Új kaland, új erő, nagyobb szerelem V.

V. fejezet

A visszatérés

Mindjárt a kútnál egy csata látványa terült eléjük, és az ájultan fekvő Miroku és Sango.
–Itt meg mi történt!?-kérdezte Kagome, aki már azonnal futott a sebesültekhez.
–Nem tudom, de ha megtalálom azt, aki ezt tette, megölöm! Esküszöm!-szólt a hanyou.
–Van egy olyan érzésem, hogy nem kell majd keresnünk…
-Sango!
-Jól vagyok Kagome. Menj, nézd meg Mirokut!
Ezzel a lány odafutott a másik fiú mellé, és lassan elkezdte ébresztgetni, amikor egy kéz a hátsó fertályához ért, és megsimogatta. Ezután hallatszott egy jól ismert CSATT!, aztán a lány dühösen a többiekhez szólt:
-Miroku is jól van!!!
–Értjük.-sóhajtotta egyszerre a szellemirtó és a hanyou.
–De hát, mi történt itt?-tette fel a kérdést újra a miko.
–Várj, elmesélem…-szólt a szerzetes, és már kezdte is a történetet.
–Miután felkeltünk, utána kb. egy órával feltűnt egy öreg hölgy, mikor mi éppen pakolásztunk.
–Jó reggelt, anyó!
–Nektek is gyermekeim!
–Mi járatban erre egyedül, anyó! Még megtámadhatnak a szellemek!
–Engem nem… még a közelembe se mernek jönni.
Erre mindannyian gyanakodni kezdtünk, hogy ezzel az anyóval valami nagyon nincs rendjén. Utána ezt kérdezte:
-Hol van az a miko, aki a Négy Lélek Szent Égkövét hordozza?
–Ki az? Mi nem ismerjük. Még csak nem is láttuk.
–Hazudsz, szerzetes létedre…
-Nem hazudok…
-De igen…
Ezzel egy nagy erejű széllökést küldött felém úgy, hogy csak meglengette a kezét, én meg erre nekirepültem egy fának. Így találtatok rám. Sango, utána mi történt? Még én sem tudom.
-Megkérdeztem tőle, hogy ki is ő valójában:
-Ki vagy te valójában anyó?
–A Természet Istennője.
–Ki?
–Jól hallottad… de, nekem már nincs sok időm hátra… át kell adnom az erőmet a kiválasztottnak különben… különben az ismert világnak VÉGE! Keressétek meg a Természet Jóslatát…
Elkezdett köhögni, és összeesett. Én kaptam az alkalmon, mivel ha tényleg igazat mond, akkor, nagyon-nagy ereje van. Megtámadtam, ám én is ugyanúgy végeztem, mint Miroku. Így találtatok ránk.
Ekkor meglepő dolog történt…
-Ő nem gonosz… szegény Zakuro… őt nem bánthatjuk… ő nem gonosz… már nincs sok ideje hátra…-Kagome száját e rejtélyes szavak hagyták el.
–Kagome, jól vagy?-kérdezte a félszellem.
–Igen, köszönöm Inuyasha! Menjünk Kaedéhez, ő majd odaadja a jóslatot!-ezzel már indult is, de Inuyasha a kezénél fogva visszarántotta.
–Honnan tudod te ezeket?
–Jó kérdés. Egyszerűen egy megérzés volt.
–De tudtad a nevét!
–Nagyon erős megérzés lehetett.-jegyezte meg Sango.
–Inuyasha kérlek, bízz bennem. Tudom. Nem tudom honnan, de tudom. Úgy érzem, mintha őt ismerném. Induljunk Kaedéhez! Ha nincs igazam, ő majd megmondja! Kérlek!-ezzel megcsókolta a hanyout, mire Miroku és Sango majdnem hanyattdobták magukat.
–Miért van az, hogy ezzel mindig meg tudsz győzni?
–Mert szeretsz.
–Rendben, akkor menjünk.
Elindultak Kaede kunyhója felé. Az asszony a kertben öntözte a rizst, amikor meglátta a fiatalokat, amint integettek neki, hogy menjen oda. Felállt, és a háza felé vette az irányt. Ott Kagome kezdte a beszélgetést:
-Kaede anyó! Mit tudsz a Természet Istennőjéről és a Természet Jóslatáról?
–Ti honnan tudtok erről?
-Volt egy kisebb nézeteltérésünk, amikor megkérdezte valami Zakuro, hogy hol van az égkő hordozója.
–Értem. Nos, akkor gyertek velem! Mutatnom kell nektek valamit…