VII. fejezet

A tal�lkoz�s

-Szervusz, te korcs!-sz�lt a nagyhiszem�.
–Ne merj �gy nevezni, te szem�t �llat!-ezzel a hanyou m�r h�zta el� a h�vely�b�l a Tessaig�t.
–Tedd el a kardodat, nem harcolni j�ttem!
–Hanem akkor mi�rt h�borgatsz minket?
–A l�ny�rt j�ttem. Gondoltam, elviszem, �gy is olyan sokat jelent neked!-Kagom�ra mutatott.
–�t azt�n nem kapod meg! Fuss, Kagome!
�m, ekkor Kagome k�zbel�pett.
–Nem. Nem futok el.-ezzel d�h�s, �m kif�rk�szhetetlen arccal, v�szesen k�zel l�pett Sesshomaruhoz.
–Engem akarsz? Akkor a t�bbieket hagyd b�k�n.
–Abban mi j� lenne?
-Te szem�t. Hogy lehetsz ilyen �rz�ketlen?
–Kagome, menj onnan! Megbolondult�l?!-k�rdezte fejvesztve Inuyasha.
–Nem. �pp ellenkez�leg. Tudom, hogy mit csin�lok.
–Mit k�pzelsz magadr�l, te sz�nalmas haland�? Hogy legy�zhetsz engem?
–Igen. Most annyira vagyok er�s, hogy meg tudjalak �lni. Ami m�g nagyon kev�s. De hamarosan annyira er�s leszek, hogy m�g Narakut is k�nny�szerrel meg fogom �lni. Egy olyan kis bolhazs�k mint te, nem �llhat az utamba. K�l�nben t�vedsz. Egy�ltal�n nem vagyok �tlagos.
Sesshomaru sz�hoz sem jutott.
„Hogy besz�lhet valaki �gy a nagy Sesshomaru Nagy�rral? Ezt nem hagyom annyiban! De hogy �rtette azt, hogy m�g nem el�g er�s? V�rjunk csak! Ez nekem ismer�s: a viselked�s, az elhat�rozotts�g, �s a n�vekv� er�… igen, a Term�szet J�slata! Ezek szerint…”
-Te lenn�l az �j Term�szet Istenn�je?
–Tal�lt, s�llyedt, Sesshomaru! �gy hogy melegen aj�nlom, hogy menj el innen, k�l�nben olyat teszek, amit m�g �n is megb�nhatok.
A szellemnek in�ba sz�llt a b�tors�ga, �s elmenek�lt. �tk�zben ezek a gondolatok sz�lling�ztak a fej�ben:
”A fen�be is, � egy istenn�! Egy istenn�vel pedig nem harcolhatok, mert egy pillanat alatt kett�v�gja a fejemet. Nem lesz ez �gy j�!”
 Ezalatt a “majdnem” csata helysz�n�n:
-Kagome…-sz�lt a meglepet�st�l f�ldbe gy�kerezve Inuyasha.
–Semmi baj. J�l vagyok.
De miut�n mindenki �gy n�zett r�, mintha tollas lett volna a h�ta, elmagyar�zta nekik a helyzetet.
–Csak �gy tettem, mintha m�r megkaptam volna az er�met. Egyszer� logika. A viselked�semmel megt�vesztettem.
–����… �n m�r �rtem.-sz�lt Miroku.
–�n meg m�g mindig nem!-h�borgott Inuyasha.
–Pedig pofon egyszer�! Most m�r �n is �rtem!-hangzott Sang�t�l a v�lasz.
–�n meg m�g mindig nem �rtem! Hogy merted kock�ztatni az �letedet? �s ha nem j�tt volna be, �s meg�lt volna?
–De nem �lt meg.
–�s ha meg�lt volna?
–�n b�ztam magamban, de �gy l�tszik, t�led ezt nem v�rhatom el!-ezzel s�rva fakadt, �s elrohant.
–H�t ezt j�l megcsin�ltad, te fafej�!-kiab�lta le a fi� fej�t Sango.
–Ne �v�lt�zz velem!
–�s mi lesz, hogyha Sesshomaru r�tal�l, �s megt�madja? Az a te lelkeden fog sz�radni! Arr�l nem is besz�lve, hogy lehet, hogy most t�rted �ssze neki a sz�v�t! Te fafej�! Azonnal menj ut�na!
Inuyasha a l�ny d�h�s tekintet�t l�tva, jobbnak l�tta nem m�g jobban belekeveredni a vit�ba, ez�rt ink�bb elindult a l�ny ut�n. Egy �ra m�lva visszat�rt Kaede any� kunyh�j�hoz, �s bejelentette, hogy nem tal�lja.
–Mintha a f�ld nyelte volna el!-kiab�lta.
–Ne is kelljen mondanom, hogy ez m�g mindig a te hib�d!-mondta b�lcsen Miroku.
–Elhallgass, te n�cs�b�sz!
-Fejezz�tek be a veszeked�st!-sz�lt Sango.-Ink�bb menj�nk, �s keress�k meg egy�tt!
–Rendben, induljunk!-l�tta be v�gre a dolgot Inuyasha.
D�l-kelet fel� vett�k az ir�nyt, ahol Inuyasha Kagome illat�t �rezte. V�gre megtal�lt�k a l�nyt… �m nem volt egyed�l… vele volt Zakuro is.