4. Fejezet: Mesmer

            Újabb nap, újabb edzés. Már ha idejönnének. Késnek. Lassan 2 órája. Vagy ő nem szólt nekik, hogy edzésük lesz? Ilyen feledékeny lenne?  Hiszen akart erre tisztán emlékszik. Akkor valószínűleg szólt is. Akkor hát hol vannak?  Üres tekintettel szemlélte a lépcsőt. Madár se járt arra. Vállat vont. Nem bánta különösebben a szabadidőt. Elővette a dobozt és az újabb emléket:

            A fiatal lány idegesen dobálta a hosszú fonatát. Nem tetszett neki a férfiak terve, de hiába nem hagytak neki beleszólást. Csak pasikkal ne kezdjen az ember, mindig a saját fejük után mennek, nem törődve mások tanácsával vagy ötleteivel. "Nem megyünk nappal, mert akkor nagyon könnyen kiszúrnak minket.... Jaj Genkai ne legyél vésztyúk, nem lesz éjszakára több az őrség..." Vésztyúk, bár nem mutatta, bántotta, hogy Toguro így hívta. Ő NEM vésztyúk. Pusztán óvatos. Ez miért olyan nagy baj nekik?

            Már meg se szólalt. Nem akarta, hogy újra lehurrogják. Ettől függetlenül el fog menni és kiszabadítja azt a szerencsétlen bolondot. Úgyse volt jobb dolga.

            Valami srácot kellett kiszabadítani. Az apja démon és elrabolta, nem akarja, hogy a Sötét Viadalokra menjen… Már megint ez a verseny,gondolta, csak tudná miért olyan nagy dolog. Pár harc, semmi különös.  Mégis mindenki retteg tőle, mintha minimum gázkamra lenne…

            Az este hamar eljött. Toguroval ketten surrantak az árnyékban a ház felé. Nem tetszett neki ez a hely. Felállt a szőr a karján, minden idegszála a környezetére figyelt. Félt, bár nem szívesen vallotta volna be.

            Az előtte haladó férfi hirtelen megtorpant.  Genkai a gondolataiba volt merülve, nem vette észre, szépen neki is ment a hátának. Vörösen szabadkozott, bár egy pillanatig úgy látszott, hogy Togurot egyáltalán nem zavarja a meglehetőst intim közelség. A lány arra gondolt, hogy kezd megbuggyanni, már miért ne zavarná?

            Nehezen, de bejutottak, Genkainak gyakorlatilag csak annyi dolga volt, hogy nézi az őrökkel harcoló férfit. Nem hagytak neki egy embert se. Nem is nagyon vágyott harcra.

            Csendben ment a férfi által megtisztított úton. Amikor AHHOZ az ajtóhoz értek kinyitotta. Nem kis nehézségekbe került, de hát a hullámcsat sok mindenre jó, a szellemi erőt meg már nem olyan nagy dolog hatástalanítani.

            Benyitott a levegőtlen szobába. Végignézett és végül meglátta akit kereset, az ablakban egy velük egykorú fiú ült. Az ajtó hangjára fáradtan odafordította a tekintetét. A jövevények láttára megdermedt. Ez jó alkalom volt, hogy meg lessen nézni.

            Fekete haja az arcába volt zselézve. Talán azért, hogy elrejtsen egy nem mindennapi szempárt. Nagymacska metszésű smaragdzöld szemek néztek farkasszemet a lány tekintetével. A szempár elmosolyodott. Belülről meleg fény gyúlt benne, kellemes látvány volt. Már akinek, Toguro fáradt sóhajt eresztett meg. 

            A srác felállt, kicsit talán selyemfiús volt, de nagyon férfias jelenség. A fekete inge lazán lógott rajta, a farmernadrágja vagányságról árulkodott. Egy földi Adonis. A cápafog az ing gallérjára esett, a széles melkhasra terelve a lány tekintetét.

-         Te vagy Mesmer? – nézett fel a nála kb. 10 centivel nagyobb férfira.

-         Igen. Te ugye Genkai vagy? Szebb vagy mint mondták – a lány erre beszédképtelen állapotba került, nem bírt kilábalni a zavarából. Toguro vette át a szót:

-         Ha kihaverkodtátok magatokat, mehetnénk. –szólalt meg keményen.

            És így szöktették ki a következő csapattársukat, Sasuke kérésére az apja fogságából. A visszautat biztonságosan megtették nem találkoztak a Mesmer apja által utánuk küldött szörnyekkel. Fárasztó feladat volt,de Genkai boldogan feküdt le este. De még sokáig nem tudott aludni, maga előtt látta azt a smaragdzöld szempárt…

            Genkai szomorkásan elmosolyodott. Hát igen azok a régi szép idők. Hol vannak már… Nem sajnálta, tudta semmi nem tart örökké. Ez van, el kell tudni fogadni. Mindenkinek.