8. fejezet A fordulat A délutáni nap bágyadtan sütött, az idő forró, párás és fülledt volt. A félelem szaga telítette a levegőt. A zöldellő fák között egy apró termetű, alig 10 éves kislány rohant, ugrálva át a kiálló gyökereket. Zilálva lélegzett, tüdeje majd kiszakadt a futástól. Örült, hogy életben maradt, de akiket a legjobban szeret a világon, most nagy bajba kerültek. Fejében kavarogtak a gondolatok. Lepergett előtte a két szerencsétlenül járt fiatal szamuráj halála, és hallotta a szörny félelmetes kacagását. -"Az a szellem...csak ő segíthet! Meg kell mentenem Sakura neesant! Nem hallhat meg!!"- Szaladt, ahogy csak a lába bírta. Egyenesen ahhoz a barlanghoz, ahol az inuyoukai feküdt sebesülten. Sesshoumaru, miután Sakura magára hagyta, érezte az oni förtelmes szagát, majd az emberi vérszagot. Ezután egy sikoltást hallott. Úgy gondolta nem avatkozik bele a halandók dolgaiba. Nem sokkal később a síró, kifulladt kislány esett be a barlangba. Rögtön belehasított a felismerés.- "A tegnapi gyerek, aki Sakurával volt, valami baj lehet." Talpra ugrott, és sietős léptekkel elindult kifelé a barlangból. Sayo közben elkapta a férfi karját és könnyes szemekkel nézett rá. -Segíts Sakura-samának, az a szörnyeteg meg fogja ölni...- hangja elcsuklott a zokogástól. Sesshoumaru bólintott, majd egy ugrással eltűnt a gyerek szemei elől. Messzebb az erdő visszhangzott az ocsmány oni röhögésétől. Szemei vörösen izzottak, gyönyörködött áldozata szenvedésén. Lassan elindult a törékeny nő felé, kiélvezve a látványt. Sakura a földön hasalt egy fa tövében, és a szellemre fókuszált, melyből csak egy hatalmas elmosódott lila foltot látott. Nyakát és állát selymes fű bizsergette, ujjaival görcsösen markolta a keze ügyébe kerülő fűcsomót. Sakura akadozva vette a levegőt és teste rázkódott a köhögéstől, és olyan nehéznek érezte magát, mintha óriási súly nehezedett volna rá. Mozdulni nem tudott. Érzékelte a tompa puffanást, mellyel Saya esett melléje. Látta, ahogy a lila folt közeledik feléje, hogy megadja a kegyelemdöfést. Ez viszont nem következett be. Hangokat hallott, nagyon messziről. -Jól látok? Itt van a kutyaszellem...- Saya ennek megörült, ám felreppenni nem tudott, kábult volt a méregtől. -Ses...shou...ma...ru...-suttogta Sakura. Egy fehér alak jelent meg, közte és az oni között. Sesshoumaru arany szemei hidegen és megvetően tekintettek ellenfelére. Egyik kezét maga mellé nyújtotta ki, támadásra készen. Még nagyon legyengültnek érezte magát és tudta, hogy nem szabad nagyobb harcokba bonyolódnia, mégis örült, hogy gyilkolhat. Gyilkolhat, valaki miatt, aki most nélküle meghalna. Sose kívánta igazán Sakura halálát. Csak a hanyouk iránti gyűlölete vakította el. Az oni ránézett és vakmerő módon fenyegetőzni kezdett. -Te mit akarsz itt? A nő az én zsákmányom! Hordd el magad te ficsúr, mielőtt megöllek!- ordította az szörny, és Sesshoumarura fújta a mérgesgőzt. Miután szétfoszlott a lila köd, igencsak meglepődött, mert a kutyaszellem ott állt előtte, teljes életnagyságban. -Miiii? Te nem estél össze? -Azt hiszed ezzel a szánalmas támadással legyőzhetsz engem, a nagy Sesshoumarut?- gonosz félmosoly jelent meg az inuyoukai arcán, kinyújtott kezén, ujjai végén sárga fény csillant meg, majd villámgyorsan felugrott a levegőbe és megjelent az energiaostor. Eltalálta vele az onit, hatalmas vágást ejtve vele a mellkasán, melyből fröcskölni kezdett a vér. Az hátratántorodott, de megszólalni sem volt ideje, mert jött a következő csapás. Sesshoumarunak a hirtelen mozdulattól felszakadtak a sebei átáztatva vérrel a haoriját, de nem foglalkozott vele. A levegőben szökellve az energiaostorral széttépte a szörnyet, mely darabokra hullott, undorító sötét vérével telítve a földet. Ezután a szellem Sakura előtt termett. A lány még eszméleténél volt, ám nagyon rosszul nézett ki. Közben Koryuu is magához tért, és odament hozzájuk. Sayát óvatosan a szájába vette és feltette a hátára, közben Sesshoumaru gyengéden felvette a nőt az ölébe és lassan elindultak vissza a barlanghoz. Sesshoumaru testét erős fájdalom járta át, de csak azzal törődött, hogy Sakurát minél előbb fekvő helyzetbe tehesse, mert akkor a méreg nem terjed gyorsan a testében. -Te ostoba, miért nem szóltál? Most nem kerültél volna ilyen helyzetbe...- mondta halkan a lánynak, de magában hozzátette- "Nehogy meghalj itt nekem!" -Ari...gatuo, tasu...ketta( köszönöm megmentettél)- lehelte Sakura, felnézett a férfira, de csak homályosan látta őt. Hozzábújt a szellemhez, és egyik kezét a mellkasára tette, majd rögtön el is vette onnan. Valami piros meleg folyadékot érzett a tenyerén. -Te vérzel...a sebeid... -Shimpai shinaide( ne aggódj), ez most nem számít. -De számít...- mondta Sakura és elájult. Közben visszaértek a barlangba, és Sesshoumaru lefektette a nőt oda, ahol ő feküdt az előbb és hófehér prémjével betakarta az elgyötört testet. -Mi történt Sakura-samával?- szipogott Sayo-chan, mert ő ott maradt a barlangban. -Elájult. Ide kell hívni az öreg papot, mert én nem tudom meggyógyítani. -Megyek azonnal!- bólintott a kislány, és ölébe vette a kis sárkányt, majd felült Koryuu hátára.- Koryuu, hayaku!( gyorsan) Miután elmentek, Sesshoumaru leült Sakura mellé és elgondolkodva nézte őt. Sakura semmi életjelet nem mutatott, mozdulatlanul feküdt. Még így, a barlang hideg félhomályában, ájultan is gyönyörű volt. Az inuyoukai haoriját pirosra festette nemes vére, teste sajgott a fájdalomtól. Nagyon aggódott, de ez nem tükröződött az arcán. -"Minden miattam van...ha nem beszélek úgy vele...ez nem történt volna meg..."- lehajolt a lányhoz és kisimította az arcából a kósza hajtincseket. Nézte a szép szabályos arcát, hosszú sötét pilláit és rózsaszín ajkait. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megcsókolja, mégközelebb hajolt hozzá és ajkuk majdnem találkozott... -Khm...itt vagyok- szólalt meg a pap a bejáratnál. Sesshoumaru hirtelen kihúzta magát. -Megmérgezték. Egy oni volt.- foglalta össze tömören a szellem a történteket. -Elkészítem az ellenszert, azután ellátom a te sebeidet is.- mondta a pap, meg sem említve, amit az előbb látott. Tüzet rakott, majd vizet forralt, a mérgezés ellen már előkészítette a szükséges gyógyfüveket. Ezután beleszórta őket a vízbe, és ellátta az inuyoukai sebeit. -Arigatuo gozaimasu, hogy megmentetted az unokám életét. -Ő is segített nekem. -Már csak meg kell vele itatni az ellenszert, aztán talán holnapra rendbe jön. Legszívesebben bevinném a kastélyba, de ilyen állapotban nem tanácsos. Ha megmozdítjuk, jobban terjed a méreg a testében. Ha magához tér és lábra tud állni, mindketten a kastélyba jöttök. Van elég helyünk számodra, és egyelőre nem tanácsos még nagyobb harcokba keveredned. Az összes sebed felszakadt. A válasz egy bólintás volt a szellem részéről, tudta, hogy az öregnek igaza van. A kastélyban megszállni, viszont semmi kedve sem volt. Nem szeretett emberek és félszellemek között lenni. Ekkor egy hanyou szagát érezte meg, volt benne valami ismerős. Kis idő múlva belépett a barlangba egy magas, jó kiállású férfi, akinek haja és szeme színe olyan volt, mint a Sakuráé. Az oldalán gyönyörű katana csillogott. -Ojiisan! Hogy van Sakura?- szólt, figyelembe se véve a szellemet. -Nem túl jól. Reméljük holnapra jobban lesz. Nemsokára elkészül az ellenanyag, de nehéz éjszakája lesz. Magad jöttél ki? -Iie, pár szamurájjal, de mondtam nekik, hogy Akeshi-san és Takeda-san holttestét vigyék vissza a családjuknak. Sayo-chan jólvan, a kamiknak hála, az ijedtségen kívül nem esett baja. Saya és Koryuu is rendbe jöttek.- mondta, és tekintete a szellemre szegeződött.- Sesshoumaru-sama? Ha jól tudom... A megszólított biccentett- Dare wa?(Ki vagy?) -Watashi wa Kageromaru no Takashima, Sakura öccse.- felelte a félszellem. Ekkor emberi léptek zaja hallatszódott. Egy parasztasszony volt az, egyszerű, világos színű kimonót viselt és a sötét hajára kendőt kötött, arcáról kétségbeesés tükröződött. -Ishido shounin-sama, kérem jöjjön el hozzánk! A lányom, Hana, rosszul lett és összeesett. És mindez most történik, amikor a hercegnőt is baj érte, az egész város aggódik! Jaj, mennyi gond! És mind, egy napon! -Nyugodj meg, Aiko, indulok.- a pap felkelt az unokája mellől,- Sesshoumaru, most már csak a gyógynövénytea segíthet, meg kell vele itatni, hogy kitisztuljon a szervezete. Holnap pedig bevihetjük a kastélyba. Nekem most mennem kell. Kérlek, vigyázz rá! -Hai.- bólintott a démon. Mikor a pap és Aiko elmentek, Kageromaru leült a tűz mellé és a gőzölgő levet nézte. Tekintete gondterhelt volt, nemes arcán a tűz fényei táncoltak. -Mindjárt felforr...Örülök, hogy a nővérem mellett voltál, különben már rég halott lenne... -Csak viszonoztam a szívességet, semmi egyéb.-hangja kimért volt, arcáról csak közönyt lehetett leolvasni. -Semmi egyéb?- nézett kérdően Sesshoumarura Kageromaru.- "Azt hittem kedveli a nővéremet..."-tette hozzá gondolatban. -Hai.- jött a felelet. Ekkor két szamuráj jelent meg, vértezetükből ítélve mindkettő magas rangú tiszt volt. De Sesshoumaru érezte, hogy a közelben akár még ötvenen is lehetnek. -Kageromaru-sama!- hajoltak meg egyszerre- jönnöd kell! Most kaptunk hírt, hogy három faluval arrébb megint feltűnt az a rablóbanda, élén Fehér Tigrissel. Megint támadni akarnak. Ma éjjel elkaphatjuk őket. -Ez biztos? -Hai, az egyik kémünk, Idejosi látta őket és postagalambot küldött. Itt a levél.- átnyújtotta- Láttuk, hogy Idejosi jele van rajta, ezért engedelmeddel nagyuram, felbontottam. -Semmi baj.- átfutotta az írást, majd felsóhajtott.- A fenébe...pont ma...a baj nem jár egyedül! -Nagyon sajnáljuk ami a hercegnővel történt, nagyuram, reméljük hamar felgyógyul... -Domo, akkor menjünk. Sesshoumaru-sama, kérlek itasd meg a nővéremmel az ellenszert, úgy látom már elkészült. Várj egy kicsit még hűl.- mondta és egy edénykébe töltött a teából. -Hai.- bólintott a szellem. Majd Kageromaru elhagyta a barlangot a szamurájokkal együtt. Sesshoumaru közelebb ült a nőhöz, és kis idő múlva megkóstolta az italt, hogy nem-e forró. -"Ez jó lesz"- gondolta, és öntött belőle Sakura szájába. Ám a tea visszafolyt. A szellem ekkor kortyolt a teából, lehajolt Sakurához és úgy adta a szájába. Kellemes érzés töltötte el, ahogy ajkaik találkoztak. Majd ujjaival betapasztotta a lány ajkait, kényszerítve, hogy lenyelje az italt. Ezt addig ismételgette, míg el nem fogyott. Még jobban betakargatta a lányt, majd kényelmesen háttal a falnak dőlt. A sebei, bár még sajogtak, forradásnak indultak, már nem véreztek. -"Még jó, hogy szellem vagyok, és ilyen gyorsan gyógyulok...de ő? Remélem segít annak a papnak a kotyvaléka..." Érezte, hogy a levegő kezd lehűlni, lassan esteledik. A nap már narancssárga színben pompázott, majd süllyedni kezdett, hogy nyugovóra térjen. Eltűnt a dombok közt, az ég alját pirosra festve. Egyre több felhő jelent meg az égen. A levegő ontotta a párát magából. Enyhe szellő lengedezett, ami idővel erősödött. Egy kis csapat tűnt fel a fák közt, élükön egy szerzetesi ruhát viselő, őszülő férfival. A csapat többi tagja szamuráj volt. Elérték a barlangot, és míg a pap bement, a katonák türelmesen várakoztak. Sesshoumaru rezzenéstelen arccal ült a lány mellett, hátát a nyirkos falnak támasztva. A pap egy nagy kosárban takarókat hozott. Aggódva tekintett unokájára, majd a szellemre nézett. -Történt valami? -Iie, meg sem mozdult. A teát megitattam vele. Az öregember leült a hercegnő mellé, majd a homlokára tette a kezét. A lány arca piros volt, és homloka forró. -Kezd felmenni a láza, de ez csak rosszabbodni fog.- csóválta meg a fejét az öreg.- Én már itt nem tehetek semmit. Hajnalra magához tér, ez a láz az ellenszer hatása. Ez a prém majd melegen tartja. Hoztam neked is takarókat, biztosan nem melegítenek annyira, mint a szőrméd, de ez is megteszi. Legalább nem a puszta földön kell éjszakáznod. -Rendben.- biccentett a démon. -Vissza kell mennem éjjelre, hiszen Kageromaru is elment. Reggel ismét eljövök.- mondta a pap, majd beleszagolt a levegőbe.- Jó nagy vihar készülődik, remélem nem lesz taifun.- majd a lányra tekintett- Sosem szerette az éjjeli viharokat...kér... -Vigyázok rá.- a szellem hangja lágy volt, ám semmiféle érzelmet nem lehetett benne felfedezni, de az öreget mégis megnyugvással töltötte el. -Arigatuo, akkor én indulok, mielőtt ideér a vihar.- felemelkedett a helyéről- Oyasuminasai, imádkozok a kamikhoz, hogy minden rendben legyen.- majd eltűnt az alakja a sötétségben. folyt. köv.