A végső harc és a folytatás

By: Sasuke

Chapter7:

Midoriko barlangja

Elindultak a barlang felé. Útközben egyszer csak Inuyasha hirtelen a nyakához csapott…

-         Miouga! Heh, gondoltam, hogy csak most jelensz meg, amikor már nyugalom van…

-         Ugyan már Inuyasha úrfi! Én addig csak egy kis kutatómunkát végeztem…

-         Na peeeerszeee… Én is ezt mondanám… Miért nem mered bevallani, hogy félős vagy? Legalább is eddig biztosan az voltál, de persze már nincs mitől tartani…

Miouga zavartan hallgatott…

-         De miért csaptál le úrfi? Neked olyan finom a véred…Talán Kagome kisasszony megengedi nekem…

És már ugrott is Kagome felé, aki röptében összecsapta a két tenyerével… Miouga úgy szállt le a földre, mint egy darabka papír…

-         Ez nem ééér! – siránkozott a bolha.

-         Sango! Miért kell nekünk a barlangba menni? Naraku is tudta használni az ékkődarabot…

-         Azért kell idejönnünk, mert ha át akartok változni, az csak itt lehetséges. Itt kezdődött minden. Mondjuk szerintem lesz még részünk meglepetésben…

-         Ezt meg hogy érted?

-         Nem tudom… Csak olyan furcsa érzésem van…

Miouga csodák-csodája, ott maradt velük… Valószínűleg nem leselkedett rájuk veszély… Odaértek a barlang bejáratához. Most nem volt semmilyen erőtér a bejárat előtt. A csapat bevonult, s megint elébük tárult a halott szellemek maradványai, és Midoriko. A Shikon no Tama ragyogni kezdett Kagome nyakában, fényesebben, mint valaha. Egyszer csak azt vették észre, hogy Midoriko életre kelt!

-         Üdv néktek! Látom sikerrel jártatok és az ékkő ismét teljes. Ennyi tiszta lélekkel még soha nem találkoztam, mint amilyenek ti vagytok…Mi a célotok az ékkővel? Azt tudom, hogy nem gonosz célra fogjátok felhasználni… Ne is mondjatok semmit… Belelátok a szívetekbe. Szeretnétek emberré válni igaz? – fordult Inuyasha és Shippou felé.

-         Igen.

-         És szeretnétek visszatérni a modern világba.

-         Igen. – válaszolták megrökönyödve.

-         Most ti rendelkeztek az ékkő hatalmával, tehát nem csak egy kívánságot tud teljesíteni. Annyit tudnotok kell még, hogy ha most távoztok ebből a világból, többé már nem térhettek vissza! A szellemek és emberek háborújának vége. Nincs itt már több dolgotok. Szellemirtó! Ti sem térhettek vissza később a szerzetessel, ha esetleg meggondoljátok magatokat. Kagome és Inuyasha összenéztek, majd Mirokuékat kezdték bámulni.

-         Ti is jöttök velünk? – kérdezték egyszerre.

-         Hát… igen… úgy gondoltuk, hogy eléggé összeszokott csapat a miénk és nem kéne szétválnunk…

-         Szerintem ez így nagyon jó! – örvendezett Kagome.

-         Na jó, legyen… De aztán rendesen viselkedjetek nekem odaát! – morgolódott a hanyou…

-         Az utolsó szóra ért oda Kouga, Ayame, Sesshoumaru, Kagura, Yaken és Rhin.

Ezen letaglóztak mindannyian…

-         Mi is veletek tartunk! – jelentették ki.

-         Na azt már nem! Még a jövőben is Kagome körül akarsz legyeskedni te rühes dög? – háborodott fel az, aki mindig szokott…

-         Én már rájöttem, hogy Ayamét szeretem. Mi is szeretnénk emberré változni, ha lehetséges! Igaz Sesshoumaru? – és megeresztett egy kaján mosolyt az említett felé…

-         Öhm… ööö…  hát… igen… - Sesshoumaru tőle szokatlan módon zavarban volt, sőt még el is pirult egy kicsit…

Ezen jót mosolygott a társaság, persze csak úgy, hogy Inuyasha bátyja ne vegye észre a dolgot… annyira…

-         Átváltoztatok mindenkit az ékkő segítségével, aztán hazamehettek Kagome világába. Felkészültetek?

-         Várjunk egy kicsit! – szólt közbe Sesshoumaru.

-         Mire várjunk még??!? – csattant fel az öccse.

-         Nem gondolod, hogy el kellene még búcsúznunk valakiktől?

-         ??? – a hanyou értetlenül nézett.

-         Elviszlek titeket oda, de nem időzhettek sokáig. – szólt Midoriko.

Egyszerre furcsa érzés járta át a kis csapatot. Testük felemelkedett, és belerobbant a színek és hangok örvénylő forgatagába…

Folytatása következik!