XIII. fejezet

Düh és szánalom

A történtek óta megint egy hét telt el. Tonynak nagyon nehéz volt felfogni a történteket lányával kapcsolatban. Egy nap az egyik legnagyobb kérdésére választ akart kapni. Nem bírta tovább, rákérdezett:
-Kagome!
-Tessék?-felelte a megszólított, aki éppen a vasárnapi ebéddel bajlódott, istennői ereje segítségével.
-Azért hagytad ott Inuyashát, mert nem született meg a gyermeketek? Mert én nem hiszem!
-Igazad van, nem azért hagytam ott. Kikyo miatt.
-Ki az a Kikyo?
-Inuyasha régi nagy szerelme. Fogalmazzunk úgy, hogy újra fellángoltak az érzelmek, és én választás elé állítottam őt.
-Állj! Ezt most nem értem! Megcsalt téged?
-Igen.
-De hát ezek szerint még mindig választhat kettőtök közül! Tehát Kikyo is lehet, és te is! Még nincs minden veszve! Ha tényleg annyira szeretitek egymást, mint mondtad, akkor téged választ!

Kagome, aki időközben elkezdte az iskolát, és aki azóta se mosolygott, rádöbbent valamire, amit soha sem szabadott volna elfelejtenie.
-Tessék?-nyitotta tágra szemeit.
”Jézusom! Hogy felejthettem el?! Még mindig van remény, csak annyira magamba voltam roskadva, hogy nem vettem észre!”
Hétfőn Kagome éppen az iskolába készülődött. Saját magát bűntette figyelmetlenségéért. Most már tudta, hogy még mindig van remény számára is.

Máshol:
Inuyasha a levegőben ugrálva egy régi, ismerős helyre tartott. Azt a helyet, ahová készült, már több mint három éve ismerte. Ez a hely jót is meg rosszat is jelentett számára. A jó az volt benne, hogy itt találkozott először Kagoméval. A rossz viszont az, hogy a gyermeke itt halt meg, és a lány itt közölte vele, hogy választania kell közte és Kikyo között. Igen, ez a hely a Csontok Kútjánál volt. Megállva a roskadozó kút előtt, elgondolkodott:
”Mióta Kagome elment, én halálosan magányosnak érzem magam. Ugyanakkor tűnt el Kikyo is. Mi ez? Valami összeesküvés? Közölni akartam vele, hogy Kagomét választottam, de egyszerűen nem találom!”
Beleugrott az „építménybe”. Kiérve egy olyan világot látott maga előtt, amit csak ritkán vélt felfedezni, de ugyanekkor ez is egy része életének. Kiérve megállt a Szent Fa előtt. Az ifjabb miko szobájának ablakának párkányára ugrott. Betekintve rossz érzés járta körbe testét. A lány összes holmija eltűnt. Az ablakot kinyitotta, halkan beljebb merészkedett. Ott benézett egy szekrénybe, de csak pókhálókat, és az ürességet vélte felfedezni. Kétségbeesetten elkezdte kihúzogatni a fiókokat. A lentiek figyelmesek lettek a zajra, és felszaladtak, kivéve nagyapát.
-Ki van ott?!-kérdezték betörve az ajtót.

-Hol van Kagome?!-esett nekik kérdéseivel a hanyou.-Hová tűnt Kagome?!
-Inuyasha…-mondta egyszerre Souta és édesanyja, ám ekkor a félszellem gyűlöletet, és mély szánalmat vélt felfedezni a szemekben.

-Mi az?! Miért néztek így rám?! Hol van Kagome?!
-Souta! Menj ki, beszélnem kell Inuyashával!
-Hol van Kagome?!-tette fel a kérdést már vagy századszorra a hanyou.
-Kagome nincs itt.
-Ezt már magam is észrevettem!!! Hol van?!
-Mi az, most már fontos neked Kagome?
-Miket beszél?! Eddig is fontos volt nekem!!!
-Azt nem hinném, mert akkor nem csaltad volna meg.

-Szóval ezért néz rám így mindenki… Beszélnem kell Kagoméval!!!
-Nyugodj meg, Inuyasha!
-Mégis hogy nyugodjak meg?! Nem tudom hol van Kagome, és maga azt mondja, nyugodjak meg?!
-Kagome elköltözött!-felelte nyersen anyuka.

Inuyashát hideg zuhanyként érte ez a kijelentés. Bánatában hirtelen lehuppant a régi ágyra, amiről most felszállt az eltelt hónapok szülte por.
-Most Amerikában van.-tett egy lépést a legközelebbi szekrény felé, amin egy itthon felejtett földgömb állt.-Itt vagyunk mi.-kezdte anya Japánra mutatva.-Itt pedig Kagome.-fordította meg a kerek tárgyat, ami most Amerikánál állt meg.
-De hát nincs is olyan messze!

-Azt te csak hiszed! Kagomét és téged most több millió mérföld választ el!