5. Fejezet: Az idősebb Toguro

            Genkai érezte, hogy ez a nap valahogy nem lesz jó. Hát igen. Ilyen egy igazi hétfő.  Soha nem szerette, talán ezért is volt fiatal korában Garfield olvasó. Egyetértett a nagy vörös macskával. Hétfőből semmi jó nem sülhet ki.

            A dobozért nyúlt és elővett egy újabb képet. Vaktában, odafigyelés nélkül. Egy kellemetlen arcot látott rajta.

            Genkai az utcán sétált, meglehetősen rossz hangulatban. Zsebre süllyesztette a kezét, nem is figyelte, hogy merre, kik között ment. Ez hiba volt. Hirtelen nekiütközött valakinek. Ingerülten szólalt meg:

-         Nem tudsz vigyázni?! Kisfruska! – ordított rá a meglökött. Genkai sötét tekintettel felpillantott. És ekkor megdöbbent, az idegen mellett Toguro állt.

-         I-izé…- annyira meglepődött, hogy azt is elfelejtette, milyen szavakkal akarja kiosztani az ordibálót. Csak állt ott és nézett, tekintete ide-oda ingázott egyik alakról a másikra. Kije lehet ez Toguronak? Honnan ismerik egymást? Ezek, és ehhez hasonló gondolatok visszhangoztak a lány fejében. Nem tudta mire vélni a dolgot.

-         Mizé? Mi van tökmag nem tudsz válaszolni? – pedig nem volt sokkal magasabb százhatvan centi lehetett, körübelül tíz centivel volt magasabb a lánynál. Mégis igyekezett fölé tornyosulni. Genkai eldöntötte, hogy nem fogja szeretni, patkányképű felfújt hólyagnak tartotta. Ez volt a véleménye a férfiről.

-         Bátyám, hagyd őt…- igyekezett elsimítani a helyzetet Toguro. Bátyám? Ugye ez csak valami rossz vicc? Ennek a kedves embernek nem lehet egy ilyen bátyja.

-         Ez a bátyád? – kérdezte még mindig megrökönyödve.

-         Ő…- felelt morcosan a beszéd tárgya.

-         Akkor ő…

-         Igen, Genkai ő a bátyám, bátyám Genkai a csapattársam…-celebrált egy rövid bemutatást.

-         Szóval egy óvodai megőrzőbe akarsz te beállítani engem – a férfi nem volt túlságosan elragadtatva.

-         Pfh… Selyemfiú – mérte végig Genkai a fekete szövetnadrágot és a kék, legújabb divat szerint kihúzott inget.

-         Azt hiszed? – kérdezett vissza élesen a véleményezett.

-         Látszik – felelte a lány. – Harc közbe bezzeg nem lenne ilyen nagy a szád.

-         Gyengének tartasz? – a „báty” gúnyosan felvonta a szemöldökét.

-         Alig csordogál benned szellemi erő. Szánalmasan gyenge lehetsz.

-         Nekem nincs erre szükségem – Toguro csak tartózkodóan nézte a parázs vitát, nem tudta  kinek segítsen.

-         Mert? Te hallhatatlan vagy?

-         Majdnem.

-         Majdnem? Miről beszélsz?

-         Nem fontos… Majd délután úgyis megtudod.

            Megtudta. Kegyetlenül megszorongatta a férfi, szó szerint. De hát ebből megtanulta, hogy nem szabad lebecsülni az ellenfele erejét. Még ha nem is látványos. Azt is megértette, hogy miért hívja magát majdnem hallhatatlannak.

            Genkai elrakta a dobozt. Elég sok rossz dolog volt már ma. Elindult megnézni a fiatalságot. Őket látva mindig úgy érezte, hogy ő sem olyan idős. Ahogy belépett, mélyebb lányhang kiáltott fel:

            - Anyó! – és ezzel Chie a nyakába vetette magát – Boldog szülinapot!  - tényleg. Ma lett 65 éves.