XVI. fejezet

Kislány

Inuyasha és Kagome a földön fekve, kéz a kézben csak mosolyogtak egymásra. Szemeikkel falták egymást, illetve tekintetüket. Elvégre számukra megszámlálhatatlan ideig keresték, kutatták a másikat. Azt hitték, örökre elveszítették boldogságukat, életük értelmét, mindenüket. A gondtalan másodperceknek egy vékony kis hangocska vetett véget.
-Apa…
Mindenki felkapta fejét, mire egy körülbelül 5 éves kislányt véltek felfedezni, aki egy fal mögül bújt elő. Odament az Alakváltó összekaszabolt holttestéhez. Letérdelt hozzá, és szívszaggatóan sírni kezdett a hullát átkarolva.
-Apa!-kiabálta.
Inuyasháék csak most kezdték el felfogni, mit tettek. Elszakítottak egy kislányt az apjától, és az összes élő embertől, akit csak ismert. Ekkor a gyermek Kagome szemébe nézett. Kék szemei könnyekkel telve voltak. Arcáról az egyedüllét és a gyász volt leolvasható. Kagome nem bírta tovább a lány bánattal teli tekintetét elviselni, így inkább Inuyasha kimonójába temette arcát.
-Mit tettetek apuval?
A hanyou is végtelenül bűnösnek érezte magát. Apagyilkos. Ő végzett a kicsi apjával. Nem más. Ő maga.
-Figyelj kicsim…-ment oda hozzá Sango szipogva.-Apa beteg…
-És meg fog gyógyulni?
A szellemirtó segítségkérőn a szerzetesre nézett.
-Apa elment egy olyan helyre, ahonnan jobban lát téged, és boldogabb…
-De visszajön?
 -Nem…
Erre a kislány még jobban sírt és szorította a testet. Kagome kötelességének érezte, hogy gondoskodjon a gyermekről. Eleresztette a hanyou kimonóját, és odament a kicsihez:
-Most itt kell hagynunk aput. Velünk akarsz jönni?-próbált bíztatóan mosolyogni rá.
De ez nem nagyon sikerült, mivel még mindig sírt.
-Engem is bántani fogtok, mint aput?
-Dehogy, drágám!-majd megsimogatta a buksiját.
Átölelte a kislányt, és a karjaiba fektette. Szegény piszkos, és sebes volt. Visszament Inuyashához, és kijelentette:
-Mi öltük meg az apját, nekünk kell gondoskodnunk róla.
A félszellem kedvesen ránézett, és átölelte őket.
-Hé, mi a neved kislány?
De nem hallatszott válasz.
-Elaludt.-suttogta Kagome.
Inuyasha arca keményre váltott. Átvette a gyermeket. A füléhez emelte, és szomorú tekintettel így szólt:
-Nem alszik. Meghalt.
A miko könnyeket hullatott. Még egy gyerek meghalt…
-Inuyasha!-ment oda hozzá Miroku.-Ti menjetek vissza Kagoméval, mi majd eltemetjük a holtakat Sangoval. Nashizonak mondjátok meg, hogy jól vagyunk, kérlek.
-Rendben. Kössz, Miroku.
A szerzetes bólintott, majd a hanyou még épp időben kapta el az eszméletlen lányt. A hátára vette, és ugrándozva távoztak.

Máshol…
-Istenem! Tony! Mit keresel itt?-nyitott ajtót megdöbbenve Kagome édesanyja döbbenten a váratlan vendégnek.
Édesanyja természetesen tudja, hogy lánya él. Erről ő tájékoztatta. A sajtó előtt mindig játszania kell a szomorú anyát, de neki csak az a fontos, hogy lánya él, és épségben van.
-Hallottam a hírt.-és könnyek csillogtak szemében.
-Ó.-édesanyától csak ennyi tellett.-Gyere be, valamit meg kell beszélnünk…
Beinvitálta gyermekei apját, exférjét. Leültette a kanapéra, és belevágott a közepébe:
-Kagome él. Nem halt meg.
-Tényleg?
-Igen. Tudod, a lányunk egy istennő.
-Tudom.-most anyukán volt a megdöbbenés sora.
-Tudod?!
-Igen. De ha Kagome él, akkor hol van.
-A másik világban.
-És boldogok Inuyashával?
-Igen.
De ebben a pillanatban kicsapódott a hátsó ajtó, és megjelent Inuyasha, hátán az eszméletlen Kagoméval.