A végső harc és a folytatás

By: Sasuke

Chapter5:

Nyugalom

Végre! Eljött a várva várt pillanat. Megkerült az ékkő összes darabja. Már csak használni kellett… De mire? Ezen még senki sem gondolkodott igazán… Vagy mégis?

-         Eltűnt! Eltűnt a tenyeremben lévő lyuk! – örvendezett Miroku.

A csata és az azt követő események hevében észre sem vette a történteket. Sango megfogta Miroku és Kohaku kezét, úgy ballagtak tovább Kaede anyó háza felé. Kagome csak mosolygott…

- Na a végén még ők is bemerik vallani az érzéseiket, mint Inuyasha… - gondolta magában.

A félszellem most hallgatásba burkolózott, közben a szeme sarkából figyelte Kagomét.

- Úgy tűnik nem is akar beszélni a továbbiakról… hogy mi lesz ha egybeforr az ékkő… Szerintem tudja, hogy én mit szeretnék. Vagy nem? – tépelődött magában a hanyou.

Nemsokára odaértek Kaede anyó házához. A csatától egészen kimerültek. Letelepedtek a tűz köré, és némán örültek, hogy végre megszabadultak attól a gonosz árnytól…

-         Kagome! Öhm… kijönnél… izé… velem egy percre? – kérdezte félénken Inuyasha.

-         Persze… de…

-         Jó, akkor nem kell!

-         Ugyan már te buta! Kagome biztosan csak meglepődött azon, hogy kettesben szeretnél vele beszélni… - mosolygott Miroku.

-         Na, menjetek csak! Addig ti meg elmesélhetitek nekem a csatátok történetét. – mondta Kaede.

Inuyasha és Kagome kimentek a házból. Langyos szellő simogatta az arcukat, a csillagok szelíden ragyogtak fölöttük…

-         Ez olyan romantikus… - gondolta a lány, és gyorsan elfordította a fejét, mert érezte, hogy elpirult.

-         Mi a baj Kagome?

-         Öhm… Semmi…

Letelepedtek a Szent Fa alá, és úgy nézték a csillagokat. Kagome előhalászta az ékkőszilánkokat a zsebéből, és majdnem felkiáltott meglepetésében.

-         Inuyasha! Az ékkő… egybeforrt…

-         Értem. Erről is szerettem volna veled beszélgetni.

Kagome meglepődött, hogy milyen más most a hanyou… Nem volt mogorva és sértő, kellemes, lágy hangon szólította meg a lányt, aki nagyon zavarban érezte magát…

-         Szeretlek! – suttogta Inuyasha. Közelebb ült Kagoméhoz és átölelte.

A lány összerezzent…

-         Jó, nem akartalak megijeszteni… Ha akarod, távolabb húzódom tőled… Csak gondoltam hűvös is van már… Nehogy megfázz. Nem szeretném, ha beteg lennél…

-         Nem, nem ijedtem meg, csak furcsa, hogy ilyennek látlak. Még mindig nem hiszem el, hogy engem választottál Kikiyou helyett…

-         Nem érted, hogy téged szeretlek? Bemerem vallani bárki előtt, nem csak kettesben! SZERETLEK KAGOME!!!- kiabálta Inuyasha.

Megint elcsattant köztük egy csók, ami édesebb volt bárminél. Ilyen nyugodtak még soha nem voltak. Végre túl voltak a nagy csatán, és már csak egymásra kellett koncentrálniuk. Sokáig nézegették még az eget, de elnyomta őket az álom. Inuyasha betakarta Kagomét a kimonója felső részével, és még egyszer megcsókolta. Reggel egymás karjában ébredtek. Inuyasha sokat gondolkodott éjszaka az ékkő felhasználásáról…

-         Kagome! Igazából az ékkőről szerettem volna beszélni veled.

-         Tudom… - sóhajtott fáradtan a lány – végre egészen szellemmé változhatsz.

-         De… én… nem akarok szellem lenni…

-         Tessék???

-         Én… emberré akarok változni. Melletted akarok lenni életünk végéig!

-         Igazán… megtennéd …értem? – Kagoménak elcsuklott a hangja.

-         Igen. De nehogy elkezd sírni… Még örömödben sem. Boldognak szeretnélek látni.

-         Én mindig boldog vagyok, ha melletted lehetek.

-         Akkor jó. Remélem ez mindig így lesz majd.

Újabb csók következett, majd lassan elindultak vissza a házhoz. Nagyon boldogok voltak mindketten. Csak még azt nem tudták, hogy milyen meglepetés éri őket aznap…

Folytatása következik!