Harc a szerelemért X.
Kici 2007.08.28. 20:02
10. fejezet: Végleges döntés
(Saját magam költöttem)
Minden egyes könnycsepp, amit érted hullattam, tud meg azért tettem, mert nagyon szeretlek. Ez az érzés agyon erőt arra, hogy ne feled ezeket, a szavakat. Bíz bennem egyszer majd szerelmünk megint teljes lesz. És többet nem választhat el semmi sem.
Lassan esteledik egy fiatal fekete hajú lány éppen most ébredt fel hosszú álmából. Körül néz, nem lát senkit próbált felülni még nehézkesen ment neki. Hírtelen minden eszébe jut a harc a vereség az elejtett könnyek, amit Asami ejtett. A bűntudat a szerelem és a legnagyobb döntés, amit a lány hozhatott. Minden egyes emlék visszatért. Kagome összerezzent, amikor két erős kar körbe fonta derekát ezzel biztosított neki támaszt, hogy ne essen vissza a földre.
- Jobban vagy? – érdeklődött egy erős férfihang
- Igen. Mond meddig aludtam?
- Őszintén jó sokat 2 napot aludtál egy folytában. Szerencsére a méreg kikerült a szervezetből és a sebet is szépen gyógyult ahhoz képest milyen súlyos volt.
- Mind idáig velem voltál?
Inuyasha bólintott.
- Hoztam ennivalót. Nem vagy éhes?
- Nem csak szomjas vagyok.
- Értettem – Inuyasha óvatosan előre nyúlt a tálkáért szerencsére volt még benne víz
Inuyasha a megszokott módon szerette volna megitatni a lányt, de ő ezt már nem engedte.
- Megengeded? Már tudok inni.
- Persze oda adta a vizet.
Kagome szépen finoman szürcsölte mintha forró lenne.
Léptek zaja verődött vissza a barlang faláról valaki közeledet. Asami volt az majd nem orra esett a nagy rohanásban.
- Mi a baj hugi? – Kagome furán nézett a lányra
- A francba. – lihegte Asami
- Mi az? – Inuyasha is furcsállta a lány viselkedését
- Az van, hogy elfelejtettem, hogy ma újhold van.
Inuyasha összerezzent az után, hogy eljutott a tudatáig, hogy ma este közönséges hallandó lesz.
- Nem akarok ember lenni. – kezdet hisztizni a boszorkány
- Én sem. – csúszott ki Inuyasha száján
- Te is ma vagy ember?
- Izé hát igen. – dörzsölte a fejét a fiú
- Ez remek most ki védi meg a nővérem, amikor megtámadnak?! – Asami szó szerint ki kelt magából
- Nyugodjon meg a kis asszony. Meg tudom magam védeni, van már annyi erőm. – Kagome megsimította a lány fejét
- Rendben. Ki mehetek játszani.
- Menj, de nap lemente előtt gyere vissza.
- Itt leszek.
Inuyasha meg Kagome csak nézték a vidám kislányt ki szaladni a barlangból.
- Inuyasha?
- Igen?
- Nem válaszoltál a kérdésemre. – mondta lesütött, szemel a papnő
- Melyikre nem emlékszem.
- Arra, hogy haragszol- e rám?
- Azért nem adtam rá válasz, mert nem tudom miért kéne rád mérgesnek lennem.
- Tudod jól. Mert felhasználtam az ékkövet, hogy félig szellem legyek. Így te nem lehetsz teljes szelem.
Inuyasha nem mondott semmit csak maga felé fordította a lányt és átölelte.
- Tiéd volt az álmom enyém a te életed. – Inuyasha ezt felelte
Kagome megdöbbent nem értette, mit akar ezzel Inuyasha mondani. Aztán egy rossz gondolat kezdet kibontakozni elméjében. A gondolatait szavakba öntötte.
- Azért, mert elvettem az álmod-elveszed az életem.
- Nem!!! Én sosem tudnálak bántani.
- Akkor meg?
- Ezzel azt akarom mondani, hogy te az enyém, vagy. De attól függetlenül teljes leszek, ha velem maradsz.
- Inuyasha a rémálmom során én elgondolkoztam és…
Kagome nem tudta befejezni a mondatát, mert sikítást lehet hallani.
- Asami? – Kagome megijedt
Kagome rá nézett Inuyashára már halandó volt. Mind ketten kirohantak a barlangból bele a sötétségbe. Kagome mérges lett, amikor meglátta azt az ocsmány sárkány embert, aki éppen Asami nyakát szorongatta.
- Végre ez a kis ember fajzat nem akart sikítani ne, hogy bajba kerüljetek, de én rá vettem, hogy visítson.
- Te kígyó, hogy mersz bántani egy gyereket? –Kagome szeme vörösen izzott a dühtől
Egy szempillantás alatt elő kapta a kardját és levágta a szörny karját, amiben Asamit tartotta.
Gyorsan felkapta a lányt Inuyasha karjában, nyomta és belökte őket a barlangba. Védőpajzsot vont a bejárat köré. Mivel Kagome ezzel volt elfoglalva a szelem a háta mögé került és megütötte. A lány neki repült egy fának.
- Nem velük kéne foglalkoznod, hanem magaddal. – a sárkány ember ki oktatta szegény lányt
- De már többen is mondták az ellenségeim közül, de azok mára mind halottak. – kuncogott Kagome és felállt
Bele nyilallt a fájdalom a hasába. A seb biztos felszakadt.
- ’’ Minél gyorsabban végeznem kell vele, vagy itt halok meg. ’’
- Amúgy tudod ki küldött engem?
- Nah ki?
- Aran.
Kagome majd nem ki ejtette a kardot a kezéből a név hallatán.
- De hisz ő meghalt.
- Sajna úgy tűnik, nem végzet valaki alapos munkát.
Inuyasha meg Asami tehetetlennek voltak. Inuyasha mintha meg sem hallotta, hogy mit mondott a szellem. Csak Kagomét figyelte látta rajta, hogy nehezen viseli el a fájdalmakat.
- Elég a beszédből! - Kagome neki támadt a szörnynek
Ő könnyen kitért a csapás elől.
- Lassú vagy. – jelentette be az ellen fél
Kagome zihált a fájdalomtól, ami átjárta testét észre sem vette, hogy a burok meg gyengül ezt Asami észrevette és Kagome felé rohant. A szellem elővette a fegyverét, ami egy nagy balta volt.
- Most véged. – éppen sújtott volna Kagoméra
De Asami közbe avatkozott. A szellem nem ismert kegyelmet sem, gyerekekkel sem asszonyokkal szemben mindenkit megölt, aki az útjába került, vagy ha megfizették neki.
A szegény lány jó nagyot repült elveszítette a zuhanás közben az eszméletét. Kagome ezt látva új erőre kapott. A szörny elé lépet a lány szemébe nem volt fájdalom sem könyörület. Megfogta a két kezével a kardot és lesújtott vele.
- Szélborda!
A sárkány embert váratlanul érte a támadás nem tudta kivédeni porrá lett. A védőburok még mindig a barlang szája körül volt már erősebb volt direkt nem engedte ki Inuyashát. Oda rohant az ájult lányhoz és az ölébe fektette és elkezdet sírni. Elkezdet a lányhoz beszélni.
- Ez is az én hibám. Azért történt ez veled, mert velem vagy. Ha nem lennél a közelemben, akkor nem történt volna ez.
Inuyasha mindent hallott. Közben az eső is elkezdet esni. Mintha siratná Kagomét és Asamit.
Két lány nem mozdult utána Kagome hosszú hallgatás után megint megszólalt.
- Döntöttem. Jobb, ha egyedül folytatom az utam. Magányosan, ahogy eddig is.
A kislány óvatosan felemelte a törékeny kis karját bele kapaszkodott Kagome fölsőjébe.
- Ne hagy magamra. Kérlek szükségem, van rád. Nővérkém. Ígérem, többet nem teszek ilyet
Csak ne hagy magamra csak te vagy nekem. – Asami elkezdet sírni és Kagome is
Nem lehetett tudni, hogy a könny hullik le az arcukról vagy az eső cseppek. Nagy nehezen feltápászkodott Kagome a földről. A kezében még mindig Asami volt.
- Ha velem akarsz maradni tényleg be, kell tartanod az ígéreted.
Asami erősen bólogatót és nyelte a könnyeit és az esőt. Bele túrta a fejét Kagome ruhájába.
A fél szellem lány oda ment Inuyashához. Köztük volt a burok.
- Kagome engedj el!
- Nem lehet. A végén neked is bajod esik.
- Nem érdekel nem hallod eresz el. – Inuyasha megérezte, hogy Kagome mit akar mondani
- Ne hagy el. – felelte a fiú
- Muszáj látod mi történt Asamival. Veled is ez történhetett volna és azt sem viseltem, volna el. Addig nem akarlak látni ameddig ennek az egésznek nincs vége. Kérlek, tartsd tiszteletben a döntésem. Ne köves ne figyelj, és ne gondolj rám. Amikor ennek vége lesz vissza, térek hozzád. Akkor leszünk együtt és köszönök mindent. Ne félj, nem halok meg, mert az életem a tiéd. Ha jól emlékszem. De valahogy visszaszerzem az álmodat is.
Inuyasha meg sem tudott szólalni. Csak tétlenül állt a keze a burok falán volt. Kagome is oda tette a kezét és ezt mondta búcsúzás képen.
- Sayonara Inuyasha.
- Sayonara Kagome.
Ahogy ezt Inuyasha kimondta felbukkant Sesshoumaru. Kagome felé fordult és távoztak Kagome utoljára hátra pillantott, kinyitotta a nyakláncát és lejátszotta azt a gyönyörű szép dallamot.
|