1.     Fejezet

          Belépett a szobába. A vastag szőnyeg elnyelte a macskaléptek zaját. Sötét szeme szinte világított a sötétben, ahogy visszatükrözte a kinti lámpák fényeit.

          Két hatalmasra tágult fekete szembogár…

          Hin felnyögött álmában és magához ölelte a takarót. Mintha egy plüssmackó lett volna a karjai között. A puha szövet alatt élesen kirajzolódott a vékony alak sziluett vonala. Ez szinte dopingként hatott az Árnyra.

          Kivett a zsebéből egy tárgyat. Fekete kesztyűs kezével, óvatos mégis energikus mozdulattokkal bontogatni kezdte a fekete vászonborítást. Egy pisztoly csövén csillant meg a fény.

-        Ha kell megöllek, de nem adlak sakálok kezére – nézett le az ágyra.

          Csendben kibiztosította és a védtelenül fekvő lányra szegezte…

          Hin álmosan felült és felnézett. Akkor meglátta a falon a mögötte álló alak árnyékját. Megfordult. Rémültem vette észre a rá szegeződő pisztolycsövet.  Hirtelen kiszökött a vér az ereiből. A szoba vagy öt fokkal hidegebb lett. Legalábbis szerinte. A szíve alig dobogott, az agya kikapcsolt. Ösztönből cselekedett. Legurult az ágyról. Épp időben. Az első golyó csak a szivacsot érte.

          A fekete ruhás ember bosszúsan ráncolta össze a homlokát. Ez így annyira nem romantikus. Sebaj van még 7 golyója, csak elég lesz egy kislányhoz. Sejtette, hogy ez így nem lesz olyan színpadias, ahogy elképzelte. Mindegy. Alkalmazkodni tudni kell.

          Érezte, hogy egy kéz keményen kulcsolódik a bokája köré és kihúzza alóla a lábát. Túl későn jött rá mire készül a lány. Hatalmas durranással elterült a padlón.

          Azt se tudták melyikük az, aki kihúzta a lábat és melyikük az akinek kihúzták.

          Hin az ösztöneire hallgatva cselekedett.  Felpattant felkapta a pisztolyt és a támadójára szegezte. Alig bírt célozni a könnyei fátylán át. Legszívesebben lerogyott volna egy sarokba eszméletlenül, de ezt most nem engedhette meg.

          Leon nyitotta ki, hatalmas robajjal az ajtót. Amikor meglátta mi történt csak dermedten állt. A kilincset szorongatva nézte a felállást. Kellett neki pár pillanat mire rendezi magában a dolgokat.

-        Hívd ki a rendőröket – csuklotta a lány a sírástól.

          Köröbelül egy órával később, a rendező a sarokban ült. Most senki nem figyelt rá. A megrázkódtatástól újra önmaga volt. Kiderült a sok alkohol miatt kettészakadt a személyisége. A másik énje egy véres gyilkos lett, akinek minden vágya az volt, hogy a túlvilágon magáénak tudhassa a lányt, akit imádott. Illetve imádtak. A rendező is szeretette csak csendesebb szeretettel.

          Nézte a lányt, ahogy Leon karjaiban gubbaszt. Vastag pokróc volt a hátán és egy bögre tea a kezében, de még látszott rajta az átéltek nyomai.

          A szicho és a rendező is utálták magukat. Nagy sóhajjal felálltak és önként sétáltak oda a bilincs szorongató emberhez.

          „- Miért? –kérdzete a szicho a másiktól.

-        Néha el kell engedni, ha nehéz is. Muszály. Ezt nem értetted meg. Ő már megtalálta a boldogságot. Amíg boldog nekünk itt nincs dolgunk,  majd ha szomorú lesz, megjelenünk. Őt nem bánthatja senki. Még mi sem.”

          Epilógus:

          Másnap reggelre a lány rendbejött. Bár még kicsit csendes volt. De boldog is. Örült, hogy végre vége. A premier nagy sikert aratott, de nem ez volt Sanéknak a fénypont. Még órákkal később is epekedve nézték a kitöltött állandó szerződésüket.

-        Úgy nézz ki a nyakatokon maradunk – mosolygott fel San Yurira.

-        Bizony. –felelte az.

-        De ugye nem bánjátok? – most Hin szólalt meg.

-        Szerinted? – kérdezte Leon és megcsókolta a lányt.

Vége