Pár hét múlva Misana teljesen felépült. Igaz, a kötés még mindig rajta volt, de Misana azt állította, hogy semmi szükség rá.
-És most mihez kezdesz?-kérdezte Yusuke.
-Nem tudom. Most már nincs mitől rettegnek, ezért akár vissza is térhetnék a hazámba-mondta Misana.
-És akarsz?-érdeklődött Kurama.
-Nem is tudom...ezt még meg kell gondolnom. Szívesen maradnék itt, meg vissza is mennék.
-Még mindig ugyanabban a kis házban laksz, amiben gyerekkorodban?
-Igen. Nem tudtam megválni tőle.
-Elég sokat tudtok egymásról-jegyezte meg Hiei.
-Ha a gyerekkorodat te is mellette töltötted volna, akkor te se tudnál róla kevesebbet-válaszolt Botan.
-Megjegyezném, hogy Hiei szerintem szívesen töltötte volna el az egész eddigi életét vele-súgta Kurama Botannak.
-Van benne valami.
-Miről folyik a tanácskozás?-kérdezte Misana.
-Semmiről!
-Hmm...éééértem...tudjátok mit? Úgy döntöttem, hogy maradok! Persze, ha nem bánjátok!
-Dehogy bánjuk! Mindannyian szívesen látunk!-mondta Yusuke.-És biztos, hogy Hieinek sem lesz ellenére, hogy vele szemben fogsz lakni-tette még hozzá, vigyorogva.
Hiei egy gyilkos pillantást vetett Yusuke felé, aki ezt észre is vette.
-Jaj, ki is ment a fejemből! Koenmával van némi megbeszélnivalóm. El kell mennem, sajnálom!-mondta Botan, és elment.
Pár perc elteltével Keiko lépett be az ajtón.
-Sziasztok! Szóval itt vagy, Yusuke! Gyere, szeretnék veled váltani pár szót!-mondta, látszólag mérgesen.
-Mo....most mit követtem el???
Keiko megfogta Yusuke csuklóját, és kihúzta a lakásból.
-Majd még jövök!-kiáltotta még gyorsan be a többieknek, majd már el is mentek.
-Vajon mit csinált most Yusuke?-kérdezte Misana.
-Tudtom szerint semmit sem-mondta Kuwabara Kuramára nézve. Kurama valamiért bólintott.-Elnézést, de nekem is akad egy kis dolgom. Yukinával találkozom-mondta vigyorogva (és álmodozva) Kuwabara.
-Akkor máe én is elmegyek, ne legyek útban-mondta egyszerűen Kurama.
-Útban?-zengte kórusban Hiei és Misana.
Mindannyian elmentek.

Az ajtón kívül:
-Mondd Keiko, mit csináltam?-kérdezte ijedten Yusuke.
-Semmit!-mondta mosolyogva Keiko.
-Akkor meg?
-Összebeszéltünk-jelent meg Kurama.
-Összebeszéltetek?
-Igen. Kuwabara, van nálad pohár?
-Tettem el párat-válaszolt.
-Azokkal meg mit akartok?
-Emlékszel még mit csináltunk, amikor Misana szinte a halálán volt?
Yusuke visszagondolt.
-Jah, igen!-kiáltotta, majd a kulcslyukhoz rohant.
-Jé, most nincs benne kulcs!
-Mert kivettem-mondta Kurama, és elővette az ajtó kulcsát.
-Ugye nem zártad be?-kérdezte Keiko.
-Dehogy. Na, én is elfoglalom megszokott helyem-mondta, és a poharat az ajtónak támasztva hallgatózni kezdett.
Mindannyian nagyon figyeltek arra, hogy mi történik. Talán Botan volt az egyetlen, aki tényleg elment.

Odabent:
-Ezek elhúzták a csíkot.
-Gondolod, hogy azért, hogy...
-Nem lehet...vagy mégis?
Az ajtó felé néztek, és hallgattak. Hallották az odakinti suttogást. Nem pontisan, de azért tudták miről van szó.
-Szóval erről van szó-suttogta Misana, olyan halkan, hogy egyeltalán ne lehessen hallani.
-Valami azt súgja, hogy a kulcslyukon is figyelnek.
-Nekem is.
-Mit tegyünk?
Misana elmosolyodott. Hiei rögtön kitalálta a gondolatát, és ő is elmosolyodott.
-Te is arra gondolsz, hogy...
-...leckéztessük meg őket?
Gonosz mosoly jelent meg mind a kettőjük arcán.
-Hát akkor műsorozzunk-mondták egyszerre.
Hiei óvatosan közelebbhajolt Misanához, és hátradöntötte őt. Ahonnan Yusuke leskelődött, pont úgy látszott, mintha csókolóznának, pedig, mind a ketten csak halkan nevettek. Misana Hieibe kapaszkodott. Az ajtón kívülről mindannyian eléggé meglepődtek.
-Nem késlekednek-mondta Kuwabara, miután végighallgatta, hogy mit látott Yusuke. Tovább hallgatóztak illetve leskelődtek.
-Szerinted elég volt nekik?-kérdezte halkan Misana.
-Nem tudom.
-Fokozzuk még?-kérdezte vigyorogva.
-Hmm...miért is ne-mondta.
Hiei felült, és levette a felsőjét, Misana meg a mellényét. Hiei visszahajolt Misana fölé.
-Szegények-mondta Misana halkan nevetve.

Eközben a leselkedők oldalán:
-Te jó ég...
-Mit látsz Yusuke?-kérdezte érdeklődve Keiko.
-Nézzétek meg a saját szemetekkel!!!
Mindannyian egyenként benéztek, de amikor eljötttek a kulcslyuktól, akkor elképedve néztek egymásra.

-Szerintem itt az ideje, hogy meglepjük őket. Nyissuk ki az ajtót.
-Rendben.
Lassan mind a ketten felálltak, és az ajtóhoz mentek, akkora ívben, hogy ne látszódjon, hogy feléjük közelednek.
-Egy...
-Kettő...
-Három!
Kinyitották az ajtót, Kurama és Kuwabara beesett, Yusuke pedig meglepődve állt.
-Ööö...szi....sziasztok...
-Egy ideje tdujuk, hogy figyeltek. Remélem élveztétek kis műsorunk.
-Csak műsor volt az egész???-kérdezte, eléggé meglepődve Yusuke.
-Azám!-mondták, és elnevették magukat.-És ti bedőltetek.
-Mi szó szerint-állt fel Kurama.
-Na, szóval melyikőtök ötlete volt ez a hallgatózás?
-Ööö...
Mindenki a másikra nézett.
-Na mindegy.
-De most már tényleg mennünk kell-mondták és elindultak.
-Kurama!-kiáltott Misana.
-Igen?
-Visszaadnád a kulcsom?
Kurama elmosolyodott, és visszadobta a kulcsot.
-Köszönöm.
Még egy ideig figyelték, hogy tényleg elmennek-e, majd visszamentek, a kulcsot a zárba tették, leültek, és figyletek, hogy biztos nincs semmi zaj odakintről. Nem hallottak semmit sem. Hiei visszavette a felsőját, Misana meg a mellényét.
-Jót szórakoztunk, nem?
-Dehogynem!
Hallgattak. Misana közelebb húzódott Hieihez, és a fejét a vállára döntötte. Hiei átkarolta a Misana vállát, és kezével végigsimította a lány karját. Misana felnézett, és gyorsan megcsókolta Hieit, aki ettől elmosolyodott és visszacsókolta.

Folyt. Köv.