26.  Fejezet:Lepkecsapda

            Napok teltek el feszült hangulatú meneteléssel. Kikiyo távoli búvóhelyet választott, ott várta, hogy Inuyasháék odaérjenek. Nem könnyítette meg a dolgukat, válogatott szörnyek próbálták megakadályozni őket, varázsokat kellett legyőzniük. Nem is tudta, hogy ezzel csak maga alatt vágta a fát, az akadályok leküzdése közben a két csapat hibátlanul megtanult együtt dolgozni, tökéletes összhang alakult ki közöttük.

-        Már nem vagyunk messze – nézett Inuyasha a lemenő naptól narancsos-pirosas színekben tündöklő égboltra.

-        De ma már nem érünk oda. Le kell táboroznunk –nézz hátra Sesshoumaru. A csapat emberrésze nagyon kimerült, csak Nisan folyamatos csacsogása tartja bennük a lelket. A lány látszólag elpusztíthatatlan. Még Inuyashánál is jobban bírja az iramot. Bármilyen kemény helyzetben is voltak, vidám és humoros megjegyzéseivel mindig visszaadta mindenki életkedvét. Elmosolyodott. Úgy gondolta meg sem érdemli a lányt.

-        Keh! Emberek nem bírnak semmit ki… Olyan nyápicok – húzza el a száját a hayanou.

-        Oh igen? – Kagome szeme villámokat szór – Akkor: FEKSZIK!!!!! – hatalmas dörrenés, Inuyasha centikre beleáll a földbe. Ami azt illeti talán ennyit nem érdemelt meg.

-        Íj, nem volt ez egy kicsit sok? – kérdezi aggódva Nisan.

-        Ugyenmár meg se kottyan neki – felel mosolyogva a miko.

-        É-értem. – a pilleszellem még komolyan aggódik. – biztos?

-        Igen – válaszol neki Miroku – Inuyasha erős, ha ez nem is látszik rajta.

-        Hélj! – eltompult nyögésként hangzik csak, a fiú szája tele földdel, fűvel. Rin őszintén nevet Nisan kezét szorongatva:

-        Inuyasha, te igazán nagyon vicces vagy! Viccesebb mint Jaken bácsi!!! – kacarássza a kislány.  

-        Na csüss… - szól rá elfojtott nevetés közbe Nisan.  – ne nevesd ki…

-        Ugyan már, egyszer túléli – mondja vigyorogva Sango.

-        Hát nem tudom… nagyot esett – szőke tincsei az arcába hullanak miközben leguggol a hayanou mellé. – még megsérül a feje vagy mit tudom én.

-        Akkor se lesz rosszabb mint most – pimaszkodik Miroku.

-        Áh, csak egyszer keljek fel innen!!! Kegyetlenül megbánjátok – fenyegetőzik a földbetiport.

-        Ugyan már öcsém, ne morogj – szól rá Sesshoumaru és nemes egyszerűséggel átlép felette.

            Pár perc múlva –kisebb nagyobb veszekedések árán végre találtak egy barlangot. Mindenki csendben letelepedett bent, örültek, hogy túl vannak egy újabb nehéz napon. Ám az örömük korai volt. Hatalmas szikla torlaszolta el hirtelen a bejáratott és Kikiyo hangja hallatszott mindenhonnan:

-        Csak beljebb és beljebb.