II. fejezet
Inuyasha, Kikyo, Kagome

Kagome aznap nevetett utoljára. Egyik este, mikor Inuyasha és Kagome szokásuk szerint összebújva aludtak, az égen lélekrablók jelentek meg. Inuyasha hirtelen felébredt, nagyon óvatosan felkelt, hogy ne ébressze fel Kagomét. A lélekrablók után eredt. Hamarosan megérkezett egy tisztásra, ahol Kikyo már várta. Csak azt nem tudta, hogy Kagome követte…
-Inuyasha! Hát eljöttél?
-Persze! Téged sosem hagynálak el!
Kagome minden szót hallott. Inuyasha magához húzta Kikyot és forrón megcsókolta. A lány mindent látott. Halkan sírt. Inuyasháék nem hallották, túlságosan el voltak foglalva egymással. De talán nem is baj… Miután nem bírta tovább nézni a párt, visszaindult a táborba. Ott pontosan ugyan oda feküdt le, ahol az előtt is volt. Még mindig potyogtak könnyei. Hirtelen letörölte arcáról őket, és magába fojtotta, mivel hallotta a hanyou közeledő lépteit. Visszabújt a lányhoz.
Az az este valamit elindított Kagoméban.
Egész éjjel nem aludt.
Már egy hónap eltelt a történtek óta. Azóta Inuyasha minden éjjel elment. Kagome az első eset után már nem ment utána, nagyon jól tudta, hogy hová megy a félszellem. Az istennő minden egyes nap, minden percében azon gondolkodott, hogy mit tehetne. Elmondja? Elhagyja? Összevesszen vele? Nem tudta mitévő legyen. Végül dűlőre jutott.
Az volt az egyetlen éjjel, hogy Kikyo nem jelent meg. Kagome felkelt Inuyasha mellől. A Szent Fa elé sétált. Ott leült a földre, ujjait összekulcsolta, aurája fényleni kezdett körülötte. Gondolatátvitelre készült. Lelki szemeivel megtalálta azt, akivel kapcsolatba akart lépni.
”Kikyo! Hallasz engem?”
Ugyan abban a pillanatban Kikyo hirtelen megtorpant. Nem tudta, mi volt az a fura hang, végül visszakérdezett.
”Ki vagy?”
”Kagome. Kérlek, maradj ott ahol vagy! Beszélni szeretnék veled!”
”Miről?”
”Hamarosan megtudod!”
Ezzel a hang megszűnt. Kikyo ottmaradt. Egy perc múlva már Kagome is mellette volt.
-Mit akarsz tőlem?
-Beszélni szeretnék veled Inuyasháról. Őszinte leszek! Kikyo, szereted Inuyashát?
-Igen! Ahogy az előtt is szerettem.
-Én is szeretem…
Egy kis hatásszünet…
-Ezért jöttél?

-Van számodra egy ajánlatom. Meghallgatod?
-Ha már eddig eljöttél csak ezért…
-Te nem szeretnéd igazán tudni, kit szeret Inuyasha?
-Már tudom… Természetesen engem.
-Az nem olyan biztos… nekem is szerelmet vallott. Különben meg tudok rólatok. Minden egyes kis éjszakátokról.
-Micsoda?
-Igen… Ezt biztosan nem említette neked, de gyermeket vártam tőle…
Kikyot hidegzuhanyként érte ez a kijelentés.
-Tessék?
-A gyermek meghalt… De ez most nem számít…
Kikyo még mindig csak Kagomét bámulta, szóhoz sem jutott.
-Kikyo… sosem érezted távolinak Inuyasha csókját? Mert én igen. Éjszaka veled van, nappal pedig velem…
-De… nekem azt mondta…-ő is rádöbbent a történtekre.-Éreztem már távolinak. Mit akarsz ezzel az egésszel?
-Szeretném, ha válsztana kettőnk közül… Én már nem bírom tovább, hogy csak egy játékszer vagyok…-ennél a mondatnál ökölbe szorította kezét.-Azt hittétek nem fogok tudni az egészről, ugye? De ez most már nem számít… Azt szeretném, ha elhagynád Inuyashát.
-Mi?
-Jól hallottad. Ugyanekkor én is elhagyom. Így lesz a legjobb… Választania kell, de úgy nem fog tudni, ha mi ott leszünk mellette… Csak akkor tud választani, ha egyedül van… Tudom, hogy ez fájni fog neki… De…-itt könnyek kezdtek el potyogni szeméből.
-Jól meggondoltad?
-Igen… Ezt akarom…
-Rendben. Beleegyezem. De ő ezt hogy fogja tudni?
-Ezt bízd rám… Remélem, megegyeztünk…
-Igen.
Kagome visszaindult a táborba. Ott papírt és tollat vett elő…