A végső harc és a folytatás

By: Sasuke

Chapter9:

Furcsa érzések

Kagoménak elkerekedett a szeme. Nemkülönben a többieknek… Inuyasha most már ember volt. Hosszú, fekete haja csillogott a napsütésben. A szeme aranyból mély barnává változott. Az egykori hanyou odament Kagoméhoz és átölelte.

-         Most már olyan vagyok, mint te. Remélem így is tetszem…

-         Hát persze!

-         Akkor jó.

Közben szemügyre vették Sesshoumarut is… Ő szinte semmit sem változott. Csak a szeme lett égszínkék. A haja ugyanolyan fehér volt, mint annak előtte.

-         Az én hajam miért nem változott?

-         Talán, mert öreg vagy…

-         Ne szórakozz velem te kis korcs!

-         Mit mondtál?

-         FEKSZIK! – kapcsolódott a beszélgetéshez Kagome.

Inuyasha rózsaszín villanás kíséretében nagyot puffant a földön…

-         Hé! Ezt nem kellett volna. Különben is: Miért működik még mindig? Azt hittem már nem lesz hatása, ha ember leszek…

-         Ezt hordanod kell életed végéig Inuyasha úrfi! Így szól a varázslat… - Miouga válaszolta meg a kérdést.

-         Te mit keresel itt? A vérünket akarod szívni életünk végéig?

-         Nem úgy van az úrfi…

És láttak ám csodát! Miouga átváltozott… Nem is akárki lett belőle: Kagome nagyapja! Na, ettől mindenki padlót fogott…

Tehát az esetleges eltűnései nem azért voltak, mert gyáva, hanem mert valahogyan fent kellett tartani a látszatot a két világban… Kagome nagyapja eredetileg tényleg Miougaként élte az életét, még Inuyasha apjának idejében. Később felfedezte a kutat, és ingázott a két világ között. Persze a jövőben emberi alakot kellett, hogy öltsön, hiszen nem volt hétköznapi dolog a szellemek látványa… Egyszer csak megismerkedett egy gyönyörű halandóval, aki nem volt más, mint Kagome nagymamája. Neki elmondta a titkát, de a nőt ez egyáltalán nem zavarta. Összeházasodtak, és nemsokára megszületett Kagome anyukája. Közben Miouga továbbra is vándorolt a két világ között, és sikerült eltussolnia mindenki előtt a dolgot… A lánya szerencsére nem örökölte semmilyen szellem tulajdonságát… De visszatérve a többiekre:

Sesshoumaru zavartan nézegette magát. Még furcsa volt neki a látvány. Kagura sem sokat változott, csak a szeme lett kék. Kouga és Ayame is szinte ugyanolyanok maradtak, csak eltűntek róluk a farkasjegyek, Shippouról pedig a rókajegyek. Körülbelül annyi idősnek nézett ki, mint Kohaku, és magasságukban sem volt nagy különbség… Kirara hétköznapi kiscica lett.

-         Legalább Buyonak lesz játszótársa… - gondolta Kagome.

A béke is megvalósult emberek és szellemek között. Ugyan nem mindenki, de a tiszta szívűek láthatták őket.

-         Ezért kellett emberré változni??!? – csattant fel Inuyasha bátyja.

-         Az jobb lenne neked, ha csak kevesen látnának? Vagy. Ha engem néznének bolondnak, hogy magamban beszélek? – kérdezte Kagura.

-         Igazad van. Sajnálom. Csak még furcsa…

-         Megértelek.

-         Ez a Sesshoumaru olyan lett, mint egy kezes bárány… Milyen dolgokra képes a szerelem… - elmélkedett Kagome magában.

-         Különben is: Most megtanulhatjátok, hogy milyen természetfeletti erő nélkül élni. Sőt, azt is tudnotok kell, hogy már nem fogtok több száz évig élni, így ki kell majd használni az élet minden egyes percét… - mondta Sango.

Hamarosan feltűnt Mrs. Higurashi. Ő már tudott a történtekről, és nagyon örült annak, hogy ilyen döntést hoztak a többiek is. Miouga már felfedte magát az asszony előtt is. Először az ájulás környékezte, de azért nagy nehezen csak elhitte a dolgot… Elég mérges volt, hogy eddig nem tudott róla, de az apja azzal érvelt, hogy akkor nem tudta volna szemmel tartani a fiatalokat, mert Higurashi asszony biztosan elkotyogta volna a titkát…

-         Szerintem menjünk be a házba. – invitálta a vendégeket.

-         Menjünk.

Inuyasha átkarolta Kagomét, közben oldalpillantásokat vetett Kougára, hogy az figyeli e Kagomét… A farkas Ayaméval volt elfoglalva, ügyet sem vetettek a többiekre… Meguzsonnáztak, és közben elmesélték a kalandjaikat.

-         Tudtam én, hogy szerelmes vagy a nővérembe! Mindig tudtam! Pedig soha sem vallottad be. Még akkor sem, amikor négyszemközt beszélgettünk. Pedig akkor én kértem segítséget… - mondta Sota.

-         Jól van, na! Miért mindig mi vagyunk a fő téma?

-         Még azt is meg kellene beszélnünk, hogy hol férünk el ennyien, és mihez kezdenek azok, akik nem ismerik a mi világunkat…

-         Ez egy elég fogós kérdés… - szólt közbe Sesshoumaru.

Epilógus:

Sesshoumaru elbocsátotta szolgálatából Yakent.

-         Maradj itt Miougával, és segíts neki. Én Rhinnel és Kagurával folytatom tovább az életem.

-         Ha így akarod nagyuram…

-         Igen, így…

Kagome és barátnői magukra vállalták azt a nehéz feladatot, hogy két év alatt felzárkóztatják a társaságot a modern világ rejtelmeiből. Nehéz munka volt, főleg Miroku miatt, aki mindig „bámulta” Kagome osztálytársait. Sango ilyenkor mindig nyakon vágta…

A két év éppen hogy elég volt a tananyagok pótlására, de szerencsére érdeklődő, és szorgalmas volt a hallgatóság. Mindannyian iskolába mentek, ki-ki a korának megfelelően. A felzárkóztató vizsgákon jól szerepeltek, így nem volt már semmilyen probléma. Kivéve…

-         Mikor fogunk már végre kettesben lenni? – morgolódott egyik nap reggel Inuyasha.

-         Nem tudom, de azt sem tudom elhinni, hogy neked mindig valamilyen perverz dolgon jár az eszed…

-         De hát én nem is… vagyis… akkor is jó lenne végre külön lenni… Nem bírom már sokáig ezt a népséget…

-         Mi bajod van velük?

-         Á semmi… Csak folyton piszkálnak és idegesítenek. Ezért ha sikerül elköltöznünk remélem, távol leszünk mindenkitől…

-         Majd akkor megbeszéljük.

-         Hé! Hahó! Gyertek gyorsan! Találtunk valamit a kútban!

-         Tessék? – Inuyasha és Kagome versenyt futottak a kútig…

Ott várták őket egy nagy ládával… Elég megviselt állapotban volt már.

-         Mi van benne?

-         Még nem nyitottuk ki…

Inuyasha és bátyja próbálkoztak, de sehogy sem lehetett kinyitni… Kagome ekkor figyelt fel valamire: Két hosszúkás rés volt a láda elején, ott, ahol a zár helye lett volna…

-         Szerintem a kardotokkal nyílik!

-         Az kizárt.

-         Azért meg kéne próbálnotok nem?

-         Na jó…

A kardokkal már sikerült kinyitni a hatalmas ládát, ami rengeteg aranyat rejtett a gyomrában. Meg egy levelet…

Kedves Inuyasha!

Elmentem Midorikohoz, hogy megkérdezzem jól vagytok e, és ezt a ládát bízta rám. Apátok hagyatéka. A barlang előtt volt elásva. Remélem, hasznát tudjátok venni. Van még egy apróság a ládában. Gondolom, emlékeztek még Kanna tükrére. Ezzel figyelemmel kísérhetitek egymást. A szerzetes kezébe semmiképp sem kerülhet… Ölel titeket:

                                                        Kaede

Végre megérkezett a megoldás a problémájukra. Külön élhettek végre. Inuyasha nagy öröme, hogy majd jó messzire költözhetnek a többiektől, hamar lelohadt, amikor az új lakásuk elé érkeztek…

VÉGE!