XX. fejezet

A nagy örömhír

Miután befejezték az uzsonna elfogyasztását, beszélgettek mindenféléről. Többek között Sango és Miroku szülői képességeiről, a baba nevéről, a jövőről és még sok mindenről. A legtöbb ételt Inuyasha kebelezte be.
-Inuyasha! Hogy tudsz ennyit enni? A végén még akkora lesz a hasad, mint egy szumósnak!
-Nem baj, mert te úgy is szeretni fogsz!-egy csókot akart adni neki, de a lány óvatosan ellökte magától.
-Csak hogy tudd, nem szeretem a kövér pasikat!-mondta.-De veled talán kivételt tehetek.-ő csókolta meg a félszellemet.-De akkor is fejezd be az evészetet, vagy diétára foglak!
-Csak azt ne!-nevetett.
-Közeledik valaki! Ez Sess…-szólt Kagome.
-Igen, én vagyok az! Remélem nem zavartam meg semmit.
-De! Te mindig mindent megzavarsz!-kiabált Inuyasha.
-Higgadj, te korcs! Nem veled akarok veszekedni, hanem meg akarok fizetni a barátnődnek a múltkoriért.
-Bolond vagy, Sesshomaru! De, ha így akarod, legyen!-felelte Kagome.
-Ne tedd! Mi lesz hogyha bajod esik? Te nem fogod fel, Kagome, hogy ez milyen fontos! Nem szabad megküzdened vele!
-Sango! Én bízom magamban, és benne is!-önkéntelenül a hasára nézett.-Rendben, vágjunk bele! Jing!-kiabált Kagome, és már (megint) változott is át.
-Most fehér hosszúszoknya és pulóver lett rajta, amelyből kilátszott a dereka és a köldöke. A lábán szandál, kezein pedig fehér bunda.
-Mi lesz, Sesshomaru? Talán kételkedsz magadban? Úgy érzed, nem tudsz elbánni egy istennővel? Jól gondolod!-ezzel egy ütéssel leterítette a szellemet.
Alig tudott feltápászkodni. Közben ezen gondolkodott:
„Hogyan tudta, mire gondolok? Talán… Igen! Gondolatolvasó! Tehát így tudja, mivel akarok támadni!”
-Tévedsz! Én valamilyen szinten szeretek harcolni, de ezt a képességemet csak akkor vetem be, ha már nincs több esélyem.
-Ezt miért hinném el neked?
-Nem tudom. Használd a fantáziád!-még egyet lekevert neki.
-Elegem van belőled!
-Ó, igen! Tudni akarod, miért tudlak ilyen váratlanszerűen letámadni?-Sesshomaru kezdte elveszíteni a türelmét.-Lassú vagy, te korcs!-újabb ütés.
-Hogy mersz engem korcsnak nevezni?!
-Olyan nagynak képzeled magad? Tudd meg, te egy senki vagy!-ez szó szerint lefegyverezte Sesshomarut.-Fényforrás!-egy nagy fehér fal keletkezett a szellem és az istennő között.
A miko maga elé nyújtotta kezét, és egy fehér „csíkot” lőtt bele a falba, amely a másik oldalon tízszer akkora nagyságban jött ki, ezzel egy végzetes csapást mérve Inuyasha bátyjára. Kagome leengedte a kezét, mire eltűnt a fal. Átment a másik oldalra, hogy megnézze életben maradt-e a szellem. Sesshomaru esetében a csapás nem bizonyult végzetesnek, de ez még nem minden. Volt annyi ereje, hogy egy nagy erejű támadást vitt véghez. Ekkor meglepő dolog történt: Kagome hasából egy védőburok jött ki, amely körülfonta a nő egész testét. Ő is nagyon meglepetten állt a dolog előtt, hát még Inuyasha. Lehet, hogy mégis csak beigazolódott a gondolata?
-Ez mi volt?-kérdezte Inuyasha, és Kagoméra nézett.
-Ezért drágán megfizetsz!-kiabált a miko a szellemre, mire egy újabb csapással a földre kényszerítette.-Hogy mersz így megtámadni?!
Látta, hogy a szellem már alig él, ezért meggondolta magát.
-Még sem öllek meg. Szánalmas vagy! Kotródj innen, mielőtt újra megtalállak ütni!
Nem kellett kétszer mondani neki, ám kíváncsi volt a magyarázatra, ezért bebújt egy fa mögé és onnan figyelte a történteket.
-Kagome! Mi volt az a fény, ami a hasadból jött ki?-kérdezte a hanyou.
-Azt hiszem, itt az idő, igaz Sango?
-Nem is lehetne jobb az időzítés! De nagy kockázat volt ez a részedről! Ha ő nincs, talán már halott lennél!
-Tudom! De…-a beszélgetést félbeszakította a félszellem.
-Megtudhatnám, miről karattyoltok ti itt ketten?!-kiabált.

-Csak arról, hogy…-Sangora nézett, aki bólintott egyet felé.-…terhes vagyok.
-Mi?!-csodálkozott el.
Ugyan az történt most is, mint öt hónappal ezelőtt.
-Apa lettél, Inuyasha!!!-kiabált Miroku.
-Tényleg?-csak most eszmélt fel a nagy örömből.-Apa lettem! Apa lettem!-felemelte Inuyasha leendő gyermekének anyját, és megforgatta a levegőben, utána pedig össze-vissza csókolgatta.
”Szóval ez áll a háttérben…”-gondolta Sesshomaru, utána elment.
A következő idők óriási boldogságban teltek el. Tervezgettek, rendezgettek. A kismamák hasa egyre csak nőtt, a hetedik hónapban jártak már. Egy nap, mikor Inuyasha és Kagome újra leteleportált, arra a helyre, ahol a hanyou megtudta, gyermeke lesz, Kagome így szólt:
-Tudod, milyen nap van ma, Inuyasha?
-Nem. Miért, milyen?
-Ma van anyák napja.
-Tényleg?
-Igen. Arra gondoltam, hogy át kellene mennünk az én világomba, mivel anyukám még nem tudja, hogy várandós vagyok.

-Ez igaz. Meg kellene már mondanunk neki, mielőtt megszületik.
-Igen. Ahogy mondtam, menjünk át, vegyünk neki virágot a boltban, és mondjuk meg. Egy anyának nincs szebb ajándék, minthogy megtudja, a lánya terhes.
-Egyetértek, drágám! Induljunk!
Óvatosan felemelte Kagomét, a kúthoz vitte. Minden úgy történt, ahogy eltervezték. Beléptek a ház ajtaján.
-Sziasztok!-köszönt mindenkinek.
A meglepetés kedvéért Kagome elrejtette hasát a virágokkal.
-Anya! Mi úgy gondoljuk Inuyashával, hogy most érkezett el az ideje annak, hogy bejelentsünk, valamit. Mond el, Inuyasha!
-Szóval… Hamarosan megszületik Kagoméval az első közös gyermekünk!
A miko elvette hasa elől a csokrot, hogy meggyőződjön anyja róla. Anyukának könnyek szöktek a szemébe.
-Boldog anyák napját!-mondta Kagome, mire az ő szeméből is könnyek kezdtek el potyogni.
-Köszönöm, kicsim!-átadták Inuyashával a virágot, azután anya és lánya szorosan megölelte egymást.-Gratulálok, drágám!-szólt anyuka, miután befejezték az ölelkezést.-Akkor, neked is boldog anyák napját! Hányadik hónapban vagy?
-Köszönöm! A hetedikben vagyok.
-Gratulálok, nővérkém!
-Én is, Kagome!-szólt Souta és nagyapa.
-Köszönöm!
-Mellesleg, mi ez a ruha rajtad, Kagome?
-Nem mondtam még ezt se?
-Azt hiszem nem mondtuk el.-ment oda Inuyasha kedveséhez és hátulról átölelte.
-Én vagyok az új Természet Istennője és a Jó Földi Istenek vezetője, de most nincs időnk, mennünk kell! Majd ha jövünk, akkor még mesélek! Sziasztok!