VII. fejezet

Az utazás

-Tessék?! Miért?
-Mert az a legjobb orvosi egyetem.
-Nem azért, hogy minél távolabb legyél a barátodtól?
-Lehet… De elsősorban az egyetem miatt. Anyámmal és a családtagjaimmal már megbeszéltem, elfogadták a döntésemet. A felvételit ott fogom megírni, munkát keresek, de a lakásom már megvan.
-Nem hiszem el! Te tényleg komolyan gondolod!
-Hát persze!
-Találkozunk még?
-Nem tudom. Ha jól megy a sorom, kint maradok, és orvosként élem majd tovább az életemet.
-Kagome!-mindannyian a nyakába ugrottak.
Tíz perccel később a lányok már nem voltak ott. Kagome elgondolkozott azon, amiket nemrég mondtak. Úgy döntött, hogy indulása előtt, még kimegy a Szent Fához. Azóta már rájött, hogy akármennyire is szeretné, soha sem fogja tudni kiverni a fejéből a hanyout. Örökké szeretni fogja. Mikor a fa előtt volt, halkan megszólalt.
-Inuyasha… az én világomban mindig megtalálsz… Csak akarnod kell!

Egész véletlenül Inuyasha is a növény előtt állt, azt hitte, csak képzelődik. De nem… Jól hallotta. A hang Kagoméé volt. Az üzenetet megértette, bár azt nem, hogy hogyan hallhatta. Hiszen egy világ választja el őket.

-Ezzel kész! Minden megvan!
-Mindenhol körülnéztél, Kagome?-kérdezte nagyapa
-Igen!
-Akkor hívom a taxit.-mondta anya.
Igen… Kagome másnap már készülődött. A felvételi ideje vészesen közeledett. Amit lehetett, mindent megtanult. Az összes cuccát összepakolta.
-Kagome!-szólt édesanyja, miután hívott egy taxit.-Ez a tiéd.-ezzel átnyújtott egy kis füzetet lányának.
-Anya…
-Ne szólj egy szót se! Ebbe vannak a számlád adatai. Amióta megszülettél, minden héten tettem bele egy kis pénzt. Mostanára biztos szép összeg gyűlt össze. Amíg munkát nem találsz, fizesd ebből a költségeidet!
-Köszönöm!-anyja nyakába borult.-Soha sem foglak elfelejteni titeket!
-Vigyázz magadra, kislányom!
-Souta… kisöcsém! Jól tanuljál, és légy boldog!
-Köszönöm, nővérkém!
-Nagyapa! Szeretném, ha itt lennél, mire visszajövök!
-Meglesz, kisunokám!
-Hát akkor… viszlát!

-Vigyázz magadra!
Kagome odament a taxis elé, és megkérte, hogy pakolja be a cuccait.
-Ezt mind?!-kérdezte ledöbbenve a férfi, mivel Kagomének vagy tíz bőröndje volt a ház előtt.
-Igen.-beült a kocsiba.
Öt perc múlva az már el is hajtott. A repülőtér felé vették az irányt. Minden zökkenőmentesen ment. A gép hamarosan felemelkedett a kifutópályáról, és elindult Los Angeles felé. Az istennő egész úton az anyagot ismételte. Ottani idő szerint hajnali hatkor futott be a gépóriás a Los Angelesi repülőtérre. A leszállásnál szintén nem volt semmi gond, ám az ellenőrzésnél már annál inkább. Mikor a lány átment a fémdetektor-kapun, az hangosan sípolni kezdett. A biztonsági őr odament hozzá.
-Övet visel, hölgyem?
-Nem.
-Akkor kérem, fáradjon velem!

-Máris!
-Kérem vegye le a kabátját! Meg kell motoznom!
-Tessék?! Maga egy újjal sem ér hozzám!
-A detektor fémet mutatott a ruházatában. Kérem, működjön együtt, vagy más eszközöket kell bevetnem!
A mikonak hirtelen beugrott miért mondja ezt az őr.
-Idefigyeljen!-felhúzta kabátja úját, és megmutatta a talizmánjait.-Látja ezeket! Az ékszereim miatt sípolt!
-Akkor kérem, vegye le őket!

-Azt nem lehet, nem látja, hogy ezek a bőrömben vannak?!
-Mi ez a lárma?!-tűnt fel egy magas, feketehajú, kékszemű férfi mellettük.
Amint Kagome jobban szemügyre vette az embert, egy emlékfoszlány képe tűnt fel a szemei előtt.
-Apa…?