|
8. Fejezet
Kagome-Lara 2008.01.19. 20:22
VIII. fejezet
„A döntés csakis az ő kezében van!”
Egy nagy lendülettel már kinn is volt. Egy másik világban találta magát, amit nagyon is jól ismert, mivel ebben a világban nőtt fel. És itt találkozott először Kagoméval… Megállt egy pillanatra, és a levegőbe szimatolt, remélve, hogy megérzi bátyja szagát. Halványan, de sikerült neki. Nagy sebesen kelet felé vette az irányt. Ahogy közeledett még az emberi fül számára is tisztán kivehető lett volna a vízesés hangja, ami a félszellemeknek, illetve a szellemeknek még előbb tapasztalható érzés volt. Odaérve Sesshomaru már várta.
-Miért követsz?-kérdezte hűvösen.
-Támaszd fel Kagomét!
-Nocsak, meghalt a szerelmed?-gúnyos mosoly ült ki arcára, amitől Inuyasha még dühösebb lett.
-Ne merészelj örülni neki! Támaszd fel!
-Ugyan miért támasztanám fel azt a semmirekellőt?
-Ne mondj rá ilyeneket!-üvöltött.
-Legyőzött, majd megalázott. Semmi okom nincs a felélesztésére.
-Ha legyőzlek, visszahozod?
-Ez már eleve vesztett ügy.
-Miért? Azt hiszed, nem vagyok méltó arra, hogy legyőzzelek?
-Az isteneknek, illetve az istennőknek akkora erejük van, amivel a Tensaiga már nem bír. Ennél fogva, ha akarnám, sem tudnám visszahozni. Ehhez nem én kellek.
-Hanem ki? Beszélj, Sesshomaru! Tudnom kell!
-Ehhez Kagome kell.
-Mi van?
-A különleges képességekkel rendelkező emberek halálukkor megkapják a Döntés Kegyeletét. Ez azt jelenti, hogy dönthetnek: Vagy visszajönnek a Földre, vagy a Mennyországban maradnak. Véleményem szerint, jobb lenne Kagoménak, ha ott maradna.
-Miért? Ez nem igaz!
-Gondolkodj, öcskös! Mi lenne jobb neki? Ha visszajönne ide, szellemek, gonosz emberek közé, és tovább folytatná fáradhatatlanul a véget nem érő harcot a Halállal dacolva, vagy ha ottmaradna, ahol örök boldogságban és nyugalomban élhet tovább? Mi lenne neki a jobb? Gondolkodj el rajta! De végül is, ha rágódsz rajta, ha nem, akkor is csak ő dönthet! A döntés csakis az ő kezében van!
Inuyasha földre rogyott. Térdei koppantak a hideg és kemény talajon. A kard – amit időközben előhúzott a hüvelyéből – most csilingelve kiesett kezéből.
-Szóval… Nem tehetek semmit?-kérdezte elcsukló hangon.
A nap már felkelőben volt, az ég rózsaszínbe burkolózott.
-Nem. Hogyan halt meg?
-Megölték, miközben engem védett…
-Értem.-ezzel megfordult, és otthagyta a teljesen magába roskadt hanyout.
”Igaza van a bátyámnak. Nem várhatom el tőle, hogy élete végéig harcoljon. A Mennyországban jobb lesz neki. Ideje lenne beletörődnöm, hogy már nincs, és nem is lesz velem…”
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
