|
Suki no kyo XV.
Kurosawa-sama 2007.06.09. 19:54
15. fejezet
Aozora, a feketeözvegy
A felkelő nap varázsa sem tudott megnyugvást hozni egyeseknek a nyugati kastélyban. Hatsuyo alig tudta lehunyni a szemeit, annyira felkavarták az éjjel történtek. Odaadta magát egy erőszakos férfinak. Bár nem volt más választása, Sesshoumaru úgyis elvette volna, amit akar, de miután elmúlt a fájdalom, ő mégis átengedte magát az érzéseinek. Sesshoumaru az egyetlen értékét kapta meg, így már biztosan egy nem fogja feleségül venni egy rendes férfi. Ám Hatsuyonak nem egy rendes férfi kell, hanem Sesshoumaru, aki valószínűleg nem fog másként tekinteni rá soha, csak egy használati tárgyra. Abban reménykedett, hogy nem találja a férfit a lakosztályában, mikor megy takarítani. Nem bírt volna a szemébe nézni. Még nem. Túl friss az élmény. Egy biztos, közömbösséget fog színlelni Sesshoumaru iránt. Akárhogy is fáj. Többet nem magyarázkodik, ha nem hisz neki, magára vessen. Mélyet sóhajtott, majd elkezdett készülődni a munkához.
Sesshoumaru szintén nem aludt egy szemhunyásnyit sem. Egész éjjel az erkélyen ült, a holdat bámulva. Gondolatai zavarosak voltak. Érezte, hogy egy kissé elvetette a sulykot, de ezt a világ minden kincséért sem vallaná be senkinek. Talán ha úgy viselkedett volna, mint akkor a háznál, talán elérhette volna úgyis, amit akart. De most már nem lehet visszaforgatni az időt. Hatsuyohoz valahogy másképp viszonyult, mint a többi nőhöz. Azt se bánta volna, ha a lány reggel mellette ébred. Csak egy baj van… Hatsuyo inkább Katayamát részesítené a kegyeiben, cserébe az ő fejéért. Mert Katayama rendes férj lenne… Sesshoumaru elhúzta a száját. Egy biztos, többet egy ujjal sem nyúl Hatsuyohoz. Vigye csak Katayama! Nem… Azt azért mégsem… Katayama úgyis Harukot kedveli. Közönyös arccal nézte, ahogy a nap egyre fentebb emelkedik az égbolton, és narancsos fénycsíkjai már lassan arany színben pompáznak. A kastély is egyre lármásabb lett. Itt az ideje elhagyni a szobát, mielőtt Hatsuyo megérkezik. Méltóságteljesen felemelkedett a helyéről, és elhagyta a lakosztályát. Átment inkább a dolgozószobájába, ahol Jaken várta.
-Ohayou gozaimasu, Sesshoumaru-sama! Hogy aludtál?
Erre a kérdésre egy dühös morranás volt a válasz, és Jaken egy púppal lett gazdagabb.
Katayama csendben fogyasztotta a reggelijét, melyet Haruko hozott be neki. Haruko aggódva figyelte a férfit. Egy csészébe o-cha-t (tea) töltött neki, majd megkérdezte:
-Daijabou desu, ka? Katayama-chan? (jól vagy?)
A felelet egy biccentés volt, a férfi komoran folytatta az evést. Még mindig az előző éjjel járt a fejében. Halálosan féltékeny volt Sesshoumarura. Halálosan gyűlölte Hatsuyot. És szerette. Gyűlölte, mert a lány visszautasította őt, de egyben szerette is. Haruko kérdően nézett a férfi komoly arcába. Katayama ezt észre sem vette, annyira elmerült a gondolataiban.
-Katayama-san…
-Mit akarsz? –Katayama fel sem nézett a nőre.
-Miért vagy ilyen?
-Milyen? –Katayamát kezdték idegesíteni Haruko állandó kérdései.
-Ilyen komor… és elutasító… Azt hittem kedvelsz, és boldog vagy mellettem…
-Mi a fenét akarsz? –mordult fel a férfi. Sötét szemei vészjóslóan villantak. Haruko hátrahőkölt.
-M… még mindig a kudarcon emészted magad?
-„Kit érdekel az a sikertelen merénylet?” –kérdezte magától Katayama. –„Amit te rontottál el…” -még mindig villámló szemekkel tekintett Harukora. –Hagyjál már… -mondta végül, majd felemelkedett a helyéről, és az állványhoz ment, melyen a páncélzata pihent. Haruko szomorúan nézte, ahogy a szeretett férfi némán magára ölti vértjeit, és övébe fűzi a kardjait, majd elhagyja a szobát.
A nap már magasan járt, mikor egy nagyobb csapat bevonult a kastély kapuján. Elöl szamurájok vonultak, míg középen egy díszes gyaloghintót hoztak a hordárok. A gyaloghintó mellett egyszerű kimonóba öltözött nők lépdeltek. A sort szamurájok zárták. A kapu közelében lévő szolgák és alacsonyabb rangú szamurájok meghajolva álltak félre a menet útjából. A kertben egy idősödő démon állt a kíséretével. Ruházatából vélhetően egy főnemes volt. Mikor a menet odaért, a hordárok óvatosan letették a hintót a földre, és kinyitották az ajtaját. Egy gyönyörű démonnő szállt ki belőle. Mélybarna szemeit végigfutatta a kertben egyre gyülekező népen, majd méltóságteljesen és büszkén az idősödő démonhoz lépkedett. Mikor odaért, megállt és meghajolt. A férfi biccentett.
-Hát visszatértél… -szólalt meg a férfi.
-Chichiue… (apám) –mondta a nő. Aranybarna hullámos hajába belekapott a gyengéd szellő.
Katayama messziről figyelte a jelenetet. Ajkai alig észrevehető mosolyra húzódtak.
-„Pont a legjobbkor…” –sötét szemeivel, az apjával szemben álldogáló csodálatos nőt vizslatta. –„Örülök, hogy újra itt vagy…”
Hatsuyo már végzett Sesshoumaru szobájában, szerencsére a férfival nem találkozott. Elkomorodott a gondolatra, hogy a démon ágyában most a saját vérének a szagát érezte. De félretette minden bánatát, nem akarta, hogy mások lássák rajta, hogy valami nyomasztja. Miután mindent elrendezett, nehogy a kutyaszellem esetleg valami kifogást találjon a munkájában, kiment sétálni a kertbe. Meg akarta nézni, hogy mit csinál Yoko. A szolgák lakrészén végigmenvén azt vette észre, hogy a szolgálók rendkívül izgatottak. Egymást közt súgnak össze.
-Szerinted ki lesz a következő? –kérdezte vigyorogva az egyik lány a másikat.
-Ki tudja? –mosolyodott el a másik. –Talán Katayama-sama…
-Baka, Ume-chan! –nevetett fel Kameko.
Ők voltak, akik a fürdőházaknál összesúgtak Hatsuyo és Tatsuro mögött. Hatsuyo érdeklődve lépett oda hozzájuk.
-Mi történt? –szólította meg a két meglepett nőt. –Kiről beszéltek?
-Nahát az új lány… -méregette Kameko Hatsuyot. –Te nem is hallottad?
-Ugyan, mit? –felelte Hatsuyo.
-Visszatért. –jelentette ki Ume.
-Ki?
-Aozora-sama. –mondta Kameko.
-Ettől van mindenki ilyen izgalomban? –csodálkozott Hatsuyo.
-Már öt férjet temetett el. –magyarázta Ume, miközben Kameko bólogatott. –Most megint hazatért az apjához, Josuke-samához. Azt beszéltük Kameko-sannal, hogy ki lesz az új férje.
-Pontosan! –vágott közbe Kameko. –Annak a nőnek a világ minden kincse sem lenne elég, annyit költekezik.
-De az apja sem különb! –most Ume szólt közbe. –Tele van adóssággal, állandóan szerencsejátékozik. Tudod, több vagy kevesebb, páros vagy páratlan…
-Egyszer a kocka lesz a veszte. –állapította meg Kameko. –Aozora-samának pénzre lesz szüksége, hogy kifizesse apja és saját adósságait. A férjei pénzét már rég elköltötte…
-Akkor egy nagyon gazdag úrhoz kell feleségül mennie… -jegyezte meg Ume.
-Szerintem még maga Sesshoumaru-sama sem tudna lépést tartani Aozora-sama és az apja költekezésével.
-Lehet, hogy senki sem veszi el. –szólalt meg Hatsuyo. –Ha öt férj halt ki mellőle, és…
-Az ő külsejével! –nevetett fel Kameko. –Az nő gyönyörű, mintha egy kami lenne! Még Sesshoumaru-samát is meg tudná szerezni magának férjnek, akárcsak te!
-Nani? (mi?) –Hatsuyo szemei elkerekedtek. –Én és Sesshoumaru?
-Hai! –bólintott Kameko, miközben Ume sejtelmesen mosolygott. –Te is olyan vagy, mint egy földre szállt kami! Aozora ellen van esélyed…
-Úgy bizony! –helyeselt Ume. –Szerintem te vagy a nagyúr titkos szeretője, akihez kijárkált éjjelente…
-Most mennem kell… -mondta közömbösen Hatsuyo, majd otthagyta a két meglepődött lányt.
Aozora és Katayama a kertben sétálgattak. Kíséretüket elbocsátották, kettesben akartak maradni. A kikövezett ösvényen végigmentek, egészen egy tó partjáig. A tavon vízililiomok ringatóztak. A tó közepén egy cha no yu (teaszertartás) színhelyéül szolgáló ferde tetős ház állott. A házhoz egy fahíd vezetett. Átmentek a hídon, és megálltak a ház teraszán. Mindketten nekidőltek a fakorlátnak, és a tavat bámulták.
-Köszönöm, hogy segítettél, Katayama. –szólalt meg csilingelő hangján a nő.
-Mint mindig. –jegyezte meg Katayama tömören. –Gondolom már nagyon rossz volt férjed mellett, ne?
-Ogai-san jó ember volt, –folytatta Aozora, miközben dús, hullámos haját felkapta a szél. –de nem igazán volt képes…
-Apád mindig sosem a hozzád illő férfit választotta ki neked.
-Hai. Ogai-san sok pénzt adott apámnak kölcsön, de ő csak játszott. Mikor Ogai-san meg akarta ölni apámat a tartozásai miatt, apám, csakhogy kímélje az életét, nekiadott. Már nagyon untam azt a házasságot… -sóhajtott fel a nő.
-Most már újból szabad vagy. –nézett Katayama a nőre. –Az én segítségemmel.
-Pontosan. –bólintott Aozora. –Ideje, hogy ahhoz a férfihoz menjek hozzá, akit mindig is kedveltem.
-Sesshoumaru, ka? –vigyorodott el Katayama.
-Hai.
-Segítek neked. –mondta a tábornok. -Kifizetem apád tartozásait, így Sesshoumaru elé állhat. Ideje megmondani Josuke-samának, hogy kihez adjon téged hozzá.
-És mit vársz cserébe? –mosolygott sejtelmesen Aozora.
-Egy-két kellemes órát veled. –Katayama magához húzta a nőt, aki nem ellenkezett.
-Rendben van. –Aozora kecses ujjait végigfuttatta Katayama jóvágású arcán. –Már régen volt…
-Úgy bizony. –Katayama egy csókot lehelt Aozora telt ajkaira. –Nagyon rég…
-Hiányoztál Katayama-chan… -Aozora kihívóan nézett a tábornokra.
-Te is nekem… -válaszolta a férfi, miközben kissé eltolta magától a lányt. –Valamit el kell mondanom…
-Mit? –kérdezte Aozora.
-Van egy riválisod.
-Riválisom? –Aozora nem értette, miről beszél a férfi.
-Úgy bizony. –Katayama arca komoly volt. –Sesshoumaru megkedvelt egy nőt.
-Kit? –döbbent le a lány. Nem tudta volna elképzelni, hogy Sesshoumaru rajta kívül más nővel is gyengéd lenne.
-Úgy hívják, Setsuna no Hatsuyo. Ő Sesshoumaru személyes szolgája, és titkos szeretője. Ha nem cselekszünk hamar, még az is lehet, hogy feleségül veszi.
-Nani??? –Aozorával most megfordult a világ.
-Igazat mondtam. –bólintott Katayama. –Éjjelente találkozgattak, mikor felségárulással vádoltam meg Hatsuyot, így lett Sesshoumaru rabszolgája. Sesshoumaru haragszik a lányra, mert azt hiszi, hogy Hatsuyo elárulta őt, de tudom, hogy kedveli Hatsuyot.
-Már most gyűlölöm azt a nőt… -húzta össze szépen ívelt szemöldökeit Aozora.
-Nyugodj meg, segítek neked. –mondta Katayama. –Te leszel Nyugat úrnője, Hatsuyo pedig az enyém lesz.
-Te kedveled őt?
-Amióta megláttam. Azt akarom, hogy az enyém legyen. Örökre. Te pedig, boldogan élhetsz Sesshoumaruval. Így mindenkinek jó lesz.
-Sietnünk kell!
-Hai. –helyeselt Katayama. –Megyek és kifizetem apád adósságait, és beszélek vele. Aztán megkeressük Sesshoumarut. Ma este ünnepség lesz. Tatsuro-sant tábornokká nevezi ki Sesshoumaru. Az ünnepség megfelelő időpont arra, hogy Sesshoumaru bejelentse a házasságot. Ott láthatod Hatsuyot is. Ő fogja kiszolgálni Sesshoumarut. Ha minden jól sikerül, már ma este Sesshoumaru jegyese leszel.
-Menjünk. –mondta idegesen Aozora, majd visszamentek a kastélyba.
Már leszállt az este, mikor a kertben minden katona és nemes összegyűlt, hogy jelen legyenek Tatsuro kinevezésén. A szolgák távolról figyelték az eseményeket. A kertben két juharfa között egy emelvény volt felállítva, melyen szétnyitható alacsony székek sorakoztak. A kertben fáklyák és lampionok világítottak. A szamurájok két oldalt rendben sorakoztak, míg a kastély lakói csoportokba verődve beszélgettek. Hirtelen a tömeg szétnyílt, megérkezett Sesshoumaru és kísérete. Elöl ment Sesshoumaru, mellette Jaken próbálta tartani a tempót. Mögöttük lépdelt Katayama, Ryousei, Naganouri, Nakamaru, Tatsuro, Yasukazu, és a többi parancsnok. Mindenki mélyen meghajolt, és addig nem néztek fel, míg a főemberek el nem foglalták helyüket az emelvényen. Középen ült Sesshoumaru, egyenes tartással, szétvetetett lábakkal, míg tábornokai és parancsnokai kétoldalt ültek ugyanilyen tartásban. Tatsuro az emelvény előtt állt. Miután mindenki felnézett, Sesshoumaru felemelkedett a helyéről, és egy összehajtott papírral a kezében az emelvény szélére, Tatsuro elé.
-Azért gyűltünk össze, hogy Hamada no Tatsurot tábornokká léptessem elő, a harcokban véghezvitt kiemelkedő tetteiért. –fagyos hangja bejárta az egész kertet. Az összehajtott papírt átnyújtotta Tatsuronak, aki alázatosan meghajolt, és átvette azt. –Továbbá megduplázom eddigi jövedelmét, és vacsorát adok a tiszteletére.
-Domou, Sesshoumaru-sama! –köszönte meg Tatsuro a kinevezést.
Sesshoumaru egy fehér színű legyezőt húzott elő a vértjéből, szétnyitotta, és láthatóvá vált rajta a középen elhelyezkedő pirosra színezett kör. ( a japán zászló mintájára) A legyezőt vízszintesen tartva hármat suhintott vele. Erre a katonák egyszerre kiáltották háromszor Tatsuro nevét.
A Nyugati kastély nagytermében elkezdődött a vacsora. A négyzet alakú helyiségben az egyik falnál lévő emelvényen ült Sesshoumaru, míg mellette foglalt jobb oldalt Aozora, és baloldalt Jaken. Az emelvény körül a tábornokok és parancsnokok ültek, míg a nemesek és családjaik kétoldalt helyezkedtek el, a terem közepén utat hagyva, hogy a cselédek könnyebben járkálhassanak az ételekkel-italokkal. Már megkezdték kihordani az ételeket, ebben Hatsuyo is részt vett. Ő Sesshoumarunak szolgálta fel az étket. Erre az alkalomra a szolgáknak volt ünnepi egyenruhájuk. Világoskék kimonó, egy sötétkék obival megkötve. Hatsuyonak ez a kimonó remekül állt. A férfiak meg is nézték titokban. De nemcsak ők… Aozorának is szemet szúrt a feltűnő szépségű cseléd. Most már biztos volt benne, hogy Hatsuyoval áll szemben. Irigykedve mérte végig az emelvényhez közeledő nőt. Hatsuyo is csodálkozva figyelte a Sesshoumaru mellett helyet foglaló démonnőt. Igazuk volt Kamekoéknak, az a nő tényleg olyan, mint egy megtestesült kami. Gyönyörű arc, mélykék szemek, hosszú, aranybarna, hullámos haja díszes hajtűkkel van feltűzdelve, ám néhány, hosszú tincs szabadon hullott alá. Hatsuyo, ahogy elnézte a nőt, selyemkimonójáért egy falut is meg lehetett volna venni. De miért ül Sesshoumaru mellett? Már ki is nézte magának Sesshoumarut? Igen sok tartozásuk lehet, hogyha Nyugat urára van szüksége. Lehet, hogy csak meg akarja környékezni Sesshoumarut. Hatsuyo ezzel nyugtatta magát, majd mikor az emelvényhez ért meghajolt. Amennyire tudta, kerülte Sesshoumaru tekintetét, ezzel Sesshoumaru is így volt. Közömbös tekintettel nézett át a lányon. Sesshoumaru nem bánta meg, hogy beleegyezett Josuke-sama és Katayama kérésére, hogy elvegye Aozorát. Talán majd régi kedvese kigyógyítja ebből a hóbortból, melyet Hatsuyo iránt érez. Ráadásul ez lesz a legjobb bosszú Hatsuyo ellen, aki megveti őt. Majd mehet Katayamához, ha akar. Csakhogy Katayama Harukot kedveli. Hatsuyo lette a tálcát Sesshoumaru elé, az alacsony asztalkára, majd megfogta a sakes korsót, hogy töltsön a férfinak, de a mellette ülő nő hirtelen megszólalt:
-Hagyd csak. Majd én.
-Hai. Wakatta. (igen, értettem) –bólintott Hatsuyo, majd meghajolt, és elindult kifelé a teremből.
Sesshoumaru elérkezettnek látta az időt, hogy elmondja a vendégeknek, hogy mik a szándékai. Azt akarta, hogy Hatsuyo is hallja. Azok után, amit hajnalban a fejéhez vágott a lány… Vele, a Nagy Sesshoumaruval nem beszélhet így senki. Felemelte jobb kezét, csendre intve a vendégsereget. Erre csend lett a teremben, és mindenki a nagyúr felé fordult. Hatsuyo a tolóajtó előtt figyelte az eseményeket. Rosszat sejtett…
-Vendégeim! –járta át a termet Sesshoumaru fagyos hangja. –Bejelenteni valóm van! Hamarosan megnősülök. Bemutatom leendő feleségemet: Fujikage no Aozorát!
Folyt. Köv.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
