X. fejezet

Kettesben; Az ígéret

-Kérlek, gyere el velem az én világomba!
–Csak ennyi? De miért? Hiszen nemrég mentünk át!
–Mert szeretnék veled kettesben tölteni egy estét. Senki se lesz otthon 2 napig. Ezt anya azelőtt mondta nekem, mielőtt legutóbb visszajöttünk volna.
–Ez esetben, rendben.-elmosolyodott, majd az ölébe ültette a lányt, és szorosan átkarolta.-És mit fogunk csinálni kettesben?-kérdezte.
–Azt majd meglátod!-és megcsókolta a fiút, majd leterítette a földre. Hangosan nevettek és boldogok voltak.
A “furcsa” hangokat hallva, Miroku és Sango benyitottak.
–Mi folyik itt?-kérdezték egyszerre.
De amint meglátták, hogy Inuyasha és Kagome a földön csókolóznak, rájöttek.
–Öööö… sziasztok!-mondta zavartan Kagome, miközben felhúzta felsője pántját.
–Akkor… mi most megyünk!-mondta Sango.
–Sziasztok!-köszönt el Inuyasha.
Tíz perc múlva Kagome Sangot kereste.
–Sango!
–Kagome! Mi a baj?
–Á, semmi, csak beszélni szeretnék veled. Négyszemközt.-mondta, és közbe Mirokura nézett.
–Értem, hölgyeim! Akkor én megyek is.
–Ne, Miroku maradj! Mi elmegyünk Sangóval fürdeni. Te maradj itt! Különben…
-Jó, jó, értem a célzást!
–Nos, akkor menjünk!-szólt Sango.
Mikor odaértek a folyóhoz levetkőztek, majd belevetették magukat a meleg vízbe.
–Szóval… szeretnék Inuyashával kettesben tölteni egy estét… úgy gondoltam, mindenféle finomságot készítek… és utána…
-Jó, értem a célzást!
–Csak ezt akartam mondani. Rendben? Holnap délelőtt érünk haza. Szeretném, ha elmondanád Mirokunak, de azt a részt, légy szíves hagyd ki!
–Oké! És szereted?
–Igen! Igazából miatta vettem fel az új erőmet. Szégyelltem, hogy mindig bajba kerülök, és hogy neki kell mindig megmentenie. Na és persze nektek. Szeretném, ha ez a továbbiakban nem így lenne! De most menjünk, mert a fiúk már biztos aggódnak!
Ezzel kiszálltak a vízből, és Sango meglepetten vett észre valami:
-Megölöm ezt a Mirokut! Bevizezte a ruháinkat!
–Semmi gond!
Kagome széttárta tenyerét, és abból meleg levegő tört elő, ami megszárította a ruhákat. Visszaindultak. Amikor odaértek, Inuyasha már pont indult megkeresni őket, mivel neki senki  nem szólt egy szót sem. Mikor észrevette őket, így szólt:
-Hol a frászban voltatok?! Azt hittem, elrabolt titeket egy szellem!-azzal elkezdett Kagome körül sürgölődni, hogy ellenőrizze, kedvese minden porcikája rendben van e.
–Nyugodj meg, Inuyasha! Nincsen semmi bajunk! De nekünk mennünk kell valahová, igaz?-ezzel megfogta a fiú kezét, és egy ismerős útvonalon keresztül elkezdte hurcolni.
Nemsokára a hanyout már nem kellet húzni, ment magától is.
–Elmondom a ma esti tervet! Bemegyünk, én megfőzöm a vacsorát, amíg te átöltözöl, utána én is átöltözök, megvacsorázunk, és utána…-megcsókolta a fiút.
–Értem…-válaszolta, és a két fiatal ajka újból összeforrt.
Átértek a Csontok Kútján. Bementek a házba, és minden úgy alakult, mint ahogy eltervezték. Készen lett a vacsora.
–Inuyasha jöhetsz!
–Mond meg nekem, miért kell megint ezt felvennem?!-kérdezte a csokornyakkendőjével küszködő Inuyasha.
–A hangulat kedvéért.-odament a fiúhoz és megkötötte a nyakkendőjét.
–Akkor te miért nem vagy ilyen ruhába?!
–Ha csak ez kell neked.-ezzel a kezét feje fölé emelte, körkörös mozdulatokat írt le vele, és egy gyönyörű fekete, csillogó, nagyon kivágott egyrészes szoknya termett rajta.
A hanyou szóhoz sem jutott, csak tátott szájjal bámulta szerelmét, aki addigra már megterített. Végül magához tért, odament a lány előtt lévő székhez és kihúzta. Úgy viselkedett, mint aki hozzá van szokva az ilyesmihez. (Mivel Kagome nagyapja a bankett estéjén megtanította neki.)
–Köszönöm!-mondta az istennő, ezzel leült az asztalhoz, aminél már Inuyasha is ott volt.
Kimerítette a fiúnak az előételt, amit ő saját kezűleg főzött, ami eredeti Japán étel volt. Az egész vacsorát átbeszélgették, míg meg nem ették, amit Kagome főzött. A hanyou már nem bírta tovább, odafutott a lányhoz, akit az ölébe kapott, és aki mindeközben nagyon boldog volt, mert sok idő kellett ahhoz, hogy Inuyasha is annyira szeresse őt, mint amennyire ő szerette a hanyout. Megtörtént az, amire mindkettejük teste és lelke már oly régóta várt. Testük egybeforrt. Ahogy minél följebb mentek a csúcsot jelképező létrán, annál jobban megismerték kedvesük minden egyes porcikáját, amíg a létra tetejére értek. Egymás karjaiban aludtak el. Reggel mindketten egyszerre keltek fel, és mindketten csókkal köszöntötték a másikat. Felkeltek, felöltöztek, ami persze Kagoménak csak egy kézlendítésébe került. Elvégezték mindazon dolgokat, amiket egy átlagos ember is csinál minden reggel. Csak hogy ők egyáltalán nem voltak átlagosak. Mielőtt elindultak volna, Kagome így szólt a fiúhoz, akinek még mindig fülig ért a szája a boldogságtól, ellentétben a lányéval.
–Inuyasha!
–Mi az, kedvesem?-észrevette a lány szomorú arcát, odament hozzá, hátulról átölelte.-Talán igazad van, nem kellett volna ilyen hamar…
-Nem, nem ezt akartam mondani, és csak hogy tudd, nagyon jó volt veled.-ezzel egy kis mosolyt erőltetett a szájára.
–Akkor mi a baj?
–Baj? Nincsen semmi baj, csak…
-Csak?
–Csak meg kell ígérned nekem egy dolgot. Ígérd meg, nem fogsz ellenkezni a döntésem ellen, kérlek!
–Halljuk, essünk túl rajta!
–Most már kiismertem az erőmet, és arra jutottam, hogy… ígérd meg, hogy a következő hét szellemmel csakis én, egyedül bánok el! Kérlek, szeretném megtudni, mégis mekkora erőm van!
–Mi?!-a fiú elengedte a lányt, és eléugrott.-Nem csinálhatsz ilyen őrültséget!
–Ez nem őrültség! Ígérd meg! Bármi is történjék velünk, ígérd meg!
–De…
-Ígérd meg!
–Rendben!-adta be végre a hanyou a derekát.-De miért pont hét?
–Mert hét erőt kaptam. Energia, Víz, Tűz, Föld, Levegő, Jing, Jang.-de az istennő is észrevette a párja arcára kiült aggódást.-Kérlek, ne szomorkodj, ez nem a világ vége! Mosolyogj, és csak akkor gondolj erre, mikor eljön az ideje. Ezzel mosolyt erőltetett Inuyasha arcára.
–Jó, induljunk!-mondta vidáman, megfogta a lány kezét, és átmentek a kúton.