Harc a szerelemért XI.
Kici 2007.08.31. 11:18
11. fejezet: Gyengeség a szerelem?
(saját vers)
Gyengeség a szerelem vagy talán erő. Nem tudom elmondani azt, ami gyötör.
Egyre jobban kezdet gyengülni a fal, ami Inuyasha védelmére szolgált. Ez azt jelentette, hogy Kagome már mesze járt. Akkor tűnt el, végleg amikor a nap már felkelt a horizonton. Inuyasha visszament még a cuccai ért, amit a barlangban felejtett. Ott hevert Kagome kendője felvette és összeszorította az öklében. Inuyasha egyre mérgesebb lett.
- ’’ Mit hisz mi vagyok?! Nem fogok tétlenül ülni és várni rá, és nem hagyom egyedül harcolni. Ő sem engedte nekem akkor én, miért tenném? Mi egy csapat vagyunk. ’’
Inuyasha jobbnak látta megkeresni a barátait és elmesélni a dolgokat. Kirara körözött fent az égen. Inuyasha éppen akkor lépet ki az ideg lenes menedékhelyről. A macska máris leszállt mellé.
- Á éppen titeket akartalak megkeresni. – mondta közömbösen Inuyasha
- Jókor akartál hisz eltelt azóta 3 nap, hogy leléptél. – szidta le Sango a fél szellemet
De Inuyashát cseppet sem érdekelte.
- Szóval. Mi történt Inuyasha? – Miroku látta, hogy gond van Inuyasha nem szokott ilyen halk lenni
- Kagome azt mondta, hogy hagyjam békén ameddig be, nem fejezi, amit elkezdet. Tudjátok egy szelem ellen, harcol, vagyis egy boszorka ellen. – Inuyasha mindent elmondott, ami tudott
A többiek csak hallgatták alig hittek a fülüknek.
- Már megint az a kérdés, hogy most mit fogsz cselekedni Inuyasha. – Miroku ismerte annyira Inuyashát, hogy tudja, nem fogja ennyiben hagyni, az esetett
Ameddig ők beszélgetek egy másik kis csapat tagjainak is sok kérdések fogalmazódottak meg a fejükben. Az egyikük nem hagyta, hogy csak szimpla gondolatok maradjanak. A két kislány aludt és Jaken is, de Sesshoumaru éber volt, mint mindig.
- Sesshoumaru lehet egy vagy több kérdésem? – Kagome hangja komoly volt
- Mond. – egyszerű válasz a nagyúrtól már megszokott volt
- Minek kellek én neked?
- Mire gondolsz? – a nagyúr meglepődött a kérdésen, de még mindig hűvösen nézte a lányt
- Tudom, hogy nem vagyok a szíved csücske, és ezért kérdem. Minek kellek én neked?
- Honnan veszed ezt a badarságot? – Sesshoumaru levette a tekintetét a lányról
- Onnan, hogy most már nem nézel rám. – Kagome mérgesen nézett a szellemre
Sesshoumaru fel kelt nem foglakozott tovább a papnővel. Kagome nem hagyta ennyiben utána ment.
- Miért követsz?
- Én válaszokat várok nem, azt hogy visszakérdez. – Kagome hangja felsőbbrendűnek tűnt Sesshoumaru számára
- Milyen hang nemet engedsz meg magadnak velem szemben te korcs! – már készült volna megütni a lányt, de félúton megállt a keze
- Mi van, nem ütsz meg? – Kagome nem félt, ott állt a nagyúr előtt és mélyen a szemébe nézett.
Sesshoumaru elfordult.
- Te csak Zakura miatt vagy velünk, Igazam van? – folytatta Kagome
- Ha igen? – a szellem hangja egy kicsit megenyhült, de csak annyira, hogy ne legyen feltűnő a lány számára
- Szeretném tudni, hogy miért?
- Semmi közöd hozzá! – mordult rá a nagyhatalmú kutya szelem
- Nekem nincs, de Asaminak van, és szerintem te tudod miért változott meg ennyire a nénikéje. – Kagome nem mozdult minden áron meg akarta tudni, hogy valójában mi történt.
- Sesshoumaru te és Inuyasha nem sokban megegyeztek.
- Ne merj engem összehasonlítani az öcsémmel. De folytasd szerinted, miben hasonlíthatok a korcs testvéremmel? – nagyúr kezdet kíváncsi lenni
- Inuyasha amikor beszélt Kikyouról mindig egy fajtacsillogást láttam a szemében, és amikor először említettem meg neked Zakura nevét ugyan ezt láttam nálad is.
Sesshoumra innen már tudta, hogy el kell mondania az igazat. Nehéz volt számára hisz ő egy könyörtelen szelem nem érezhet szerelmet. Vagy bármi mást. Nem szabadot gyengének tűnni-e. Néha elgondolkodott, hogy a szerelem erősé teszi, vagy meg gyengíti.
- Zakura és én. – kezdet bele Sesshoumaru
- Már évek óta ismertük egymást. Az elején harcoltunk egymással, de semelyikünk sem tudta legyőzni a másikat. Ez olyan küzdelem volt, ahol nem volt vesztes vagy nyertes. Soha nem hittem volna azt, hogy bele tudok bárki be is szeretni. Még is őt tiszta szívemből kedveltem. Azt gondoltam róla, hogy teljes szelem és nem hanyou, de az sem volt igazán, mert több volt benne a szelem vér, mint az ember. – Sesshomaru kutatott az emlékeiben
- Ez miért volt baj? – Kagome sajnálta őt hisz látszott rajta, hogy gyötrődik
- Ezt még kérded?! Egy olyan fajta szelem, mint én egy Danyoukai nem vehetek el egy-egy, nem találok rá szót, hogy elmondjam mi ő. Nem akartam elhagyni és ezért mondtam, hogy menjünk innen oda, ahol senki, sem ismer minket. Volt egy kis gond.
- A családja. – suttogta Kagome
- Igen ők voltak az egyetlen akadály. Azt mondta nekem, nem kell elémennünk neki, van egy biztos módszere arra, hogy maradhatunk együtt. Megbíztam benne, de furcsa érzésem támadt. Elment engem ott hagyott egy kidőlt fánál azt mondván, hogy párnap múlva visszatér hozzám. Így is lett 3 nap telt el és visszajött, de nem csókkal üdvözültük egymást, hanem a kardját szegezte a torkomnak. A penge már teljesen vörös volt az áldozatok vérétől. Meg éreztem rajta a nővére illatát, abból már tudtam, hogy megölte őt, de a te véred is rajta volt. Igaz megváltozott, de felismertem. Zakura teljesen más volt már egy csepp emberi vér sem volt már benne. Könyörtelen boszorkány lett belőle és tudom kinek a keze, van ebbe benne.
- Hagy találjam ki Narakut is, megérezted rajta ugye? - Kagome lehajtotta a fejét és a földet bámulta
- Ahogy mondod az a hitvány korcs tett vele valamit. Csak nem tudom…
- A szent ékkő egy darabja van nála- vágott a szavába a lány
- Ezért lett belőle youkai. Naraku irányítja. – Kagome sejtette, hogy ez van a hátérben
- Ha ezt eddig is tudtad. Miért nem mondtad? - Sesshoumaru visszafordult megvetően nézet a lányra
- Nem voltam benne biztos, hogy a szent ékkövet érzem-e nála. Tudod a szelem énem, elnyomja az emberit és ezzel a papnői erőm is gyengébb a megszokottnál. Mi úgy tudtuk, hogy már csak 3 szilánk hiányzik. Kettő Kougánál a farkas vezérnél az utolsó pedig Kohakunál van Sango öcsénél. Csak sejtettem valamit, de ahogy elmesélted nekem ezt a történetet minden világossá vált a számomra.
- Ezzel nem jutottál sokkal előrébb. – a lány egy kis gúnyt vélt felfedezni a hangjában
- De azért, mert nem kell megölnöm, és csak annyit kell tennem, hogy kiveszem a szilánkot.
- Ez nem ilyen egyszerű!
- Miért?
- Ahogy Zakurát ismerem, ha már visszanyerte régi mivoltát akkora bűntudata lesz, hogy önként megy a pokolba.
- Nem, ha te megakadályozod. – lány hangja kellemes és megnyugtató volt
Sesshoumaru nem tudott erre mit felelni inkább elsétált. Egy kicsit gondolkodnia kellet. Lehet ennek az érzésnek akkora ereje, hogy még a halállal is fel veheti a harcot.
- ’’ Ez képtelenség” – gondolta
De ha mégis az ő szerelme megmentheti azt, aki a számára a legfontosabb azt a személyt, aki hatalmassá teszi. Akit meg kell védenie. Az egyetlen igaz szerelmét. Ilyen gondolatokkal ment be a mély sötét erdőbe. Hátha ott megtalálja a válaszokat.
|