XII. fejezet

Emlékek

(Ez a fejezet alkalmas az olyanoknak, akik nem olvasták az első részt, de hogyha mindent részletesen tudni akarnak, akkor azt ajánlom, olvassák el az elsőt is! J)

-Nem akarom…-rogyott le Kagome a földre fejét átkarolva.

-Mond el!
-Fáj… Nagyon fáj…-immáron megint sírt.
Erre már Tony is megijedt, odafutott a mikohoz.
-Mi fáj?-kérdezte kétségbeesve.
-Az emlékek… Nem akarok emlékezni!...
-De muszáj! Mond el, hátha jobb lesz!
-Úgy viselkedsz, mint Inuyasha…-Kagomét apja egész lénye a hanyoura emlékeztette.-Mond… Te sohasem tágítasz?...
-Soha!
-Pont mint Inuyasha… Rendben, elmondom… Vagyis megmutatom…
-Tessék?
-Ülj le!
Apja így tett, míg az istennő is leült vele szembe.
-Figyelj, mert most olyat fogsz látni, amit még nem!
Jobb keze mutatóujját homlokához emelte. Az ujja lassan távolodni kezdett a fejétől, kihúzva belőle egy ezüstszínű csíkot. Kagome ránézett a vonalkára, mire az kockaformára kinyúlt, egy képet mutatva.
-Ezek az én emlékeim.
Ezzel a „kivetítőn” megjelent Sango arca.
-A csapatunkról nem meséltem, csak az erőmről. Ő itt Sango, a legjobb barátnőm.
Az a kép jelent meg, mikor Kagome és Sango fürödtek, és hangosan nevettek azon, hogy a fiúk már megint leskelődnek.
-Ő Miroku, a perverz, ám de bölcs szerzetes.
Most az az emlék jött elő, mikor Kagome szenvedése után mindenki a kunyhóban volt, és a szerzetes elvégezte szokásos cselekedetét.
-És… Ő Inuyasha…-ismét könnyek szöktek szemébe, mivel most az a „videó” jött, amikor csókolóztak.-Tudod apa… történetünk nagyjából ezekkel a szavakkal foglalható össze: szerelem, szenvedés, csata és önfeláldozás.
-Hogy érted az önfeláldozást?...
-Megmutatom!-az volt látható, amikor a szellemfa előtt küzdöttek, amikor Inuyasha Kagomét ellökve saját magát vettette a támadás elé.-Amint megtudtuk hogy fel kell mennem a többi istenhez, akkor ő dühös volt rám, mert otthagytam lent egyedül… Aztán lejöttem, de azonnal összeestem, mert fent egy veszélyes feladatot kellett elvégeznem, ezért komolyan megsebesültem. Éppen csak annyi erőm volt, hogy leteleportáljak.-eközben ahogy mesélte a történteket, mindig a megfelelő kép váltotta fel a másikat.-Aztán összevesztünk, mert ő fejvesztve követelte a magyarázatot a történtekre. Én Kougához mentem, otthagyva őt. Kouga egy farkasszellem, aki már kijelentette, hogy feleségül vesz. Na mind egy. Ott mindent megbeszéltünk, de visszahúzott a szívem, ezért visszamentem. Kibékültünk. Majd felvittem őket a többiekhez. Ott kieszeltünk egy tervet Narakuék ellen. Naraku az, aki tönkretette az életünket.
Tony megrémülve hallgatta lánya sötét és fájdalmas múltjának történetét. Kagome folytatta:
-Ezután Sangoval megtudtuk, hogy terhesek vagyunk.-itt sírt a legjobban, alig bírta folytatni a históriát.-Egy veszélyes csata után közöltem Inuyashával, hogy állapotos vagyok. De hamarosan elérkezett a nagy csata napja, a leszámolás Narakuval. Mindenki kifeküdt, még Inuyasha is, aki nagy harcos hírében áll odaát. Kénytelen voltam közbeavatkozni. Narakunak ezek voltak az utolsó szavai: „Ha én meghalok, te is velem jössz!” , utolsó erejével a hasamba döfte a kését.
Apja megrökönyödve nézte a jelenetet, ahogy lánya gyermeke meghal. Kagome most már tényleg nem tudta folytatni. Tony odament hozzá, és átölelte.