XII. fejezet: Boldogság és fájdalom

• Aludhatok akkor melletted Keiko?
• Hát persze Rin. Nem tudom hova mehetett Se… - itt Keiko megszédült.

Megkapaszkodott a falba, de nem tudta tartani magát, ájultan esett össze. Rin felsikított. A fogadó összes embere köré gyűlt. Felvitték Keikot a szobába és azonnal hívtak egy gyógyítót. Az mindenkit kiküldött a szobából és hosszasan vizsgálta a lányt. Keiko végre felébredt.

• M-mi történt?
• Elájult kisasszony. Mit érzett pontosan?
• Hát, hirtelen megszédültem és aztán elsötétült a világ.
• Értem. Allergiás valamire? Esetleg evett valamit, amivel elrontotta a hasát?
• Nem. Eddig semmi ilyen nem volt, és nem is ettem olyan dolgot ami romlott lett volna.
• Akkor ez kizárva. Nem vegye tolakodásnak a kérdést, de még ártatlan?
• Öhm… - Keiko elpirult. – Nem, már nem.
• Értem. És volt férfival úgy 4-5 hete?
• Igen. Miért?
• Akkor világos a probléma. Kisasszony, ön gyermeket vár!

Keikot hidegzuhanyként érte a bejelentés.

• Hát akkor én megyek is. Vigyázzon magára és az önben növekvő csöppségre is.
• Uram, kérem, maradjon kettőnk között az állapotom. Még nem tudom a baba apja mit fogsz szólni mindehhez.
• Ez csak természetes. Hát minden jót. – ezzel a gyógyító kilépett, Keiko pedig hanyattvágta magát az ágyon.

Még mindig nem akarta elhinni, hogy Sesshoumaru gyermekét várja.

Ezalatt Sesshoumaru csendben sétált a találkozóhely felé, nem is sejtve mi történik a fogadóban. Anyja már ott állt.

• Na végre. Azt hittem már nem jössz el. – szólalt meg Seiya.
• Itt vagyok anyám. Miért kérted, hogy találkozzunk?
• A fülembe jutott, hogy egy halandó nőbe szerettél. Nem hittem a pletykáknak, ezért elmentem, hogy lássam a saját szememmel. Hát nem nagyon akartam hinni neki! Te képes vagy hemperegni egy halandóval?! Mit tanítottam neked?!
• Szeretem és ő is szeret.
• Fiam! Az érzelmek csak gyengítenek egy szellemet! Nézd meg apádat! Meghalt! Miért? Mert egy halandót szeretett! És ha netalántán terhes lesz miféle korcsnak adnak életet?! Ott van az öcséd intő példának!
• De…
• Semmi de! Vagy elhagyod önszántadból és elfelejted végleg, vagy kénytelen leszek megölni!
• Anyám, ezt nem teheted!
• Szembe mersz szegülni velem?!
• Nem… - hajtotta le a fejét Sesshoumaru.

Erős szellem volt, ehhez nem fér kétség, de anyja még nála is erősebb. Legalábbis ő úgy hitte.

• Fiam… - mondta valamivel lágyabb hangon Seiya. – Tudod, hogy én csak a te javadat szeretném. Többet érdemelsz te egy halandónál. Hagyd el…
• Értettem anyám.
• Ez az. Okos fiú vagy. – mosolygott negédesen Seiya, majd eltűnt.

Sesshoumarunak könny csillant meg a szemében. Életében először sírt. Majd elindult visszafelé, de nagyon lassan. Szíve tele volt fájdalommal. El kellett hagynia a nőt akit szeret. A lány érdekében, hogy élhessen tovább.