl jól. Ezek után másra próbált gondolni. De semmi nem hatott, végül felült. És elindult. Meg kell beszélnie az aggodalmait Inuyashával.

            Naraku a palota egyik szobájában ült és nézte a függönyön át beáramló sápadt fényben keringő porszemeket. Az új tervét tökéletesítette. Valami még hiányzott belőle. Ami megadja az ellenségeinek a kegyelem döfést.

            De mindegy. Addig még sok ideje van. Sok mindent kell még megbeszélnie és egyeztetnie. Alapból nem rossz terv ez. Kicsit még csiszolatlan, de a gyémánt se tündököl, csak miután megcsiszolták.

            A folyosón könnyű léptek kopogtak. Már várta őket, elégedetten elmosolyodott. Így kell ezt. Ő parancsol a hangyák pedig szorgosan dolgoznak.  Az uruk parancsol nekik.

            Kanna hangtalanul felállt és kisétált a szobából. Tudta nincs már itt rá szükség. Innen a nővérére van bízva minden. A folyosón halkan köszöntek egymásnak, valamint a harmadik alaknak is.

-        Minden rendben ment Kagura? – kérdezte csendesen

-        Látod. – mosolyodott el gúnyosan a nő – mint a karikacsapás – a palotában sok inkarnáció volt. De csak ők ragaszkodtak egymáshoz. Mint a testvérek. A többiekből teljesen hiányzott a szeretett. Képtelenek voltak megtanulni.

-        Megsérültél?

-        Kicsit – a vállán apró vércsík futott a hátán keresztül le a derekáig – Túlélem.

-        Mindig ezt mondod.

-        Igaz. Ugye itt is minden rendben ment? – a harmadik alak türelmetlenül toporgott, de nem nagyon törődött vele.

-        Igen.

-        Naraku nem tett veled semmit? – a türelmetlen toporgást figyelmen kívül hagyta, ha nem foglalkozik vele majd csak abbahagyja. Általában ez bejött. Bár… Mindegy folytatja a beszélgetést tudnia kell, hogy jól van-e a húga.

-        Nem.

-        És dührohamot se kapott? Mint a múltkor,amikor nem azt mutattad neki amit látni akart? – na igen az csúnya esett volt. Ha Kagura nem lép közbe, a hisztérikáig feldühödött szellem megölte volna Kannát. Soha nem látott még férfit így tombolni, mint akit dobott a pasija. Nem mertek rákérdezni, hogy mi baja. Vállat vontak és igyekeztek elsiklani az esett fölött. De ez nem mindig ment. Volt, hogy maga Naraku hozta el, de azt soha nem mondta el, hogy mit látott ami ennyire ki tudta hozni a sodrából. Azóta se mondta el. De egyszer sor fog rá kerülni.

-         Nem.

-        Akkor jó – barátságos mosolyt villantott kikerülte a lányt és bement. A jövevénnyel együtt.

-        Megtaláltad Kagura? – kérdezte Naraku. A pávián álarc az egész arcát eltakarta, csak a gonosz mosolyát lehetett látni.

-        Meg. Elhoztam neked. –válaszolta a nő és utat engedett a mögötte álló alaknak.

-        Üdv… Már vártalak – köszönt Naraku. – Kikiyo.