II. fejezet

A titokzatos idegen

-Sziasztok!-köszönt a pár, amint beléptek Sango, Miroku és a kislánya kunyhójába.
-Keresztanyu!-kiabált Nashizo, ahogy beléptek.
-Szia kiskirálylány!-köszönt neki Kagome, és felkapta.
Az utóbbi időben nagyon összecsiszolódtak a négy éves kislánnyal. Ahogy Inuyasha is.
-Hát én? Talán itt sem vagyok?-mérgelődött a hanyou.
-Köszönj szépen Keresztapunak!-mondta a miko, majd elengedte a lányt.
A félszellem abban a pillanatban felkapta, és elkezdtek „repcsiset” játszani. Olyan idilli volt a hangulat. Mintha egy teljes család lenne: apa, anya, gyerek. De… még sem volt minden úgy, ahogy szerették volna.
-Hol voltatok, Inuyasha? Csak nem Kagoméval huncutkodtatok?
-Miroku!-és a szerzetes már tapogathatta is a fején a púpot.
-Anya! Mit jelent a huncutkodás?
-Hát azt, hogy…-kezdte a szerzetes, de a mondandóját félbeszakította még egy púp érzete a fején.
-Még csak gyerek!-rivallt rá Sango.-Semmi különöset, kicsim! Jaj! Már ennyi az idő? Még ebédet sem főztem!-nézett ki az ajtón a szellemirtó.
-Semmi gond! Ezért van a gyorsétterem!
-A mi?-kérdezte mindenki egyszerre.
-Áh… Bocs! Gyertek át, és nálunk megebédelünk!
-De ha szétszeded az égkövet…-kezdte Inuyasha.
-Akkor majd újra összerakom!-fejezte be Kagome.
Ezután az következett, hogy minden embernek adott egy szilánkot, majd az összesen átmentek. Ott Kagome megrendelte a kaját. A szentély előtti placcra asztalt és székeket vittek ki, majd leültek, és beszélgettek, addig, amíg meg nem jött a kiszállító. Inuyasha a biztonság kedvéért a fejére húzta Souta sapkáját.
-Önök rendeltek japán ételt? Maga nem…?
-Igen, mi rendeltünk!-kifizette, majd leültek elfogyasztani.
-Gyönyörű a világod, Kagome!-szólt Miroku.-És ezek az ételek is mennyeiek!
-Ilyen a te világod, Keresztanyu?-kérdezte Nashizo.
-Igen!-Inuyashával egyszerre néztek össze, majd mindkettejük agyában egy emlék ütötte fel a fejét.-Emlékszel?-kérdezte Kagome a hanyoutól.
-Hogy ne emlékeznék?-megcsókolták egymást.
Arra a bizonyos együtt töltött éjszakára gondoltak mindketten. Kis idő múlva Kagome megszólalt:
-Inuyasha! Érzed?
-Igen.
-Valaki már egy jó ideje figyel minket.
-Tessék?-kérdezte Miroku és Sango egyszerre, készenlétbe téve fegyvereiket.
-Nashizo! Menj be a házba, és maradj ott addig, amíg nem szólunk! Bármi is történjék, ne gyere ki!-mondta Miroku.
-Rendben!-a kislányt szülei már kiképezték ilyen helyzetekre.
Suttogva beszélgettek, hogy az „ellenség” ne tudja meg, hogy támadást intéznek ellenük. Inuyasha készítette karmait, Sango a csonttörőt, Miroku a botját és a Kazaanát, Kagome pedig felkészült a varázslásra. Hirtelen mindannyian nekirontottak a bokroknak. Inuyasha lecsapott karmaival, Miroku a botjával, Sango elhajította a csonttörőt, Kagome pedig egy tűzgömböt küldött. Ijedség, kiabálás. Ennyit érzékelt a kis csapat. És még valamit. Kattogást, és erős fényeket. Kagome abbahagyta a tűzgömbdobálást.
-Ne! Hagyjátok abba! Miroku! Sango! Inuyasha! Vissza!
Meghallották a miko szavait, és hátraugrottak.
-Gyertek mögém!-utasította őket.
-Kik ezek, Kagome?
-Riporterek, újságírok, paparazzok. Mindenki itt van!-kezüket az arcuk elé tették.
Inuyasha védelmezőn Kagome elé állt, Miroku is ugyan így tett.
-Menjenek innen! Hagyják abba!-kiabálta Kagome immár dühösen.
-Tűnés innen!-ordított a félszellem is.
-AZT MONDTAM, ABBAHAGYNI!!!-legyintett egyet kezeivel.
Mintha minden fotós és újságíró szobrosat játszott volna. De nem. Kagome megállította az időt. A négy ember feszülten nézett körbe.
-Kagome…-rökönyödött meg a hanyou.-Mit csináltál?
-Nem tudom… Csak a kezem lendült meg…
-De akkor mi miért nem fagytunk meg?
-Várjunk csak… Tudom! Mert mi különleges képességekkel rendelkezünk!
Ekkor az egyik bokor mögül zaj hallatszott.
-És ő miért nem fagyott meg?-kérdezte Sango, mikor megpillantották a titokzatos idegent.
-Hé! Állj meg!-eredt utána Kagome, de már késő volt.
A követéshez már túl messze járt.
-Ez ki volt?-tette fel a mindenki fejében járó kérdést Inuyasha.