Nosztalgia…

Tegnap voltam odaát Dórinál (barátnőmnél) és megemlékeztünk róla, hogy milyen jó is volt nekünk nyáron… milyen jó… ZP… meleg, jó idő, koncertek, buli, haverok (nem, nem Fanta se Szamba) és Boráros tér, 54-es, fura alakok… usw. És hogy mi mennyire várjuk, hogy újra nyisson, hogy újra ott legyünk!!!

Összeszedtük az emlékeket… amikor először mentünk és természetesen a villamoson rossz irányba szálltunk fel… végül a Petőfi híd helyett a Margit hídnál szálltunk le. :D Go vissza, azt hittük, hogy lekéssük a Kalapács koncertet (nem, nem szó szerint kell érteni, hogy Kalapács… van egy ilyen rock együttes, akiket én akkor hallottam és láttam életemben először… ha valakinek úgy ismerősebb, a frontember énekelt szintén a Pokolgépben és most a Roadban is. „Amíg a Föld kerek, mindig lesznek rockerek!”)

Aztán, mikor a bejárati kulccsal próbáltuk meg kinyitni a borosüveget ^^” Végül kértünk egy rendes dugóhúzót, de természetesen mindennek ára volt…

Aztán az a csodálatos, hiper-szuper-extra-mega-giga-cool-zsír-sirály-király- „el_nem_mondhatom_milyen_jó_volt” HEAVEN STREET SEVEN koncert… *.* Mondjuk, az úgy kezdődött, hogy én elrángattam a többieket, hogy ezt látni kell, mert olyan klassz! *rögtön rákezd egy HS7 számra, aminek szintén ez a címe: Klassz * És akkor mindig…

-         Naaa, még egy számot… ha vége megyünk….

-         Naa… 2 szám és mehetünk… nyugi, nem késsük le a buszt….

-         Naaaa…. Lécci-lécci-lécci… kéééérlek! Nem lehetsz ilyen! Egész tavasszal erre a koncertre vártam!

Khm… tudok én meggyőző lenni, ha akarok. ^^ LOL

Aztán a rövidre sikeredett Hiperkarma koncert (uhh… télleg, még azt a CD-t is el kell kérnem… mien jó, hogy eszembe jutott :D). Mondjuk az azért volt rövid, mert bekrepált a hangtechnika, mi meg nem vártuk meg, hogy megoldják… azóta bánom, hogy az én hőnszeretett 2. legkedvencebb magyar férfielőadómat jól elmulasztottam… de hát… nem tudhattam még akkor, hogy én nagy Frenk rajongó leszek. ^^”

A „Heringes_dobozban_több_hely_van” EDDA koncert… Amikor gyorstalpalón tanultunk meg minden számot és a dal utolsó refrénjét már mi is tökéletesen énekeltük. :D

És a legváratlanabb, legfordulatosabb… na milyen koncert?????

Szóval, az is úgy kezdődött, mint mindig… neten kinéztem, hogy milyen koncert is lesz a közeljövőben, mire lenne jó elmenni. Az időjárás okés volt, mindenki szabad volt, a szülők humánusak voltak és elengedtek minket ZP-zni.

(Ha valakinek még mindig halvány lila, eregetett gőze sincs, hogy mi az a ZP, ami mellesleg nagy BŰN, akkor elárulom, hogy a Petőfi Híd budai oldalán lévő tavaszi-nyári-ősz eleji szórakozóhely, hivatalos nevén: ZÖLD PARDON.  Rengeteg jó koncert, rengeteg kiváló előadó, a régi veteránoktól kezdve a most berobbant bandákig… egész héten zene-zene-zene. Könnyű megközelíteni és csak FIGYELEM! 100 Ft (nem, nem hagytam le egy 0-t sem) a belépő! Vagyis tavaly csak annyi volt… most ki ne vágyna egy normál kb. 70-80 perces koncertre 100 Ft-ért… na, reklám befejezve J)

Szóval, BMV-vel elmentünk a ZP-be (BMV = Busz, Metró, Villamos), kivártuk a hosszú tömött sorokat és nekem kezdett egyre furcsább lenni ez az egész… én úgy tudtam, hogy Quimby koncertre jövünk, és azon meg nem rózsaszín tünciruhás lányok csápolnak… javítsatok ki, ha tévedek! Tehát, rózsaszín tüncilányok, vagy rikító sárgában és fehérben császkáló alakok, akik összetekert transzparenseket szorongattak maguknál és úgy be voltak zsongva, mint én, mikor életemben eddig először és utoljára Szigetre mentem, hogy lássam az akkori nagy kedvenc előadó(i)mat!

A koncert 8 körül kezdődött, még volt kb. negyed óránk. Dórival mentem, sajna senki mást nem tudtam elráncigálni, Ivi már megint oda volt vidéken unatkozni – ahogy ő mondá…

Vártunk és vártunk, szerencsére le tudtunk ülni… elmúlt negyed 9… elmúlt fél 9… na, lassan kezdtek mozgolódni a tömegek, mi is bementünk a „küzdőtérre”, hogy valami jó helyet kifogjunk. A tünciruhások visongva-bezsongva türelmetlenkedtek, fütyörésztek, sikítoztak és már alig várták a koncertet… én meg még mindig nem tudtam, hogy mi biztos, hogy jó helyre jöttünk? Mi biztos, hogy Quimby koncerten vagyunk? Nem volt műsorváltozás?

Aztán felfedeztem, hogy nem csak rózsaszín tünciruhák, hanem rózsaszín tüncifejek is vannak a tömegben… HELP MEEEEEEEEE!!!! Hova keveredtem? *pánikol*

Végül 9 előtt nem sokkal végre-valahára elsötétült a színpad…. Bevonultak a zenészek… elfoglalták a helyüket… és felcsendült az első pár akkord… nem… nem a Quimby volt a színpadon… elhűlve, kezdődő remegéssel néztem a színpad felé… barátnőm csak állt és hallgatta, hogy ebből mi fog kisülni…

Legszívesebben felsikoltottam volna, annyira feszült és boldog voltam… mert… hiszen ez… ez… a BAD LUCK volt! Igen, ők! Mind a hárman… Suichi, Hiro és Fujisaki!

Először is berobbantak a Blind Game Again-nel… kb. a nézőtér háromnegyede extázisba esett… és ami utána jött!

-         Haliiiiiiiiiiii Budapest!!!!!!!!!!!!!!! Mi vagyunk a Bad Luck és nagyon örülünk, hogy itt játszhatunk! Nektek! – kiabálta önfeledten Suichi angolul.

Hogy milyen édiiiiii volt! ^^

Persze a többiek is hozták a formájukat…. Hiro-kun!!!! Ivi… kár, hogy kihagytad… élőben milyen helyes *ábrándos nagysóhaj*

Kb. 3-4 szám után Dóri már unta… hogy ez nem zene, hogy ő nem bírja ezt a fajta popnyáladzást és stb… én meg kérleltem, hogy még 3 számot… „naaaaaaa, kééérlek!” Most képzeljétek el, hogy totálisan úgy viselkedtem, mint Suichi szokott Yukival… amikor olyan cicásan viselkedik… végül kiegyeztünk, hogy még maradunk… de csak picit!

Én csakazértis előretolakodtam, hogy minél közelebb legyek, közben hablatyoltam a japán szöveget, vihogtam a számok közti apró megjegyzéseken, amiket Suichi mondott. „Nagyon jó itt lenni, finom a palacsinta!” „Örülünk, hogy itt is ismertek vagyunk, remélem, még jöhetünk ide… K, ugye lehet? – kiáltott a színfalak mögé, mire a tüncifejek elkezdtek visítozni, hogy őt is látni akarják”

Szerencsémre senki sem taposott meg, oldalt egész könnyen eljutottam a színpad mellé, ahol be lehetett lesni a színpad mögé. :P Komolyan megtöröltem a szememet, hogy jól látok-e… Yuki is ott van! Sohasem hittem volna, hogy ilyenre vetemedik, hogy elkísérje Suichit turnézni… Körbepislogtam, hogy van-e biztonsági őr a közelben és a korláthoz léptem… az adrenalinszintem valahol az egekben járhatott, hogy már megint hülyeségre készültem… Le kellett fényképeznem Yukit! Jézus… mint valami tüncifej… mint valami fanatikus tüncifej… *fogja az arcát szégyenében* bocsi, de nem tehettem mást! *kérlelő mosoly, hogy higgyék el, ő NORMÁLIS emberi lény*

Közben épp a „Fűszeres Narancslekvár” ment… eredeti címén a „Spicy Marmalade”, ami igen nagy kedvencem. ^^ (most is épp ezt hallgatom :D)

Amikor már majdnem kattogtattam volna, természetesen (?) odavarázsolódott egy biztonsági, hogy mégis miket képzelek, és legyek szíves fáradjak vissza a „helyemre”. Dóri meg is kérdezte, hogy merre jártam, én meg csak morogva feleltem, hogy bevetésen voltam, de nem jött össze…

A koncertet végül végigtomboltam és utána elsétáltunk a Boráros térre, a Duna feketén csillogott a neonreklámoktól, a Lánchíd csodásan ki volt világítva… olyan meghitt és romantikus volt az egész helyzet… aztán amíg a buszra vártunk elsírtuk bánatunkat, főleg én, hogy nem készítetem végül egy képet sem egész koncerten… *szipp-szipp* L De az élmény az mindenért kárpótolt. Kivételesen egy részeg pasas sem kötött belénk a buszon és épségben hazaértünk.

Olyan jó volna, ha ezen a nyáron is történne valami ilyen meglepetés! ^^

Sayonara!