7. Fejezet: Könnyed dallamok.

-         Értitek már? – kérdezte a nő a fiatalokat.

-         Igen. De kérlek mester mesélj tovább.

-         Már biztos unjátok. Nem akarlak untatni titeket. Egyébként Iwiiiii hovatűnt? Meg Hiei?

-         Az jó kérdés, mester-mosolygott talányosan Kurama. Erre kinyílt oldalról az ajtó a két eltűnt lépett be rajta kezén egy hatalmas tortával. A torta tetején egy fénykép. A régi csapata. Épp ezt a képet tartotta a kezében. Genkai előbb elmosolyodott, majd megrovóan nézett a csapat legfiatalabb tagjára.

-         Chie, ugye ezt te találtad ki? – a fiatal lány elbizonytalanodott. Talán a mester nem örül neki?

-         I-igen. –felete kétségek között. Helyesen cselekedett.

-         A fénykép elvételéért…

-         Csak kölcsönvételéért…-védekezett a lány.

-         Elvételéért –folytatta komoly hangon a nő- meg kéne büntesselek – a lány erre lehajtotta a fejét. Várta mit kell majd csinálnia. Talán kirakják a csapatból? – De nem foglak…

-         Értem… megyek má… Tessék? Nem büntet meg mester?

-         Nem. Köszönöm gyerekek. Nagy bátorság kellett neked ehhez.

-         Őszintén szólva Iwiiiii is sokat segítet.

-         Aham.

-         Ugyanmár –védekezett a méltatott. – Nem volt olyan nagy dolog. A fiúk is segítettek.

-         Szóval mindenki benne volt – nézett végig a társaságon Genkai.

-         Igen – felelt Kurama. – Még Hiei is.

-         Nem volt sok válas…- tekintete találkozik Iwiiiii villogó szemeivel. – Illetve nagyon szívesen csináltam – javítja ki magát sietve. Cserébe egy enyhült mosolyt kap.

-         Na együnk akkor.

-         Közbe mesélsz nekünk tovább? – nézz rá az idősebb lány,  zavartan a füle mögé tűrte a haját.

-         Mesélek. De miről?

-         Volt még valami Tokioban mielőtt a viadalra indultatok? – kérdezte Kurama.

-         Volt…

Genkai a kertben táncolt egy másik lány kíséretében. Testszínű harisnyát, fekete dresst, fekete lábszármelegítőket, ugyanilyen színű sportcipőt és meglehetősen zavart arcot viselt.

-         Öhm… miért is csináljuk ezt Nitta?

-         Mert elszóltad magad a tanár előtt hogy táncolok, úgyhogy most az érettségi bálon szerepelnem kell. A legkevesebb, hogy segítesz.

-         De én nem tudok táncolni.

-         Ahhoz képest jól megy…

A ház előtt az utcán egy magas alak állt, némán. Nem akarta zavarni a gyakorlókat.

Végigmérte a Genkai-t és a másik sárga-zöld aerobik dresst és cipőt viselő lányt is. Körübelül egyidősek lehettek, a sárga-zöld lány mindenhol kellően domború és formás, buja alakja volt. A legtöbb férfi ilyen nőkkel álmodott.  Hosszú aranyszőke egyenes haja hátközépig ért a tarkón lévő copfból ezer fonatba tekergett.  Mégis valahogy nem tudta megfogni a látvány. Sokkal szebbnek találta a vékonyabb fekete alakot.

            Nézte, ahogy mozognak, a zene ritmusa őt is átjárta. Könnyű alternatív szólt. Nem kellett kapkodni rá a tánccal. Finom, elegáns mozdulatok, összhang, bár talán Genkai bátortalanabb volt, mint a társnője. Az első akrobatika, persze Genkai tartott, könnyedén csinálták, mintha a flikkek (itt: olyan „kézen átfordulás”, ahol a kezet nem rakják le)  és bóvlik (az az akrobatika amikor valaki kézenállásból átmegy hídba majd a hídból megállás nélkül, ahogy leért a láb fel is áll) semmiségek lennének.

Ezek után hajlékonysági akrobatikákat mutattak be, nem tudta, hogy ilyen laza Genkai is állóspárgák, ipszilon forgások, spárga és pillangóugrások elegáns könnyedséggel voltak végrehajtva. Szemet gyönyörködtető látvány volt.

A zene folyamatosan nőiesedett, rekedt, jazzes dallamok szelték a levegőt, nőiesebb tánc készült rá, kevesebb akrobatika, de tele volt izolációval és hullámokkal, a vékonyabb lányon látszott, hogy kifejezetten zavarban érzi magát. Vörösen nézte a földet, nem is mert felnézni.

-         Felfelé Genkai és mosoly – szólt rá Nitta.

-         De ha nem megy.

-         Minden megy csak akarni kell. Különben is már nézőnk is van.

-         De jó –ironizált Genkai.

-         Ugyan már, tök helyes pasi, de téged szúrt ki. Legalább nézz fel! – a lány eleget tesz a kérésnek. Ekkor tekintete összeakad Tougoroval. Érezte ahogy a vér kifutott az arcából, majd visszatódult. Nyakig elvörösödött. – Talán ismered?

-         Igen.- felelte halálra váltan.

-         Mégis ki ez? A pasid?

-         Rosszabb. Az edzőtársam.

-         Tyűha. Hol? Megyek én is. Ha ilyen fiúk járnak.

-         Sasukénál.

-         Ja, annál a rabszolgahajcsárnál? Kár. Nem értem hogy bírod, az a pasi egy igazi terminátor, de most nem? – csevegett magában Nitta. Nem vette észre, hogy a lány minden figyelmét a Toguroval történő farkasszemezés kötötte le. Némán mustrálták egymást, kíváncsian mit szól ehhez a fordulathoz a másik. Vajon egy életre elásták magukat előtte? – Nem tudom minek jársz oda, aki ilyen tehetségesen táncol és ilyen jól tanul, annak jobb dolga is lehetne mint minden nap kékre-zöldre veretni magát pár izomagyú tuskóval. Igen azok még ha ilyen helyesek is. – észre se vette, hogy a levegőnek beszél. Genkai érezte, ahogy a térdei remegnek a tekintett láttán. Félt Toguro véleményétől. Maga se tudta miért. Vagy lehet csak magának se akarta bevallani?

Némán odébb lépett a barátnője mellől, közel a kerítéshez, csak a lécek választották el őket egymástól. Felnézett a fiú arcába, tekintete is tükrözte zavarát.

-         Mit keresel itt? –kérdezte rekedt hangon.

-         Beszélni akartam veled, de akkor majd később –felelte Toguro hangja kifürkészhetetlen volt.

-         Miről?

-         Majd. Amúgy jó táncos vagy, és ez a ruha se rossz –mosolygott a lányra. Tétován odanyúlt és kisimított egy tincset az arcából. – szívesen megnézném majd amikor táncoltok. Remélem meghívsz! – a tincs visszakúszott, újra Genkai füle mögé tűrte a dermedt lány helyett. – akkor szia! – hátat fordított és elindult. A lány némán nézett utána, keze az arcán, ahol a fiú bőre érintette. Megszólalni se bírt.

-         Tyűha! –lépett a barátnője mellé Nitta. – A modern Casanova. Sok sikert!