Szépia színű emlékek I/2.
ivicicamica 2007.07.27. 11:06
2. Fejezet: Toguro
Másnap reggel Genkai a teraszon ült. A dobozzal néztek farkasszemet. Sejtette, hogy ez a helyzet még sokszor meg fog ismétlődni.
Nyugalom volt szellő se rezdült. A nap sápadtan fénylett a felhők mögül. Ideális fényképészidő volt. Fényképről jutott eszébe, a dobozra nézett, túl kéne lenni, az aktuális emlékezésen.
Tudta hiába halogatja, úgyis utoléri. Reszketeg kézzel kinyitotta. A megsárgult papírlapok közé nyúlt. Szépia színű emlékek. Találomra kivette az egyik képet. Még nem fordította meg. Igyekezett felkészülni a rá váróra. Csend nehezedett rá, csak az óra ketyegett mély hangján mutatva a másodpercek múlását.
· Előbb- utóbb meg kell fordítanom-sóhajtott a nő és farkasszemet nézett a kép hátulján lévő maszatolt felirattal, az írás már olvashatatlan volt. Megfordította a fényképet és hosszan nézte a rajta álló két alakot:
Genkai unott arccal ment az edzésre. A szokott feladatok, mind-mind Sasukéval gyakorolva, semmi kihívás nincs benne, a viadal előtt úgyis úgy vigyázz rá, mint valami hímes tojásra. Nem értette miért van ez, de nem volt türelme ellen szegülni.
Egyenletes léptekkel haladt, nem is figyelt a körülötte nyüzsgő tömegre. Nem szeretett ennyi ember között lenni, pláne ha ilyen romlott volt a lelkük. A drogok, az ital, a cigaretta, élve ölték magukat. Nem tetszett ez neki, de ha ők ettől boldogok szívük joga. Baromság az egész, de hát, akinek van füle hallja, akinek nincs az csinálja, ettől többnek érzi magát. Csak miért?
Ilyeneken gondolkodott miközben besétált a nagy fakapun. Faragott sárkányok méregették mindenhonnan, vészjóslón bajt ígérve. Teljes nyugalommal sétált el köztük, megszokta már. Félretolta a papírajtót, és belépett a templomba. Sokan meghajtották felé magukat. Itt szerették. Ő is szerette az itteni embereket, a nyugalmat, a csendet, a békességet.
· Sasuke már vár. Be akar neked mutatni valakit – mosolygott rá az egyik papnő.
· Micsoda? Bemutatni valakit? –kérdezett vissza Genkai.
· Bizony. Ja és ha neked nem tetszik légyszí hozzám irányísd! Ilyen pasi… nem terem minden bokorban. Szóval. Kérlek.
· Aha…-felelte tétován a lány. Nem lelkesedett az ötletért, de ezt nem mutatta ki. Tudta a mestere jót akar neki. Szótlanul benyitott a gyakorlóterembe – Sensei!(mester)- szólt a lány és meghajtotta magát. – Ki ez a férfi?
· Áh, Genkai. Már vártalak. Be akarom mutatni az új csapattársadat. Toguro. Na mit szólsz hozzá?- nézett a férfira Sasuke. Toguro magas jó kiállású fiatal tizenkilenc év körüli férfi volt. Már messziről sütött róla, hogy jó harcos, de nem nézett ki fölényesnek. Finoman kisportolt alakja volt és napbarnított bőre. Tekintete arról árulkodott, hogy jó ember. Még ha kicsit furcsa szabályokat is állított fel magának.
· Egy gyereklány. Elég erős?- látszott rajta, hogy kételkedik Genkai képességeiben.
· Eléggé, túlságosan is. – felelte a sensei. A két tanítvány némán méregette egymást. A csend feszült volt. Szikrázott köztük a levegő.
Nem szóltak egy szót sem. Szavak nélkül is megértették a másikat. Furcsa összhang volt már most közöttük. Egyszerre rebbent a szemük, egyszerre mozdultak meg, nyitották szóra a szájukat vagy éppen csukták be.
Sasuke csak elégedetten mosolygott. Tetszett neki, amit látott. Erre számított, de félt, hogy ellentétesen fog elsülni a dolog. De ennek már nem volt jelentősége. Fő, hogy most békesség van. A fiatalokra nézz. Magában gondolta. hogy ezek között még lesz valami, több dolguk van egymással, mint versenypartnernek lenni, hogy jó vagy rossz irányba fog billenni a kapcsolat azt nem tudta, csak azt, hogy változni fog. A szemükbe volt írva.
Inkább elrakta a képet. Ma már nem akart több emléket felidézni, sok volt ez egy napra, a soknál is több. Nem tudott mit kezdeni az érzéseivel. Pláne hogy már a tárgyuk nem is létezett. A pokol legsötétebb részén szenvedett az idők végezetéig. És tovább.
|